Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-162

468 A Nemzetgyűlés 162. ülése 1921. bírására, azt már előttem szóló képviselőtársaim és különösen az előadó ur olyan behatóan kifejtette, hogy a Dunába látszanám vizet hordani, ha , emellett a kérdés mellett tovább időznék. En meg vagyok győződve arról, hogy a jogászi szempontból felvetett ellenvetésekre olyan fényes jogi éllel fog az előadó ur megfelelni, hogy ennek én elébevágni szintén nem akarok. Indokolni kívánom tehát nézetemnek második részét, hogy el is lehet fogadni ezt a törvényjavaslatot a közszabadságoknak minden tiszteletreméltó féltése mellett is, mert az, hogy a hatalom birtokosa a polgárokat zaklassa, a szabad véleménynyilvánítást gátolja, a kritika jogát konfiskálja, az ellenfeleit jogtalanul üldözze, az mindig kevésbé függött és fog függni a jövőben is magától a törvénytől, mint függött sokkal inkább attól, hogy a törvény alkalmazása és a végrehajtó hatalom kire van biz va, kinek a kezében van. Mert a hatalom előtt, amely gonoszat akar, amely becsületes célokra alkotott törvényt meg nem engedett célokra felhasználni kész, amely a törvénnyel visszaélni nem átall, igen kis gát a törvény, amely valamit tilt, amely közte: a hatalom birtokosa és az óhajtott eredmény között tilalomfaként áll s nem pótolhatatlan hiány a törvény, amely nincs. Mert a hatalom, ha meg nem engedett célokat hajszol, túlteszi magát a törvényen, amely tiltja a célt elérnie és talál magának, ha nem talál, csinál magának törvényt, ha ugy látja jónak és szükségesnek. Olvassuk a történelemből, hogy az egykori kényúr fenhéjázó gőggel azt mondotta : az állam én vagyok. En azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy nem nagyobb hazugság árán azt is mondhatta volna: a törvény én vagyok. Az egyik mondásban ép olyan kevés a belső igazság, mint a másikban, s végeredményben az értelme mindegyiknek az, hogy : az ur, a hatalom, a törvény én vagyok, mert az erő és a hatalom az enyém. T. Nemzetgyűlés! Nem volt arra törvény, hogy ennek a képviselőháznak ülésterméből annak idején a nemzet képviselőinek szine-javát kihurcolják; nem volt törvény a Károlyi-éra igen sok intézkedésére, és nem volt természetesen semmiféle törvényes alapja a kommunizmus atrocitásaínak sem, mégis megtörténtek, mert törvény hiányában is volt hozzá erő és hatalom. De ebből azért én korántsem akarom azt a következtetést levonni, hogy mindegy tehát, hozunk-e törvényt, vagy hogy ilyen vagy olyan törvényt hozunk-e. Csak azzal az aggodalommal szemben, hogy ezzel a törvénnyel vissza lehet élni, meg akarom állapítani, hogy minden törvénnyel lehet visszaélni, és ha nagyon helyes és ha kötelesség is a törvényalkotásnál minden kautálét felhasználni, amely alkalmas arra, hogy a törvénnyel való visszaélést gátolja, odáig mégsem szabad elmennünk, hogy azon lehetőség által, hogy valamely készülő törvénnyel majdan %?' már ez. hó 10-én, csütörtökön. visszaélések történhetnek, magától a törvény meghozatalától elriasztassuk magunkat. T. Nemzetgyűlés ! Már a IV. században, a nagy szentirás-kutató, bibliafordító Szent Jeromos arról panaszkodott, hogy az emberi törekvések gyakran a feltett szándékkal p homlokegyenest ellenkező eredményre vezetnek. Én azt gondolom hogy Szent Jeromosnak ezt a panaszát mi, akik előtt további tizenhat század történelmi anyag áll és akik különösen az utolsó évek tanulságait még élénken szemünk előtt látjuk, nagyon jogosnak kell hogy találjuk. A másik olyan elv, amelyet szintén vitán felül állónak kell elfogadnunk, a »principiis obsta« elve, HiZ £tZ elv, amely szerint kötelességünk, hogy a kezdet kezdetén álljunk ellent, akkor szálljunk szembe a bajjal, amikor még bírunk vele. Ha tehát én a magam részéről koncedálom, hogy a mai büntetőjogszabályok egy lelkiismeretes, törvénytisztelő kormány és végrehajtó hatalom kezében nem elegendők arra, hogy minden felforgató törekvés megizmosodását, nekilendülését a mozgalmak kezdeti stádiumában megakadályozzák, másrészt pedig meg vagyok győződve arról is, hogy egy törvénytisztelő kormány a törvénnyel visszaélni nem fog, akkor nyugodt lélekkel levonhatom magamra nézve azt a konzekvenciát, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadhatom, és azt el is kell fogadnom. De ha az én okoskodásom körülbelül arra megy is ki, hogy egy törvénytisztelő kormány ezzel a törvénnyel majdan visszaélni nem fog, egy a törvénnyel kevésbé törődő kormány pedig ugy sincs rászorulva az ilyen törvényre, hanem talál a polgárok üldözésére ezer utat, módot és ürügyet, akkor ebből mégsem akarom azt a következtetést levonni, hogy fatalista nyugalommal nézzük tehát, hogy ennek a törvényjavaslatnak megszavazásával mégis uj alkalmat és lehetőséget nyerhet a hatalomnak egy kevésbbé lelkiismeretes kezelője, hogy az ő rossz szándékait tetszetősebb köpenyegbe bujtathassa. En igenis, azon az állásponton vagyok, hogy mi mindannyian szabad polgárokként akarunk ebben az országban élni és azért a legnagyobb mértékben csatlakozom azokhoz a kívánságokhoz, amelyek ennek a törvényjavaslatnak bírálata kapcsán a vita folyamán már elhangzottak, nevezetesen, hogy a hivatalos hatalommal való visszaélés minden esetét kellő szigorral meg kell torolni, az erre vonatkozó büntetőjogi szankciókat pedig súlyosbítani és azokat minden alkalommal kérlelhetetlenül és minden tekintet nélkül alkalmazni kell. De én még tovább megyek és azt mondom, hogy szükségesnek tartom ezt még abban az esetben is, ha ebből a törvényjavaslatból nem lesz törvény. Mert én tudnék igen sok esetet elmondani, — még pedig aktákból — olyan eseteket, amelyekre nem lehetne azt mondani, hogy azok pletykák vagy mende-mondák ; tudnék igen sok esetet felsorolni, amelyek még