Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-130
À Nemzetgyűlés 130. ülése 1920 legnagyobb eseményei voltak az utolsó hónapokban . . . (Derültség a balközépen.) Rupert Rezső kifejtette nézetét a politikai helyzetről és többek között a következőket mondta : A jelenlegi politikai helyzetből önként következik egy uj, nyugodt színezetű kormányzópárt kialakulása már csak a békeszerződés ratifikálásának körülményei miatt is. Nem vagyunk ugyanis hajlandók továbbra is egy pártban maradni azokkal az elsőosztályu hazafiakkal, akik a pillanatnyi olcsó dicsőség kedvéért nem vettek részt a békeszerződés megszavazásában.« Somogyi István : Pimasz inszinuáció ! (Nagy zaj.) Prőhle Vilmos : (tovább olvassa) »Hangsúlyozni kivánom, amiben, azt hiszem,...« Elnök: Csendet kérek. Méltóztassék várni kissé, képviselő ur ! Azt halottam, hogy itt valaki azt mondta : Pimasz inszinuáció !. Somogyi István : Én mondtam ! Elnök: A képviselő urat ezért rendreutasítom. Prőhle Vilmos (tovább olvassa) : »Hangsúlyozni kivánom, amiben, azt hiszem, a jóhiszeműek egy pillanatig sem kételkedtek, hogy valamennyien szivesen áldoztuk volna életünket az ország javáért, ha ugy láttuk volna helyesnek, hogy a békeszerződést nem szabad elfogadni. Tudtuk azonban azt, hogy a békeszerződés ratifikálásának elutasitása a fegyverszünet felmondását és az ellenségeskedések újbóli megkezdését jelentette volna. Ezért fogadtuk el a békeszerződést és ezért akarnak most minket kedvezőtlen szinben feltüntetni az elsőosztályu hazafiak.« Huber János: Két »í-y«-nal! Prőhle Vilmos : Itt a cenzúra többet törölt. (Tovább olvassa:) »Uj politikai pártnak alakítása van a levegőben, attól félek azonban, hogy ezek az uj alakulatok is személyi momentumok alapján fognak kikristályosodni. Amellett azt hiszem, hogy ebben az esetben egészen úgy, mint eddig, a személyi momentumok nem egyéni értéket fognak jelenteni, hanem hatalmi összeköttetéseket. Pedig ez az, amit végre-valahára meg kellene szüntetni. Ezt értenék meg végre a politikus urak. A nemzetet kell megmenteni a szó legszorosabb értelmében, a polgárok fizikai létét, nehogy az történjék velünk, mint ami a francia Constituante-tal történt, ahol a nép megjelent a sorompóknál és véget vetett az egész alkotmányozó munkának.« (Felkiáltások balfelöl: Ez izgatás és lázítás!) Taszler Béla ". Ezt egy keresztény irányzatú politikus mondja, aki a jogrendért harcol állitólag! (Zaj.) Prőhle Vilmos (tovább olvassa :) »A francia nép megunta az alkotmányozó gyűlés munkáját és én ugy látom, hogy a magyar nép is unatkozik, nagyon unatkozik. (Zajos felkiáltások balfelol: Skandalum! Botrány! Olvassa:) Az alkotmányos kérdések megoldása izgatja most évi november hó 16-án, kedden. 35 újból a kedélyekei Ebben a kérdésben nekem az az álláspontom, mindegy, hogy milyen államforma, mindegy, hogy királynak, vagy köztársasági elnöknek hívják az államfőt . , . Taszler Béla : Recept, az van ! Prőhle Vilmos : . . . »a fontos az, hogy a magyar ministerelnöknek olyan hatalma legyen, mint Lloyd Greorgenak van Angliában«. A Pesti Naplóban, Hatvány Lajos diszes újságjában a következő olvasható, Rupert Rezső így szól (olvassa) : »A trianoni békeszerződést ratifikálni kell, mert ellenségeinkkel mindmáig hadiállapotban voltunk. Ami volt, csak fegyverszünet volt ; ha nem ratifikáltuk volna, a fegyverszünet azonnal véget ér s újra kezdődött volna az ellenségeskedés, aminek vége a még szabad magyar föld megszállása lett volna. Ezt nem volt szabad megengednünk. Elég volt már a háború szenvedéséből és untig elég a béke szenvedéseiből is annyi, amennyi van. Ha a ratifikáció megtagadásával előbbre vihettük volna a magyar jövendő Ugyét, bizonyára inkább az életünket adtuk volna, semhogy ratifikáljunk, de ép ellenkezőleg áll. Mint mi, ellenségeink is ép oly jól tudják, hogy a békeszerződés nem szerződés, mert elfogadása nem szabad elhatározásból származik, hanem ellenfeleinknek egyoldalulag, fegyveres erővel ránk kényszeritett akarata csupán, amely bennünket sem jogilag, sem erkölcsileg nem kötelez ; addig marad érvényben, mig az az erőszak, mely most kikényszeríti, erősebb mint mi vagyunk. Ezért nem értem azok álláspontját, akik nem ratifikáltak. Helyesebben szólva, az elszakított részek képviselőinek magatartását megértem és helyeslem, nekik opponálniuk kell. Szép és hazafias cselekedet volt, hogy az elszakítás ellen tiltakoztak. Hozzátartozott a mai nap szomorú ünnepélyességéhez, amit cselekedtek, hallgatásuk hiba lett volna, A többi képviselőre nézve azonban a haza iránt való kötelesség kikerülhetetlen teljesítése volt a kényszer előtt való meghajolás, amint meghajlottak előtte annak idején még a hatalmas német nép képviselői is. Egyik képviselőnek sem volt ahhoz erkölcsi joga, hogy a kötelességteljesítés elől bajtársiatlanul kitérjen, — magának könnyű dicsőséget szerezzen a többi képviselő rovására, akikről pedig tudniok kellett a kivonuló és nem ratifikáló képviselőknek is, hogy nem kevésbé jó hazafiak, mint ők. De még ezt is megértenők. A nem ratifikálok olcsó dicsőséget akartak maguknak szerezni. Tudták, hogy a Ház többsége ugy is megszavazza a békét, baj ilykép nem lesz a dologból. Nem voltak tehát lelkiismeretlenek, mert meggyőződésem, hogy ha nem tudták volna, hogy a békét nélkülük is megszavazzák, megszavazták volna ők is, semhogy a magyar népet a háború újrakezdésével végleg elpusztítsák. Amit én nem értek, csak az, hogy a nem ratifikálok között olyanok is voltak, akik, mint pl. Windisch-Graetz herceg, gróf Sigray, 5*
