Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-157

A Nemzetgyűlés 157. ülése 1921. sajnos, nagyon sok fontos törvényjavaslatnál látnunk kell. (ügy van! half elől.) Két mód kínálkozik arra, hogy a sürgős szükséget kielégítsük. Én elébe helyezem minden másnak azt, hogy a hadiözvegyeknek és hadirokkantaknak szükséglete kielégíttessék s hogy a magyar fajnak birtokállománya továbbra is visszahódittassék : az italmérési jogot, ott ahol lehet, a szövetkezetek kezébe szeretném adni. À szociális szempontot helyezem tehát előtérbe, mert ez egyúttal a legnagyobb nemzeti szempont is. (Ugy van ! jobb felől) Mi, amikor a háború elniult, de már a háború vége felé is, folyton azzal biztattuk a katonákat, a küzdő harcosokat, hogy ha visszajöttök, úgyszólván minden jogosítvány, amely hasznot hajt, elsősorban a tiétek lesz, a hadirokkantaké és hadiözvegyeké. Sajnos, bár azóta nagyon sok idő múlt el és nagyon sok érdemes hadirokkant és hadiözvegy van, ezeknek még mindig lesniök és várniok kell az alkalmat, hogy a magyar nemzet az ő adósságát irántuk lerója. Pedig igen sok adóssága van nemzetünknek ; nagyon sok külföldi és nagyon sok belföldi adóssága. De azt hiszem, a pénzügyminister ur is egyetért velem abban, hogy a legnagyobb és legsürgetőbb adósság az, amelyet valamennyien érzünk azokkal szemben, akik a háborúban a legtöbbet vesztettek, akik elvesztették egészségüket, akik elvesztették a családfőt, az édesapát, a hitvest, a gyermeket. Ezt az adósságot a leggyorsabban, a legsürgetőbben kell kifizetnünk, hogy a jogosult elégedetlenség megszűnjék vagy legalább országszerte csökkenjen. És itt figyelembe kell valamit venni, ami nagyon komoly dolog, figyelembe kell venni azt, hogy a spekulációs tőke, amely Magyarországon minden jó szándékot kontrakarriroz, amely iparkodik mindent kisajátítani, még a hadirokkantak mögé is odabujik és azokat is iparkodik strohmannoknak felhasználni, iparkodik ugy alkalmazni a maga haszonlesését, hogy a hadirokkantak valami apró ajándékot, valami aprópénzt kapjanak, de voltakép az egész haszon az övé, a spekulációs idegen tőkéé legyen. Tudomásom van pl. arról, hogy vidéken is, Budapesten is moziengedélyeket kérnek a hadirokkantak részére, s rendesen a hadirokkant mögött ott van egy idegen nagytőkés, aki azt a szegény hadirokkantat kiuzsorázza ugy, hogy neki valami aprópénzt igér, a haszonnak nagy részét pedig maga vágja zsebre. ( Ugy van !) Benkő Gábor : Strohmann ! Schandl Károly : Nem tudom, hogyan lesz lehetséges ezeket az eseteket ellenőrizni, de arra kéremapnzügyminister urat, hogy minden módot iparkodjék felhasználni arra, hogy a hadirokkantaknak ezt a csúf kiuzsoiázását akadályozza meg, s hogy tényleg a hadirokkantak és özvegyek kezébe jusson ez a jogosítvány, amely őket teljes joggal megilleti. . évi márczius hó 2-án, szerdán. 317 Ebből a szempontból merem ajánlani én azt, hogy falvakban, ahol lehetséges, — nem mondom, hogy mindenütt, de ott, ahol eTre mód van, a hol a körülmények alkalmasak — a fogyasztási szövetkezetek kezébe kerüljön az italmérés ugy, amint az a törvényjavaslatban le van szögezve. Itt sokan felvetik azt az ellentétet, amely a szövetkezeti eszme és az alkoholizmus között van. (Az elnöki széket Bottliti József foglalja el.) Hiszen végtére fel lehet vetni ezt az ellentétet a legnagyobb erkölcsi testület : az állam és az alkoholizmus között is, és tényleg, az állammal szemben is szokták hangoztatni, hogy miért huz hasznot az alkoholizmusból, az emberek egészségének és lelkének megrontásából. Ezzel szemben azonban régi dolog az, hogy az alkoholizmust teljesen megszüntetni nem lehet. Azonban abban az ábrándban ne ringassuk magunkat, hogy az alkoholizmust teljesen ki lehessen küszöbölni. En sokat jártam Erdélyben, a székelyek között, gazdakörökben, ahol tudvalevőleg egyidőben az alkoholizmus, a szesz fogyasztása a legjobban pusztitott. A székely nép nagyon szereti az előadásokat hallgatni. Az erdélyi ministeri kirendeltség derék férfiaival együtt sorozatos előadásokat tartottunk, amelyeken úgyszólván a falu egész gazdaközönsége ott volt ; azokkal a férfiakkal együtt, akik ma is iparkodnak Erdélyben a magyarokban a lelket tartani. Ezeket az előadásokat az alkoholizmusról nagyon szépen meghallgatták. A végén feláll egy öreg székely és köszönetet mond az előadóknak, hogy : nagyon szépen köszönjük az uraknak azt. amit itt elmondtak, hogy milyen borzasztó szer az alkohol és megfogadjuk, hogy soha alkoholt nem fogyasztunk, mert van nekünk jóravaló, becsületes, kisüstön főzött pálinkánk. (Derültség.) És tényleg, az alkoholizmus teljes kiirtása sem ott, sem másutt nem fog sikerülni. Sokkal helyesebb, ha mi a mértékletességre iparkodunk népünket szoktatni és ezen a téren fogunk is eredményt elérni. És épen az antialkoholistáknak jegyzem meg azt, hogy törekedjenek arra, hogy az italmérések olyanok kezébe kerüljenek, akik a közérdeket össze tudják egyeztetni a józan, szolid üzleti érdekkel. Ebből a szempontból, azt hiszem, nincs alkalmasabb mód erre, mint a szövetkezeti italmérések. A falusi szövetkezetekben a vezetők rendszerint a falunak legelső polgárai, ott vannak az első gazdák, tanítók, lelkészek, akikben természetesen az az elv él, hogy a szövetkezeti italmérésekben is szem előtt kell tartani a falu közérdekét, hogy a falu erkölcsi, kulturális színvonala minél jobban emeltessék. Itt nem az a főcél és nem is az a cél, hogy minél nagyobb legyen a fogyasztás, hanem az, hogy ha egyszer már van fogyasztás, az mérsékelt határok között mozogjon. AJzonkivül itt el lehet érni azt is, amit nagyon helyesen vetett fel Henzer