Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-142
358 A Nemzetgyűlés 142. ülése 1921. jak, — hogy garantálja a magyar határ elérését, hogy ez az áru oda el fog jutni, és én azt hiszem, hogy Sándor Pál t. képviselő ur, aki maga is kereskedő ember, a legjobban fogja tudni, hogy ez ma mit jelent. Sándor Pál : Holnapután fel fogom hozni az egészet. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemUgyi minister '. Ha ugy tetszik ! Akkor én közöltem Bródy képviselő úrral azt az információt, amelyet én az államvasút vezetőségétől kaptam és erre Bródy képviselő ur kijelentette, hogy ő az interpellációtól eláll. Sajnálom, hogy én e dologban akkor közbenjártam, mert sokkai jobb lett volná, hogyha akkor tisztázódott volna a dolog, és talán nem került volna a sor arra, hogy a sajtónak és az érdekképviseletnek egy része ezzel olyan módon foglalkozzék, mint ahogy történt. Igen tisztelt Nemzetgyülés ! Herrmann képviselő ur interpellációjának a megindokolásában megemlékezett azokról az állapotokról, amelyekben az államvasutak egy évvel ezelőtt voltak. Ezeket az állapotokat én nagyon jól ismerem, mert hiszen 1919 szeptember 17-én lettem elsőizben kereskedelemUgyi minister. Hát kérem, az is láthatta, aki csak kívülről látta az államvasutakat, hogy hova jutott az államnak ez a vállalata, amely valamikor Magyarország büszkesége volt. Nem kívánom most leírni,'hogy milyen volt a vasút, hiszen Herrmann képviselő ur már erről megemlékezett. De ő is, mások is csak kívülről látták, hogy milyen volt az a vasút, mert ezt csak azok tudták igazán, akik a vasút Ugyeivel foglalkoztak. Négy és féléves háború és a két forradalom rombolásai után teljesen tönkrement a vasút, alig maradt meg valami abból a régi állományból hasznavehető állapotban. Azután jött az ellenséges megszállás és ellenségeink még azt a keveset is, amit a háború és a forradalmak meghagytak a vasutaknak, elvitték, elrabolták. A vasút majdnem azon a ponton volt, hogy az üzemet egyáltalában nem tudja folytatni. Azoknak tehát, akik felelősek voltak a vasút üzeméért, kötelességük volt mindent elkövetni, hogy a vasutat minél hamarább üzemképes állapotba helyezzék. Addig, ameddig a román megszállás tartott, természetesen valami érdemlegesebb tevékenységről szó sem lehetett, mert ha a vezetőség valamit beszerzett volna, bizonyos, hogy a románok azt is elhurcolták, volna. Ami a megmaradt mozdonyés kocsiállományunkból még használható volt, elvitték és csak azokat a mozdonyokat ós kocsikat hagyták itt, amelyekkel forgalmat lebonyolítani alig lehet. De mihelyt megszűnt a román megszállás, az államvasutak vezetősége és az akkori kereskedelemUgyi minister minden követ megmozgatott, mindent elkövetett arra nézve, hogy az államvasutak rekonstruálását évi február hó 3-án, csütörtökön. mielőbb megkezdhessék és annak teljesítőképességét mielőbb a kellő fokra emeljék. Ez nem volt könnyű feladat, mert hiszen az országban nem volt anyag, ,a románok az államvasutak műhelyeit is kifosztották és elvitték onnan a legjobb gépeket ; továbbá állandóan küzdött az államvasút a szénhiánnyal. Azok a vállalatok sem birtak dolgozni és nem tudtak produkálni, amelyek az államvasutaknak szállítói, mert náluk is hiányzott a szén és a nyersanyag, úgyhogy az államvasutak vezetősége és a kereskedelemUgyi minister a legnagyobb nehézségekkel küzdött, hogy itt a belföldön a szükséges anyagokat, elsősorban a vasanyagokat beszerezhesse. Állandó tárgyalások folytak szünet nélkül az érdekelt vállalatokkal ós amikor látták, hogy itt belföldön a szükségleteknek egy csekély részét sem tudják fedezni, akkor az államvasutak vezetősége a külföldhöz fordult. Tárgyaltak a philadelphiai Baldwin-féle gyár európai képviselőjével ; tárgyalt az államvasút az angol Armstrong és Vickers céggel, tárgyalt a Witkovics-gyárral ; tárgyalások folytak — mint a Nemzetgyűlés tudja — a franciákkal is. Mindezek a tárgyalások azonban eredményre nem vezettek, épugy nem, mint azzal a belföldi céggel folyt tárgyalások sem, amely céget a hírlapokban szintén emlegettek és amely állítólag még az utolsó órában is igen kedvező ajánlatot tett volna az államvasutaknak. Nem vezettek eredményre a tárgyalások mindezekkel a cégekkel azért, mert mindazok, akikkel az államvasút áruk szállítása iránt érintkezésben állott, a szállítást olyan feltételekhez kötötték, amelyeket az államvasút nem teljesíthetett, s nem járulhatott volna hozzá ily alapon létesítendő szerződéshez a kormány sem. És hogy még egyszer visszatérjek arra a belföldi vállalatra, amelynek Városi Világítási Vállalat a cége, — amely azonban époly kevéssé világit városokat, mint ahogy anyagokat nem tudott az államvasutaknak szállítani, hanem próbált a háború alatt káposztát szállítani a hadseregnek, de a hadsereg azt nem vette át, mert a káposzta minősége nem felelt meg — ez is ahhoz a feltételhez kötötte volna az államvasutak részére történő áruszállítást, hogy az államvasutak bankgaranciát szolgáltassanak. Az államvasutaknak tehát igénybe kellett venni azt a céget, amely olyan ajánlatot tett, amely elfogadhatónak látszott. Ez a cég a Biedermann-féle cég volt, amelyről — gondolom, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülésnek egyik ülésén — Sándor Pál t. képviselőtársam ugy emlékezett, mint egy tengő-lengő exisztenciáról. Azt hiszem ezek voltak a szavai. Ez a Biedermann-cég, amely németországi árukat szállít az államvasutaknak, 1916 óta mostanáig körülbelül 200 millió korona értékű árut szállított az államvasutaknak. Sándor Pál: Sajnos! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemUgyi minister: Másoknak más a véleménye, mint a képviselő
