Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-156

306 A Nemzetgyűlés 156. ülése 1921. évi márczius hó 1-én, kedden. nyugalmat, amely a kormányzatban politikai és gazdasági szempontból annyira kívánatos, nagyon mélyen megzavarja. Hozzá kell tennem és utalnom kell arra a súlyos kárra, azokra a következményekre, amelyekkel ez a sztrájk állami és politikai konszolidációnknak kifelé a külföld felé fordított arculatát érinti. Mert egészen nyilvánvaló, hogy a külföld szemében egy ilyen állammal szemben, amelyben ilyen sztrájkok lehetségesek, ahol az osztályellentétek annyira kiéleződhetnek, hogy a kormánynak nincsen módjában praeventiv intézkedéssel az ellentéteknek a végletekig való kiéleződését megakadályozni, egy olyan állami és kormányzati renddel szemben a külföld véleménye és bizalma szükségképen egészen más, mint egy olyan állami és kormányzati renddel szemben, amely mellett az ilyen szinte forradalmi jellegű jelenségek nem keletkezhetnek. De még ezeken a jelenségeken és ezeken a vonatkozásokon túl is külön kell tehát hangsúlyoznom azt, hogy ennek a sztrájknak a mai viszonyok között, Magyarországnak mai külpolitikai helyzetében, még különösebb jelentősége és külön hatásai lehetnek. Hiszen mi, ugyebár, nem élünk még a béke állapotában. Mi egy sajátságos helyzetben leledzünk, amelyet sem békének, sem háborúnak nem lehet nevezni és amely mindenféle irányban érezteti reánk a maga igen nyomasztó hatását. Érezteti reánk olyan értelemben, hogy ennek a bizonytalan helyzetnek eredményeképen nem tudjuk az állami és társadalmi és gazdasági konszolidáció munkáját olyan menetrendszerűen és olyan feltételek mellett folytatni, amelyek ezt a konszolidációt állandóvá és biztossá tehetik. De ezenkívül a szétszabdalt Magyarország területén idegen államok osztoztak, amelyekhez a magyar állam viszonya még mindig nem rendeztetett. Ezek az országok most is még mint ellenséges államok állnak velünk szemben és minden érdekük ahhoz fűződik, hogy idebent az állami és társadalmi konszolidációnak azt a folyamatát, amelyet a kormányzatnak és a Nemzetgyűlésnek is hivatása ápolni, megzavarják és minden tőlük telhető eszközzel feltartóztassák. Természetes, hogy ez nekik érdekükben van ; hiszen minden olyan jelenség, amely gyengeségünket mutatja, amely belső erőállapotainkról ilyen képet ad nekik, érdekükben áll, mert növeli azokat az esélyeket, amelyekre ők feltették a maguk politikai számításait, viszont ő velük szemben bennünket szükségképen megbántanak és a tehetetlenség állapotába taszítanak. Én nem akarok itt arra hivatkozni, hogy egy ilyen helyzettel szemben, ilyen körülmények között olyan jelenségekkel szemben, amilyeneket ez a sztrájk jelent, a kormányzatnak különleges kötelességei vannak. Mert az én felfogásom szerint ebben a helyzetben a legfőbb szempont az kell hogy legyen, bogy mindenki, minden osztály, tekintet nélkül arra, hogy mikről van szó, ne az ellenségnek az érdekeit szolgálja, — nem akarom azt mondani, hogy ne az ellenséggel működjék össze. Ez a helyzet mindenkitől a maga szociális és politikai mozgalmaiban azt a legfőbb szempontot követeli meg, egyéntől és osztálytól egyaránt, hogy egyéni vagy osztályérdekeit a legfőbb közös nagy érdeknek, az államérdeknek rendelje alá, amit szem elől téveszteni nem szabad. Mielőtt rátérnék interpellációm tulajdonképeni kérdéseire, hogy tudniillik milyen intézkedéseket szándékozik foganatosítani a kormány evvel a sztrájkmozgalommal szemben, hogy egyáltalában mi az álláspontja evvel a sztrájkkal szemben, engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy rövid összefoglalásban szóljak itt ennek a sztrájknak előzményeiről, hogy ismertessem röviden azokat a bérköveteléseket, és azokat a tárgyalásokat, amelyek ezek körül a bérkövetelések körül egyrészt a munkaadó, másrészt a munkások közt hetekkel ezelőtt megindultak és végül meghiúsulván, a mostani sztrájkra vezettek. (Halljuk ! Halljuk ÍJ A helyzet az, hogy a nyomdai munkaadók és munkások közt kollektív szerződés állott fenn közel 25 esztendőn át. Ennek a kollektív szerződésnek érvénye legutoljára 1920 november havában járt le és akkor újíttatott meg egy esztendő tartamára. A szerződésmegujitást megelőzően 1920 szeptember 5-én lépett hatályba egy bérjavitás, mely az 1920 január l-e óta engedélyezett bérjavitások sorozatában a negyedik voll Ötödiknek sorakozott ehhez az 1920 november 29-én életbe lépett bérjavitás, az 1921 évet pedig a január hó 12-én életbe lépett bérjavitás nyitotta meg. A legutóbbi 12 hónap alatt ily módon a munkásságnak engedélyezett bér javításokkal az előző év elején fennállott bérek 1921. január 12-én 125°/o-kal emelkedtek. Ennek ellenére három hétre rá, tehát február 5-én ujabb bérkövetelésekkel jelentkezett a munkásság és 1000—1500 koronában jelölte meg azt a minimumot, melynél kevesebbel a munkásság beérni nem lesz hajlandó, ami tehát ujabb 85—100 °/o-os bérjavitásnak felelt volna meg. Hozzá kell ehhez tennem, hogy az összefoglalás, melyet itt reprodukálok, a munkaadóktól származik. Ezt kötelességem megjegyezni, nehogy ugy tűnjék fel, mint az én objektiv állásfoglalásom ismertetése. A munkaadók eszerint kénytelenek voltak ezen követelésekkel szemben két szempontból állást foglalni. Először is megengedhetetlennek tartották azt az iramot, mely 3—4 heti időközökben ujitja meg ismételt követeléseit, másodszor teljesithetetlennek találták azt a mértéket, melyben ezen követelések jelentkeztek. De — mint ők mondják — egy pillanatig sem kívántak elzárkózni annak méltánylása elől, hogy bármennyire nehezére essék is a szakmának