Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-131

A Nemzetgyűlés 131. ülése 1920. len politikusok vezetik az országot. A népnek 15 ember miatt kell szenvednie. Ma minden minister csak arra törekszik, hogy a zsebét tömje. (Nagy Baj bal felöl.) A nép sohasem volt szabadságától annyira megfosztva és elnyomva, mint ma«. (Nagy zaj és mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon. Felkiáltásoh : Demagógia !) Fangler Béla : Benn van a kormányzó­pártban ! Somogyi István: Ez mániákus! Gr. Teleki Pál ministerelnök: Én azt hi­szem, azért nem szabad az ilyent megengedni, mert ha a képviselő ur nem mondotta ezt, — én azt tételezem fel, hogy a képviselő ur nem mondotta — akkor az a lap nem hozhatja, és ha mondott valamit a képviselő ur, amit ilyen­formán lehetett elferditeni, akkor a képviselő ur is be fogja látni, hogy nekem is igazam van, amikor azt mondom, hogy az én mondásaimat is elferditik egyes lapokban. Azt hiszem, ezek után ő is be fogja ezt ismerni. Ezt azért nem lehet megengedni, mert ha egy képviselő cégére alatt hoz ilyent a sajtó, annak nagyobb nyo­matéka van, mintha máskép jön. Azt hiszem, ha egy képviselő nevével kapcsolatban jönnek azok a visszaélések, akkor kívánatos, hogy azok, mint lázitások, meg ne engedtessenek, mert ez valóban az állam érdekével ellenkezik. (Zaj bal­felöl.) Avarffy Elek : A bécsi újságban meg­jelent ez ? Rupert Rezső: Ti mindent készpénznek vesztek, ami reám nézve rossz ! Somogyi István: Tapasztalataink vannak! Gr. Teleki Pál ministerelnök: Itt van egy másik cikk, amely egy másik lapban, a Világ­ban jelent meg és amelyben csak a következők vannak. A Világ szintén általánosítással irt ezekről a dolgokról (olvassa): »A rendőrtisztviselők munkáját nagyon megneheziti az, hogy állandóan protekcióval járnak a lefogott egyenruhások érdekében és nem egy előkelő személy jelenik meg a főkapi­tányságon, hogy protezsáltjai iránt elnézést kérjen a rendőrségtől.« Ilyeneket, azt tartom, hogy vagy meg kell nevezni, vagy nem szabad irni. Rupert Rezső: Ezt is én mondtam? Gr. Teleki Pál ministerelnök: Nem. Nem tartozik ide : egy más lap, a Világ irja e dol­gokat. A másikat sem azért hoztam fel, mintha a képviselő ur irta volna, hanem azt az Uj Lap irta és azt mint az Uj Lap dolgát hoztam fel ; ez pedig a Világ dolga; teljesen független a kettő egymástól, és teljesen független a kép­viselő úrtól mind a kettő. Azt mondja a cikk : »Természetes, hogy a rendőrség ezt a munkát minden protekciótól mentesen tisztázza.« Ha azonban az illetők meg nem neveztetnek, és itt csak általánosítva van, hogy. »előkelő egyének«, felmerül a kérdés, hogv kik* azok? Hiszen azok lehetnek állítólagos »előkelő egyének«, és igy évi novemher hó 17-én, 'szerdán. 83 mindenkinek fantáziája szabadjára van engedve, hogy kit és mit gyanúsítson, amint neki jól esik. En ezeket sem tartom az állam érdekével összeegyeztethetőnek. (Helyeslés.) Itt van »Az Újság«-ból egy rész, amelyet szintén csak azért mutatok be, hogy méltóztas­sék látni, milyen dolgok töröltetnek (olvassa) : »A rendőrség egész személyzete el van szánva arra, hogy amennyiben nem kap méltó elégtételt és nem teszik számukra lehetővé azt, hogy az elkövetett bűntettet megtorolják, leteszik a szol­gálatot.« (Nagy zaj bal felől és a középen.) Huber János : Ez a régi módszer ! így csi­nálták a Károlyi-forradalmat is. (Zaj.) Gr. Teleki Pál ministerelnök: Ezt nem minő­síthetem másnak, mint a rendőrség lazításának a fegyelem megtagadására. Huber János : Ez ugyanaz a Purjesz, aki akkor is csinálta. (Zaj.) Gr. Teleki Pál ministerelnök: Ha az illető ur, aki ezt irta, maga utánajárt volna a dolog­nak, megtudhatta volna azt, hogy annak idején, amikor a rendőrgyilkosság történt, a rendőrség már tudomással birt arról, hogy az nap éjjel különböző szállodákban razziát fogunk tartani. Nem a rendőr meggyilkolása, amint azt a múlt­kor Huszár képviselőtársam beszédével kapcso­latban emiitettem, volt az inditó oka ennek, hanem egészen más volt az inditó oka. Tudtuk, hogy ebben az időpontban kell ennek bekövet­keznie és erről a rendőrség vezetői tudtak. Te­hát sem ok nem volt erre a közleményre a tények alapján, sem a rendőrségnél nem volt meg erre a tendencia, mert kötelességét min­denki hiven teljesítette, hanem mindenesetre spontán került be a cikkbe ez a mondat, amely­nek „ tendenciája kellett hogy legyen. (Nagy zaj.) Huber János: Le kell csukni az illetőt! Gr. Teleki Pál ministerelnök: Ezeket csak azért mutatom be, hogy méltóztassanak látni, hogy nemcsak az egyik, hanem a másik oldal felé is rendet kell teremteni, mindegyik oldal felé egyformán rendet kell teremteni. (Ugy van ! Ugy van!) De ez a dolog nem olyan könnyű, mint ahogyan méltóztatnak azt gondolni. Azt hiszem sokan vannak itt, akik tudják, hogy ez milyen nehéz, sokan vannak, akik ilyen munká­ban részt vettek, akik ebben maguk is dolgoz­tak, akik ezt előkészítették, és akik előttem ül­tek itt ezen a helyen, vagy a belügyminister ur helyén. Ezek is tudják értékelni azt, hogy a rendcsinálásnak ez a munkája milyen nehéz ... Simonyi-Semadam Sándor: Tény! Gr. Teleki Pál ministerelnök :... mert itt nem arról van szó, hogy egypár brigantit meg­fogjanak, itt mélyenfekvő betegségi tünetekről van szó, amiket az elkövető emberek megfogásá­val fékezni lehet ugyan, de maguknak a dol­goknak alapindokait ezzel megszüntetni nem lehet. Itt egész gyógyulási processzusról van szó, aminek ez egy része, momentuma. 11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom