Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-163

504 A Nemzetgyűlés 163. ülése 1921. hiányzik, de miért van annyira elrejtve, — hogy ki az állami és társadalmi rendnek erőszakos felforgatását követeli, vagyis aki bolsevista állásponton van, az büntetendő ? (Zaj.) Az előbb már utaltam arra, bogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam egy messzebbmenő propoziciót képzel ide beiktatni. Én megelégszem ennyivel, de ezt követelni fogom abban a formában, amint most mondottam, még pedig azért, mert nekem az a nézetem, hogy nemcsak a régi büntetőtörvénykönyv alapján nem tudnánk megfogni ezen előkészítő cselekményeket, hanem még ezen javaslat 1. és 5. §-ai szerint sem, mert a biró a javaslat szerint mégis csak mozgalmat és szervezkedést kell hogy konstatáljon, én pedig azt mondom, hogy a bolsevizmus olyan métely és méreg, ennek az eszmének propagálása, az erőszakos felforgatás követelése olyan veszedelem, hogy magábanvéve, mozgalom és szervezkedés nélkül is eruptiv forradalommá lehet. Én tehát , — hogy tovább ne immoráljak ennél a kérdésnél, — egyszerűen bejelentem, hogy a javaslatnak ilyen módositását fogom követeim és előre is kérem t. képviselőtársaimat, hogy ezen módositásom elfogadásától ne riaszszon vissza senkit az, hogy mi voltaképen olyan dolgokat akarunk itt büntetni, amelyeknek eredményét még nem is látjuk. Hiszen a büntetőjogon az ilyen kétféle megitélés általában végigvonul, elég ha utalok a bűntényre való egyenes felhívásra, ahol az eredményes vagy eredménytelen felhívás más pönáléval jár ugyan, de mindenképen büntetendő cselekmény. Azáltal tehát, hogy valaki követeli a társadalmi és állami rendnek ilyen felforgatását, még ha az nem következett is be, ha nem lett is eredménye, büntetendő cselekmény követtetett el és szerintem büntetőjogilag egyáltalában nem abszurd dolog az, hogy ez már büntettessék. Ami pedig a közszabadságokat illeti, azokkal ez nem ellenkezik. Beszédem elején utaltam ßassay Károly t. képviselőtársam egy kijelentésére, amit most meg akarok ismételni. A közszabadsággal az ellenkezik, hogyha valamit alkotmányos utón nem lehet követelni. Alkotmányos utón még a kommunizmust is lehet követelni, — a kommunizmust, mint társadalmi rendszert — ez a javaslat tehát annyira nem ellenkezik a közszabadságokkal, hogy ha törvényerőre emelkedik, alkotmányos utón még a kommunizmust is követelni lehet. (Zaj half elől.) Azt én elismerem, hogy ez a javaslat merész lépés a büntető-judikatura terén; elismerem, hogy szokatlan dolog egy ilyen törvényt alkotni, de épen azért tartozom — már csak saját reputációnknak idebenn és az országon kivül való megvédésének is — azzal, hogy néhány szóval utaljak magának a bolsevista álláspontnak lényegére. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen, sajnos, a bolsevizmust mindannyian ismerjük tapasztalatból. De ha az ember ilyen nyilt lépést tesz évi márczius hó ll-én

} pénteken. egy iránnyal szemben, akkor annak igen nagy okának kell lenni. A részletekbe nem akarok belebocsátkozni nemcsak azért, mert az idő előrehaladt, hanem azért sem, mert voltaképen nem tartozik ide. S ezért csak azt a nagy vitát idézem fel, amely a szociáldemokrácia táborában megindult — különösen a háború eredményeként — s amely voltaképen abban áll, hogy a szociáldemokrácia ráhelyezkedik- e a demokrácia alapjára, az általános választói jog alapjára és igy alkotmányosan akarja-e a maga ideáit megvalósítani, vagy pedig a Lenin-féle proletárdiktatúrát, a forradalom álláspontját teszi-e magáévá. Szükségesnek tartom ennek a kérdésnek megvilágítását azért, mert méltóztassék elhinni, még ezen a téren is — jóllehet én ismerem az egyes táborok szétválását — igen sok visszaélés történik a nevekkel és a tanítással. Mert én azt mondom — sajnos, a proletárdiktatúra alatt ráértünk ezeket a kérdéseket: Leninnek és Marxnak a dolgait tanulmányozni — hogy Leninnek van igaza abban, hogy ő áll Marx álláspontján. T. i. akár Marx forradalmi kiáltványát, akár más munkáit nézzük, ott bizony ez a forradalmi erupció, mint elmaradhatatlan dolog van követelve, mint amely törvényszerűen be fog következni. Igaz, hogy az indokolást, amelyet Marx ehhez füz, a történelem megcáfolta, mert ő az elnyomorodás teóriáját állította fel, azt mondta, hogy a munkásság mindig jobban le fog zülleni a kapitalizmus fejlődésével, tehát igy megérlelődik az a proletáranyag, amely fellázad és feltámad. A fejlődés mást mutat' Tessék elmenni egy nyugati civilizált államba. Ott azt fogjuk látni, hogy a munkásosztály a polgári osztályok szintje felé nemcsak közeledik, hanem azt eléri, sőt túl is haladja, (ügy van! ügy van! a középen.) Én nem csak azt akarom megállapítani, hogy vigyázzunk, mert igenis Marx nevével kapcsolatban is, nemcsak a Leninével, be lehet lopni a gondolkozásba ezt a bolsevista felfogást ós álláspontot, amely azt mondja, hogy nem is lehet másképen előrehaladni, a munkásosztály nem is juthat másképen — amint igaz is — az ő egyedüli kizárólagos uralmához, mint az erőszakos forradalommal. Én Marxnak ezt az álláspontját végig, mindenütt látom, de csak egyre fogok utalni, mert ezt fontosnak tartom. Mikor 1875-ben a góthai programmot a két egyesült frakció mint kompromisszumot elfogadta, Marx egyik levelében kritizálta ezt a programmot és a következőket irta: A kapitalista és kommunista társadalom közé az egyikből a másikba való forradalmi átalakulás korszaka esik. Ennek felel meg a politikai átmenet, mikor az állam nem lehet egyéb, mint a proletárság forradalmi diktatúrája. Ezt 1875-ben irta a góthai programm után s azt hiszem elég világosan fenn van benne tartva ez a tisztán forradalmi álláspont és proletárdiktatúra for-