Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-157

322 A Nemzetgyűlés 157. ülése 1921. évi márczius hó 2-án, szerdán. masan felkészültek a mezőgazdasági termelésre, a külföldi gabona hatalmas arányokban fog beözönleni Európába és hogy csak egy mozzanatra mutassak rá, a husimport terén is Németországnak tengeri kikötőiben a hűtőházak tele vannak kinai hizott sertésekkel. Egy uj konkurrens lépett fel itt, az európai agrárai! amokkal szemben : Kína, amelyre nem is gondoltunk. Mennyivel jobban fel vannak készülve a többi gyarmatállamok, amelyek csak ugy fogják önteni a mezőgazdasági terményeket. Én örömmel látom azt, hogy a valutánk javul s hogy a gazdasági helyzet megkönnyebbül, de most is azt látom, hogy az élelmiszerek terén kezdődik az olcsóbbodás ; az élelmiszerek terén, különösen a zsir, sertés s különféle termények terén látjuk, hogy az árak leszállanak, de az iparcikkek terén egyáltalában nem látjuk azt az irányzatot, amely lefelé menne. Vájjon kiket fognak majd akkor vádolni azzal, hogy kapzsiak és önzők, amint eddig megvádolták épen a mezőgazdasági termelőket. Ezeknek a momentumoknak szem előtt tartásával visszatérek Széchenyi István szelleméhez és arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogyha jelszavakat hallanak, ha hallanak monopóliumokról s más egyéb dolgokról, amelyek itt a levegőben elhangzanak, ha hallják azt, hogy itt nagyon sokan ellenzik, hogy a Nemzetgyűlés és a kormány törvényes eszközökkel támogassa azt a zsenge keresztény tőkét s erre a kormány megijed, terrorizálva érzi magát és siet kimondani azt, hogy áttér a szabad versenyre, amelynek egyik eklatáns példája a zabkivitel, amely teljesen megbukott, akkor én figyelmükbe ajánlom önöknek Széchenyi Istvánnak örök igazságát, hogy : mielőtt másokat emancipálnánk, iparkodjunk magunkat, a magyar fajt emancipálni az idegen fajoktól. (Élénk helyeslés a jobb és a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Csernus Mihály ! Csernus Mihály; T. Nemzetgyűlés! Különös tekintettel a magyar faj emancipálására az idegen fajoktól, pártolom a javaslatot. Amint az előttem szólt t. képviselőtársam mondotta, ebben a törvényjavaslatban a keresztény magyarság védelméről és anyagi és erkölcsi megmentéséről van szó. Szerény meggyőződésem az, hogy ha ez a törvényjavaslat ezelőtt 25—30 esztendővel került volna a Nemzetgyűlés elé, Magyarország népe anyagi és erkölcsi szempontból sokkal magasabb nivót ért volna el. A magyar népnek, a magyar embernek van egy csodálatos konzervatizmusa a földhöz, a régi szokásokhoz, a hagyományokhoz. Épen ezért csodáltam azt, hogy a magyar földmives, magyar gazda és magyar iparos, aki őseitől épen a hazai röghöz való erőteljes szeretetet, a régi szokásokhoz való lankadatlan ragaszkodást, az ősök hitéhez való régi meleg szeretetet örökölte, hogyan tudott a háború folyamán, a háború után, a forradalom kitörése idején mégis egyszerre felülni azoknak a nyugat nemzetbeli gondolatoknak, amelyek ezt az egész országot tönkre juttatták és megcsonkították. Három olyan tényezőt állapítottam meg, amelyek a magyarságot idejuttatták és régi természetéből kiforgatták. Az első volt a sajtó, a második az idegen kezekben lévő bankok s a harmadik az idegenek, a nemzettel együtt nem érzők kezén lévő italmérések. Falusi embernek vagyok a fia, az édesapámnak szintén italmérése volt, tehát közelről szemlélhettem azokat az okokat, azokat a motívumokat és különféle eseményeket, amelyek a magyarságot részint megtartották, részint — amint mondtam — eredeti tulajdonságaiból kivetkőztették. A magyar embernek, amikor már felnőtt, és különféle idegen hatások folytán megrendült lelkében az Isten szeretete, az Isten félelme^ második otthona kocsma lett. A kocsmába ment el a magyar és ő, aki azelőtt 20—r25—30 évvel az újságot még nem igen olvasta, nem igen szokta meg, attól a falusi zsidó árendástól, kocsmárostól szivta magába azokat az idegen eszméket, amelyek lassanként megmérgezték a lelkét s a magyarságnak erkölcsi halálát okozták. De más is történt azokban. T. képviselőtársaim bizonyára tudhatják azt, és láthatták, tapasztalhatták, hogy az idegenből beszivárgó elem, amely ma Magyarországnak vagyonát 70%-ig kezében tartja, az ócskavason és a tollon kivül mindjárt az árendára, a kocsmára vetette szemét. Példákat hozhatnék fel, hogy olyan emberek, akiknek alig volt annyi pénzük, hogy valami kis pálinkát vásároljanak, most palotákban ülnek, egész csomó italmérést tartanak a kezükben és anyagilag egész vidékeket, hatalmas tömegeket. Gyulán volt pl. egy ilyen árendás, aki egyfogatú kocsin ment be, azt is hitelbe vette, 15 év múlva pedig több üzlete volt, az övé volt persze a fogyasztási adó bérlete, hatalmas nagy palotákat épített és az egész városon uralkodott, az egész közigazgatást befolyásolta. A kerületemben van olyan község, ahol a zsidó árendás választatta a jegyzőt és a jegyző utján, minden akaratát keresztülvitte. Van a kerületemben egy község, Battonya, ahol egy zsidó kocsmárosnak öt italmérési engedélye van a kezében, (Mozgás.) azonkívül ő bérli a nagyvendéglőt, az ő tulajdonában van az aradi Pannóniaszálloda és vendéglő és ezenkívül az ujabb italmérési engedélyeket csak azok kaphatták meg, akiket az ottani helyi hatóságok az ő ajánlata folytán felterjesztettek a minist er ium nak. Természetesen kikötötte ezeknél, hogy pártolja őket, de az italt csak tőle vásárolhatják. Épen ezért anyagi szempontból nagyon fontosnak és jelentőségteljesnek tartom ezt a javaslatot. Az erkölcsi szempontok tekintetében pedig legyen szabad hivatkoznom arra, amit már az elébb is mondottam röviden, hogy az egész szociáldemokráciának, a bolsevizmusnak mételyező tanyái a falusi kocsmák és a városi lebujok voltak. Az állam sohasem, nézte, tulaj donképen nem is nézhette, mert sok tekintetben megvolt az oka hozzá, az illetők erkölcsi tulajdonságát, erkölcsi minőségét. Pedig