Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-154
A Nemzetgyűlés 154. ülése 1921. évi febr. hó 26-án, szombaton. 228 Ezek között a körülmények között a magyar kormánynak arra kellett szorítkoznia, hogy az e tekintetben fennálló sérelmeit a Szentszék előtt folyton újból és újból hangoztassa. Nehezményeznünk kellett, hogy az apostoli Szentszék a szóbanforgó püspököknek körülbelül másfél esztendővel ezelőtt kelt lemondását elfogadta anélkül, hogy ezeknek a püspököknek alkalmat nyújtott volna arra, hogy aziránt nyilatkozzanak, hogy vájjon akkori nyilatkozatukat most is fentartják-e, és anélkül hogy őket lemondásuknak tényleg megtörtént elfogadásáról bármikor éitesitette volna Nehezményezni kellett, hogy a püspököket elmozdította anélkül, hogy,a magyar kormányt, mint a Szent István-korona viselőjét megillető jogok és kiváltságok őrét és gondozóját, továbbá Magyarország hercegprímását, mint a két püspökségnek ezidőszerint is való metropolitáját meghallgatta volna, és nehezményeznünk kellett végül, hogy, egyoldalú politikai befolyásnak engedve, (Ugy van! half elöl.) két testi és lelki erejének teljes épségében lévő főpapot mozdított el, akiknek mindössze az volt a bűnük annak idején, hogy hazájuk szeretetében tűntek ki, de akiknek, tekintve azt, hogy egyházmegyéjükből haladéktalanul lettek elűzve, még csak alkalmuk sem nyílott arra, hogy az uj hatalom elégedetlenségére bárminemű cselekedetükkel is rászolgáljanak. Ezzel a remonstrációval kapcsolatosan a m. kir. kormány római követsége utján az uj püspökök kinevezését megelőzőleg lépéseket tett a apostoli Szentszéknél arra nézve, hogy biztosítékot nyerjen arra, hogy gróf Batthyány nyitrai és Radnay Farkas besztercebányai püspököknek az őket kanonjogszerüleg is megillető és eddig visszatartott püspöki jövedelmük kiadassék, összes javadalmi — akár általuk, akár eddigi jövedelmük terhére eszközölt — befektetésük megtérittessk és az ő hozzájárulásukkal megállapítandó élethossziglani évi járadék biztosittassék számukra. Az apostoli Szentszék ezen kikötésünk kapcsán arról értesítette a magyar királyi kormányt, hogy a Szentszék melletti cseh követ püspökeink eme jogigényeinek teljesítését kormánya nevében tényleg beígérte. Karafiát h Jenő képviselő ur harmadik kérdése odairányul, hogy (olvassa) : »a szepesi püspökség betöltésével kapcsolatban mit tett a magyar királyi kormány aira nézve, hogy az elhunyt dr, Párvy Sándor hagyacéki ügye azoknak a jogigényeknek szemmeltartásával bonyolittassék le, melyek a főpapi végrendelkezést szabályozó magyar jogszabályokban gyökereznek, nevezetesen, gondoskodott-e arról, hogy a magyai vallásalapnak ezirányu jogigényei biztosíttassanak 1« Vagyok bátor e kérdésre felelve jelenteni, hogy vagyonjogi igényt a magyar királyi kormány a szepesi és rozsnyói elhunyt püspökök hagyatéka dolgában tényleg bejelentett a Szentszéknél ; nevezetesen aziiánt, hogy a két elhunyt püspök hagyatékának tekintetében a főpapok örökösödését szabályozó magyar törvények és jogszokások alkalmaztassanak. Erre a remonstrációra a cseh követ a Szentszéknek beígérte, hogy koimánya kívánságunknak eleget fog tenni. Karafiáth Jenő képviselő ur utolsó kérdése arra vonatkozik, hogy mit tett a magygr királyi kormány az apostoli Szentszéknél a kassai, az eperjesi és a munkácsi püspököknek a cseh kormány által nyilvánvalóan te ívbe vett elmozdításával szemben. Ami, t. Nemzetgyűlés, az eperjesi és munkácsi püspökök ügyében f3lvetett kérdéseket illeti, utalnom kell arra, hogy a kái pataijai rutének kérdése ezidőszerint még nincs elintézve. A határkiigazitó bizottság ugyanis még nem szállt ki és igy még nem is dönthetett. A rutének különben sem voltak mindeddig abban a helyzetben, hogy a békeszerződésünk aláírása alkalmából hozzánk intézett Millerand-féle kísérőlevélben aposztrofált hovatartozandósági nyilatkozatukat megtehessék, (ügy van ! a balközépen.) Mindezekre való hivatkozással a magyar kir. kormány felkélte az apostoli Szentszéket, hogy minden egyéb, ezúttal mellőzött szemponttól is eltekintve, a görögkatholikus püspökök dolgában már csak azért se határozzon, mert egy ilyen döntése a rutén kérdés végleges megoldásának prejudikálna. (Ugy van! a balközépen.) Magától értetődik, t Nemzetgyűlés, hogy a magyar kormány dr. Fischer-Colbrie kassai püspök ügyét is nagy érdeklődéssel kiséri, még pedig annál inkább, mert a kassai egyházmegyének jelentékeny része politikailag is magyar terület és bizalommal reméli, hogy Fischer-Colbrie püspöknek elvitázbatatlan jogán kivül az a szeretet is, amelylyel papjai, hivei, nevezetesen tót hívei, sőt az egész felvidék katholikus tótsága környezik és az a körülmény, hogy az engedékenység végső határáig ment el, a Szentszéknél megannyi védelmezőjéül fognak szegődni. Ezek ugyanis önként az elé az alternatíva elé állítják a Szentszéket, hogy Fischert vagy hagyja meg székhelyén, vagy pedig engedje, hogy eltávolittatása nemcsak sok millió magyar szivében, de az egész katholikus tótságban is oly következtetéseket váltson ki, melyeket az általános magasabb etika szempontjából még akkor sem tudnánk örömmel üdvözölni, ha a belőlük fakadó elkeseredettség politikai célokra nekünk gyümölcsöt hozna. Amikor még kijelentem, hogy a kormány már az ezen kérdésekhez fűződő igen nagy érdekeknél fogva a jövőben is a legnagyobb gondossággal és állandó figyelemmel fog igyekezni érdekeink megvédésére minden lehető eszközt felhasználni, kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy Karafiáth Jenő képviselő ur interpellációjára adott válaszomat tudomásul venni szíveskedjék. (Helyeslés.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Karafiáth Jenő : T. Nemzetgyűlés ! Ezt a kérdést azért hoztam az igen t. Nemzetgyűlés szine elé, mert meggyőződésem, hogy ez szorosan összefügg az integritás kérdésével, (Ugy van! balfelől.) mert szilárd a hitem, hogy ez nem egy felekezetnek