Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-160

428 A Nemzetgyűlés 160. ülése 1921 egymással a törvények. A III. osztályú kereseti adóra vonatkozólag az a törvényes intézkedés áll fenn, hogy az a jövedelem 10%-át teszi ki. A jövedelmi adóra pedig bizonyos kulcs van megállapítva, amely progresszív módon növekszik : elkezdődik 1%-nál és felmegy 30%-ig. Méltóztassanak elképzelni, hogy valakinek megállapítják egyszer a jövedelmét a kereseti adó szempontjából ugy, hogy 10%-ot fizessen, másodszor megállapítják a jövedelmi adó szempontjából,akkor pedig 2—3%-ot kell fizet nie. Egyenesen nevetséges.hogy ugyanabban a törvényben olyan intézkedések vannak, amelyek egymással ellenkeznek. A pénzügyi bizottságban mi annak idején már leszögeztük a törvénynek ezen hibáit, de átmenetileg szemet kellett hunyni afelett, hogy a III. osztályú kereseti adónak alapjául nem lehet felvenni a jövedelmi adó alapját képező azt a jövedelmet, amelyet ez a törvény előir. A fontos azonban az egész dologban az, hogy a pénzügy minister ur teremtsen valamiképen ezekben a dolgokban rendet, mert furcsán hangzik ugyan, de ki kell jelentenem, hogy nem vállalom a felelősséget azért, hogy ezt a törvényt rosszul hajtsák végre, nehogy azután a pénzügyminister ur az újságban ugy nyilatkozhassak, hogy ennek én vagyok az okozója. Ezek alapján a következő interpellációt intézem a pénzügyminister úrhoz (olvassa) : »Hogyan szándékozik a pénzügyminister ur a hadi nyereségadó, a III. osztályú kereseti adó s a jövedelmi adó kivetése körül felmerülő esetleges igazságtalanságokat sürgősen orvosolni ?« (Helyeslés balfélóí.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Ki következik % Forgács Miklós jegyző: Túri Béla! Túri Béla : T. Nemzetgyűlés ! Szívesen elhalasztanám interpellációmat, tekintettel az idő előrehaladottságára és a rész vétlenségre . . . Usetty Ferenc : Halljuk 1 Nem baj ! Túri Béla : ... de mivel az a kérdés, amelyben interpellálni akarok, nem egy kerületnek, de nem is a külügyministernek, hanem az országnak a kérdése, és pedig igen sürgős kérdése, méltóztassék megengedni, h.gy interpellációmat előterjeszthessem. (Halljak ! Halljuk. !) Mayr osztrák kancellárnak az osztrák külügyi bizottságban elmondott expozéja, ezen expozéban elfoglalt álláspontja a nyugatmagyarországi kérdésben és különösen a nyugatmagyarországi tárgyalásokra vonatkozó kijelentései, amelyek alkalmasak arra, hogy még nagyobb nyugtalanságot támasszanak a lelkekben ugy Nyugat-Magyarországon, mint a csonka Magyarország többi részében, késztetnek arra, hogy ezzel kapcsolatban a külügyinmister úrhoz néhány kérdést intézzek és válaszát kérjem az ország megnyugtatására. (Halljuk ! Halljuk !) Nem szándékozom Mayr osztrák kancellár beszédével érdemileg foglalkozni, ezt teljesen rá akarom hagyni a külügyminister úrra, hiszen épen évi márcz. hó 5-én, szombaton. az a szándékom, hogy illetékes helyről hangozzék el rá a válasz. Azonban mégis meg kell említenem és konstatálnom kell azt, hogy már maga az a puszta tény is meglepő, hogy tárgyalásban lévő felek közül az egyik nyilatkozik akkor, amikor a saját nyilatkozata szerint is a tárgyalások még csak az általános elveknél tartanak s amikor, ha jól emlékszem, külön hangoztatva lett a tárgyalások megkezdésekor egy kommünikében, hogy a tárgyaló felek nem fognak és nem hajlandók a tárgyalás alatt ebben a kérdésben nyilatkozni. Tehát már az a puszta tény, hogy Mayr osztrák kancellár nyilatkozik, az emberben önkénytelenül valami politikai taktikát sejtet. De még meglepőbb és mondhatnám megdöbbentőbb a nyilatkozatnak tartalmi része, nem ugyan a hangban vagy a formában, mert az kétségkívül udvarias, nyugodt és higgadt, de az érdemi részében, mert Mayr osztrák kancellár olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek nézetem szerint keresztezik és egyenesen meghiúsíthatják azt a célt, amelyért a tárgyalások megindittattak, s amely célt szerintem maguk az entente-hatalmak is óhajtották. Méltóztassék megengedni, hogy csak néhány körülményre vagy tényre utaljak és pedig ezeket a tárgyalásokat megelőző tényekre, amelyekből következtetéseimet.levonom. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, nem szükséges a Nemzetgyűlés és az ország figyelmét felhívnom arra, hogy milyen nyugtalanságot, sőt mondhatom elkeseredést váltott ki a lelkekben december hónap elején az a hir, amikor még csak mint távirati hir érkezett, hogy a nagykövetek tanácsa kvázi ultimátumszerűén Nyugat-Magyarország rögtöni kiürítését kívánja. Amikor néhány hét múlva megkaptuk a nagykövetek tanácsának jegyzékét, amelyet gróf Apponyi Alberthez, a magyar békedelegáció elnökéhez intézett Leygues akkori francia ministerelnök, akkor láttuk, hogy ez a hir téves volt, s hogy ez a jegyzék tulaj donképen csak olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek csak a békeszerződés életbeléptekor kerülhetnek sorra. S ha volt is egy olyan jogi felfogás a nagykövetek tanácsának ebben a jegyzékében, amely előttünk egészen újszerű volt, s amelyet nem is tudtunk elfogadni, mindannak dacára láttuk azt, hogy ez a jegyzék nem ultimátumszerű, nem a rögtöni kiürítést kívánja, hanem abban olyan intézkedésekről van szó, amelyek csak a béke életbeléptetésekor kerülhetnek sorra. Erre a jegyzékre a magyar kormán}'' igen rövid időn belül küldött egy választ, amelyben kifejtette álláspontját, nevezetesen : megjelölte azt, hogy ennek az intézkedésnek a szelleme ellenkezik magával a trianoni békeszerződéssel, de még inkább azzal az ismeretes Millerand-féle kísérőlevéllel, amelyben, mint méltóztatik tudni, a határbízottságoknak olyan hatásköre helyeztetik kilátásba, amely azt a reményt kelthette a nemzetben, és azt a reményt keltette is, hogy a békeszerződésben a határok nem véglegesek és amely kísérőjegyzék — egyenesen