Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-160

416 À Nemzetgyűlés IfiO. ülése 1921. évt márcz. hó 5-én, szombaton. kezménye. Az lett a következménye, hogy azok a hitvány emberek, akik odamenekültek, ezeket a dolgokat megnagyítva sajtó utján és szóval nyilvánosságra hozták és ezzel nagyon sok jóhiszemű embert félrevezettek és elbolondítottak. S ezzel szemben mi történt? Ezzel szemben még az a mulasztás is történt, hogy még a felvilágosítás eszközeit sem vette az akkori kormány igénybe és nem igyekezett ellensúlyozni azt, ami ott történt. Ezenkívül még más bajok is történtek ott. Hogy meg tudjuk érteni, hogy az elvadulásnak milyen mélyen fekvő okai vannak, megemlítem, hogy ott az történt, hogy egyes ráérő» urak azzal szórakoztak, hogy kiválogattak maguknak embereket, s megfenyegették őket, hogy ha majd bevonul a magyar impérium, akkor ez lesz vagy az lesz. Szóval a személyes gyűlölködés, a személyes bosszú, amely mindig rossz tanácsokat ad, érvényesült ott s félelmében nagyon sok olyan ember csatlakozott hozzájuk, akiknek — merem mondani — a lelkületében nincs egyetlen olyan érzés sem, amely a magyar hazát és a magyar nemzeti eszmét megtagadta volna. De még más is történt. Történt az, hogy ideátról is egyes felhevült, talán elkeseredett fiatal emberek különféle üzeneteket küldtek át, amelyek mind megnagyítva kerültek ott nyilvánosságra s ezek is azt vonták maguk után, hogy ott teljesen elvadultak a viszonyok. Amint ezt nekem elmondták a barátaim, megtörtént az is, hogy egyes komoly pozícióban levő emberek meggondolatlanul olyan kijelentéseket kockáztattak meg, hogy akik az októberi forradalom után, nem tudom, a forradalom konzekvenciáit csak csekély mértékben vonták is le, akik, nem tudom, egyik vagy másik párthoz csatlakoztak, de semmiféle aktivitásban részt nem vettek, köztisztviselők, akik talán kényszerűségből, jobb meggyőződésük ellenére beléptek az ottani helyi szociálistapártba, szintén megtorlásban fognak részesülni. Ezeket is azzal a fenyegetéssel illették és sokan még ma is illetik, hogy majd jön a megtorlás és ez lesz. meg az lesz. Méltóztassanak elképzelni, hogy ezek az emberek milyen lelki állapotban vannak. (Az elnöki széket Kenéz Béla foglalja el.) Nem olyan vakok az emberek, mint egyesek talán gondolják. Meglehetősen jól vannak informálva az itteni eseményekről. Nekem egyik közpozícióban lévő férfiú mondotta el azt, hogy ők teljesen tisztában vannak azzal, hogy mi készül és mi történhetik velük, az ő lelkiismeretük azonban nyugodt, mert tudják, hogy az októberi forradalom nem október 31-én, hanem már az Esterházy-kormány kinevezésével kezdődött, (Felkiáltások : Még régéiben !) mert ez alatt a kormány alatt kezdődött meg a magyar közélet lecsúszása, ez a gyönge kormány volt az, amely nem tudta az ország gyeplőjét elég erősen kezében tartani, és én még, itt ebben a Nemzetgyűlésben, alkalmat is fogok egyszer keresni magamnak arra, hogy amit ott Baranyában az én földiéi m és barátaim nekem mondtak, azt itt, meglehetős publikusan és nyilvánosan elmondjam, (Helyeslés balfelöl) hadd tudja meg az ország, hogy mi történt akkor és mik voltak az igazi indító okok. T. Nemzetgyűlés ! A kommün bukása után, illetőleg még később, a nyár során, azoknak a barátaimnak részéről, akik — nem tagadom és egészen őszintén megmondom — abban a meggyőződésben voltak, hogy a mi összes szomszédaink közül akár a cseheket, akár az osztrákokat, akár a románokat (Felkiáltások jobbfelöl: Oláhok azok!) nézzük, ha egyáltalán szimpátiáról lehet beszélni, vagy a kiengesztelődés és a kibékülés gondolatával lehet foglalkozni, akkor a szerb nemzet az, amellyel én a magam részéről és barátaim közül is többen ebben a meggyőződésben vagyunk — talán a leghamarabb lehetne ezt a kiengesztelődést és kibékülést létrehozni. — Az ószerb nép — közelről figyeltem, volt alkalmam hozzá — földmivelő nép, amelynek sok, a magyar földmivelő népével hasonló, azonos tulajdonsága van. Emellett nem felejtettem el azt sem, hogy saját, hazájának védelmében a szerb nép vitéz katona volt (Igaz ! Ugy van!) és engedelmet kérek, de talán mégis másképen mutatta be magát, az ő erkölcsi súlyát és egyéniségét a háborúban is, mint mondjuk az osztrákok vagy a csehek. (Igaz! Ugy van! half elöl és a jobboldalon.) Gondoljunk csak vissza arra, — akik katonák voltunk, nagyon jól tudjuk ezt — hogy nagyon sokszor egész zászlóaljakba került a magyarságnak a cseh vitézség, ezredek ós hadosztályok pusztultak el amiatt, hogy a csehek egyszerűen otthagyták a frontot (Igaz! Ugy van! a Ház minden oldalán) s ennek honoráriuma, hogy most a mi szép Felvidékünkön osztozkodnak. (Igaz! Uyy van!) Ezek az érzések és gondolatok voltak azok, amelyek minket arra ösztönöztek, hogy a nyár folyamán egy parlamenti küldöttség formájában saját iniciativánkból lemenjünk Belgrádba és mi, akiket közelebbről érint az a terület — Baranya, Bácska, Tolna és Somogy, ahova valók vagyunk, — próbáljunk ott valami megoldást keresni. Mert azt gondoltuk, hogy talán mégis lehetséges lesz olyan közös alapot teremteni, amelyre ráállva, a kibékülés megkezdődhetik és a jó szomszédi viszony kiépítése bekövetkezhet. Akkor ezt az elhatározásunkat, amely a leghazafiasabb és a legönzetlenebb intenciókból fakadt, perhorreskálták. Ezzel szemben kérdem, hogy mit tettek hivatalosan a külügy ministeri székből mindazoknak az érdekeknek, azoknak az igen súlyos, nagy nemzeti érdekeknek megvédésére, amelyek kockán forogtak ? Tudtommal