Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-131

A Nemzetgyűlés 131. ülése- 1920 jobbfelől.) ha az igazságszolgáltatás mindenkivel szemben, aki törvénybe ütköző cselekményt követ el, megteszi a maga kötelességét, legyen az illető kicsiny, vagy legyen akármilyen nagy. Mert amely pillanatban a törvény nem érvényesül minden­kivel szemben, abban a pillanatban már el is veszett az ország. T. Nemzetgyűlés ! Ezek a titkos erők az igazságszolgáltatás zavartalanságát folyton ve­szélyeztetik, lehetetlenné teszik. A Britanniában történt, — és itt hivatkoz­hatom a budapesti kir. törvényszéknél 106.675. F. K. VI.—1920. szám alatt elfekvő bűnUgyi iratra — hogy mikor egy emberért, aki a Britanniá­ban lakott, az államrendőrség detektivjei ott megjelentek és le akarták tartóztatni, akkor egy Takácsy vagy Takács nevű százados, aki szin­tén igazoltatott, kihajtotta az államrendőrség embereit, alarmba szólította a Britannia-szálló­ban megjelent tiszteket, 120 tisztet, és ők azután kézigránátokkal és más hasonló erőszakos fellépés­sel a detektiveket menekülésre kényszeritették. Először akkor lehetett hozzáférni ehhez a Britan­niához, amikor Sréter honvédelmi minister ur épen az általam szóvá tett Landau-esetből ki­folyólag kiemeltetett onnan szintén egy gonosz­tevőt, Becker István detektivet, aki szintén ré­szese a Landau ellen elkövetett gonosztetteknek. En Sréter honvédelmi minister személyéhez fűzöm azt, hogy a rend egyáltalában kezd most helyreállni, mert azt látom, hogy ő ehhez igen komolyan fogott hozzá. Es ha én most itt felszó­lalok, épen a honvédelmi minister ur hadseregét s a mögötte álló közvéleményt akarom bátrabbá tenni, hogy ő a rendcsinálásban még tovább me­hessen. Semmi más szándékom nincs azzal, hogy én ezeket mind szóváteszem s ezt csak azért te­szem, hogy neki annál könnyebb legyen a hely­zete. De egyébként is, a közbiztonság és az igazság­szolgáltatás zavartalansága iránt interpellálván, még egy esetet kell szóvá tennem a helyzet illuszt­rálására, amely a napokban történt meg Vácott. Vácott egy társaság, amelynek tagja volt Szappa­nos József is, az adonyi különítménynek zsold­fizetési könyvecskével ellátott tagja, ott mulatott, pezsgőzött a kocsmában. A pezsgő árával termé­szetesen, a váci rendőrségtől nyert információm szerint, 2—3 ezer koronával adós maradt. Drozdy Győző : Katonatiszt ? Rupert Rezső : Azt én nem tudom, állítólag alhadnagy. Mikor a rendőr felszólította, hogy zár­óra van, tessék távozni, ez az ember egyszerűen nem fogadott szót, hanem kilökte a rendőrt, kicsavarta a rendőr kezéből a fegyvert s a rendőrt össze-vissza verte, ugy hogy az az ember ma is ágyban fekvő beteg. B. Szterényi József: Rettenetes! Rupert Rezső: Azután az egyik különítmény­ből egy őrjáratot hozott és azt odaállította az ajtó elé azzal az utasítással, hogy ide pedig semmiféle piszkos rendőrt be ne eresszen, végül pedig letax­évl november hó 17-én, 'szerdán. 70 tóztatta a kocsmárost és a kocsmáros feleségét. (Mozgás.) B. Szterényi József : Lehetséges ez ? Rupert Rezső: Ez mind lehetséges, ez mind tény, ez mind' való, ezek mind megtörténtek. Ez az ember kezdettől fogva szabadon jár, holott a honvédelmi ministeriumban az ő nyilván­tartási lapjára be van jegyezve, hogy nyilvános erőszakoskodás miatt bűnvádi eljárás folyik ellene ; be van jegyezve az, hogy a debreceni körletpa­rancsnokság botrányos magaviselete miatt le­szerelte ; be vannak ott jegyezve régi viselt dol­gai és nyilván van tartva ott egy bűnUgye is. És ehhez az emberhez nem lehetett hozzáférni és nem volt a kormánynak hatalma ahhoz, hogy letartóztathassa, mert mikor a rendőrség le akarta tartóztatni, megjelentek mellette bizonyos segély­hadak azzal, hogyha pedig le merik tartóztatni, akkor baj lesz. De mindettől is függetlenül, ez az ember a bűncselekmények egész sorozatát követte el és a végén is, ahelyett, hogy a börtönbe került volna, oda került az adonyi különítménybe és az adonyi különítmény cégére alatt, a váci különít­mény segítségével, tovább is izgágáskodik. Ez is egyike azoknak az alakoknak, akikkel szemben az ország jogrendjének megvédésére szükség van. De vannak más szörnyű, szomorú esetek is, amelyek az igazságszolgáltatás nyugodt menetét zavarják. Méltóztassék csak visszaemlékezni a Club-kávéházi esetekre. A Club-kávéházi esetek­ben a bíróságnak és az Ugyészségnek minden be­csületes törekvése ellenére is, az elkövetett bünte­tendő cselekményt, különösen ami a felbújtást illeti, nem lehetett az illetőkre rábizonyítani. Annak a törvényszéknek egyik kiváló tagja mondotta el nekem észleleteit, hogy mikor a tár­gyalás megkezdődött, de még mielőtt a tárgyalás megkezdődött volna is, már bizonyos csoportok terrorizálták a tanukat, azután megközelitették közvetlenül a tárgyalás előtt is fenyegető üzene­teket hozó egyének a tanukat, bogy be ne merje­nek vallani semmit, mert az életük forog kockán, életüktől fosztják meg őket, agyonütik őket, ha másként tesznek. Természetesen a perrendszerü bizonyítékok alapján ítélő bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy azt, aki tényleg felbujtó volt, akiről tudták, hogy a felbujtó, felelősségre vonhassa. Azután megindult a komédia. A bíróságnak mégis sikerült elitélnie az Illy nevű volt vörösőrt. Ekkor azonban megindult egy mentési akció. Jelentkeztek tanuk arra vonatkozólag, — mert hiszen tanuk abban a csoportban mindig akadnak és mindent hajlan­dók bizonyítani — hogy nem Uly követte el a cselekményt, hanem valami Illek nevű ember. Persze ez arra lett volna jó, ha. a bíróság felülne az ilyesminek, hogy senkit se lehessen elitélni, mert ez az Illek nevű ember őrült, elmegyógy­intézetben van, tehát ezt felelősségre vonni nem lehet. (Zaj.) A Club-kávéházi eset tárgyalása tehát kell hogy a kormány figyelmét annak a szükségére

Next

/
Oldalképek
Tartalom