Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-152

162 A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921. évi febr. hó 24-én, csütörtöhön. Mert hiszen az, aki ismeri Mr. Hohlert, tudja, hogy ő a gentlemanségnek, az angol kor­rektségnek és az angol gondolkodásnak olyan szimpatikus megtestesülése és képviselője, hogy neki nagyon kellemetlen lehetett egy olyan nyi­latkozatot tennie, amely bizonyos fokig hason­lít ahhoz, amit az angol mond : kick the fellow when he is down — vagyis: akkor rug még valakire, amikor az már a földön hempereg. Hiszen mi olyan állapotban vagyunk ma, hogy a mi belügyeinkbe beleavatkozhatok bárki, anél­kül, hogy ez ellen valamit tehetnénk. Es ez az eljárás igazán nem hasonlit a hires angol fair play-hez, amelyet mindig megszoktunk tőle, de egyáltalában nem fogja érinteni azt a szimpátiát, amelyet igen sokan táplálunk az angol nem­zet iránt, — mert ez tényleg csak az ango­lok mai kormányának álláspontja. Hiszen azt, hogy az akaratukat a kijelentéseik ellenére sem tudják keresztülvinni, mutatják a görög politikában lefolyt események is. (Felkiáltások jobbfelől : Ott hiába tiltakoztak az angolok ! Ha mi akarnánk visszahozni, nálunk is hiába til­takoznának !) Hát a kérdés lényegét nem is akarom érin­teni, tényleg illetéktelen beavatkozás volt, nem helyeselheti senki, nem is hoztam volna fel, hi­szen gróf Andrássy Gyula és gróf Apponyi Albert ujságnyilatkozatakban visszautasították, de gondoltam, hogy hasznos, ha a Házban is történik ily értelmű nyilatkozat. (Zaj.) Örömmel üdvözlöm az igen tisztelt kül­ügyminister ur azon kijelentését, amikor mondja (olvassa) : »A politikában, de különösen a külső politikában is szem előtt kell tartani az állandó­ságot. A politikai orientációknak folytonos vál­toztatása csak azokkal a következményekkel jár, hogy minden eredményt lehetetlenné tesz.« Én nagyon örülök annak, hogy a külügy­minister ur ezt konstatálta, mert azt hiszem, hogy az ő emiitett elhatározásával megváltozott az a külpolitikai irány, amely, mint tudjuk, eddig a különböző külpolitikai orientációkat kereste. Es ekkor bátor volnék a külügyminister ur szives figyelmét arra is felhívni, — ami talán feleslegesnek látszik, de amire mégis jó lesz rámutatni, — hogy ez az ő programmja, amit ő az állandóságnak jelez, zárja ki azokat a mozzanatokat is, amelyek a külpolitikának nem egységes vezetése folytán előfordultak. Ezzel kapcsolatban rá kell térnem egy cikkre, amelyet igen tisztelt képviselőtársam, Gömbös Gyula február 6-án irt és amelyben többek között azt mondja (olvassa) : >> Mellékkor má­nyok nincsenek«. Ez polemikus cikk, amelyben ő főleg a külpolitikai kérdésekről beszél és ezt a mondatot kockáztatja. Az én igen tisztelt képviselőtársam, akit régi ismeretség és harctéri bajtársi viszony köt velem össze, akinek kiváló vezérkari tudását mindenkor elismerem: a politikába egy rossz osztrák vezérkari szokást csempészett be, azt a bizonyos Verschleiern der Tatsachen-1, mert én — ha jól emlékszem — rámutattam decem­ber 2-iki beszédemben, hogy igenis voltak ilyen kis mellékvágányok, mozzanatok a magyar kül­politikában, de vannak a magyar belpolitiká­ban is. Csak rá akarok mutatni a sokáig húzódó nyugatmagyarországi kormánybiztossági ügyre. Csodálatos módon ő február 6-án irja ezt, amely körülbelül időpont volt, amikor a Times január 28., 29. és 30-iki számai már ideérkez­tek, amelyekben igen érdekes leleplezése van a Magyarországon is ismert Trebitsch-Lincoln nevű nemzetközi szélhámosnak, akivel csodá­latoskép igen nagyszabású külpolitikai terveket szőtt épen Gömbös és Eckhardt. (Zaj,) En nem akarok ebbe belemélyedni, mert nagyon hosszadalmas lenne, különben is mindenki el­olvashatja, de lényegében az van benne, hogy ezek az urak politikai megbeszélést folytattak egy külhatalomnak talán szintén csak annyira jogosult képviselőivel, mint ahogy ők jogosultak voltak Magyarországot képviselni egy Trebitsch­Lincol nevezetű nemzetközi szélhámos közvetí­tésével. S én nem azt csodálom, hogy Gömbös Gyula t. barátom felült ennek a szélhámosnak, mert hiszen ő a múlt politikájában nem lehet jártas, hanem a ministerelnökségi sajtóirodának vezetője mindenesetre hivatottabb személyiség és lehetetlen, hogy ő ne tudta volna, hogy ki ez a Trebitsch-Lincoln. Mert hiszen ez Magyarországon született zsidó egyén, aki csodálatoskép be lett választva annak idején Angliában a parlamentbe, ami valóban csodálatos dolog. Rövid ideig az angol parlament tagja volt, amikor nem tudom, melyik választáskor, azt hiszem, azon választáskor, amelynél a liberális párt olyan nagy többségbe jutott be, ő is becsúszott, amikor a munkás­párt kezdett nagyobb mértékben Angliában érvényesülni. O a háború alatt a poroszok kémje volt Angliában, majd Amerikába szökött, szóval egy általánosan ismert egyén. Ha meg­történhetik az, hogy nálunk ilyenekkel tárgyal­nak, hogy ez az egész tárgyalás — természete­sen ugyanezen Trebitsch-Lincoln által leleplezve — megjelent a külföldi újságokban épen akkor, amikor a franciaországi orientáció a legszebb napjait élte, ami nagyon ártott nekünk a kül­földön, azt hiszem, ez igen csodálatos jelensége a közéletnek. Abban az időben, amikor igen hatalmas munkapárti többség volt és tudvalevő, hogy gróf Tisza István nem szerette elejteni a híveit, egy hasonló eset volt, amikor egy másik nemzetközi szélhámossal, Lipscherrel tár­gyaltak, amikor is a sajtófőnöknek el kellett távoznia. Orbók Attila: More patrio. Őrgr. Pallavicini György: Szinte kézen fek­szik, hogy pár szót a cenzúráról is szóljak, mert hiszen épen ezen ministerelnökségi sajtó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom