Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-140

298 A Nemzetgyűlés 140. ülése 1920. évi december hó 21-én, kedden. Ha pedig a kisüstöket szabadítaná fel a pénzUgy­minister ur, — és kénytelen vagyok erre kitérni, mert épen az imént törölték e tárgyban elmondott interpellációmat, mert az előbbi pénzUgyminister ur lemondott — egy milliárd koronával gyarapi­taná esztendőnként az állam jövedelmét, (Ugy van!) Múltkori interpellációmban kifejtettem már, hogy csak fogyasztási adó címén egynegyed milliárd a kára az országnak, egy másik negyed milliárdot kell a kisüstök használati díjáért fizetni, azonkívül pedig, ha tekintetbe vesszük azt a ren­geteg elrontott gyümölcsöt, kiöntött seprőt, meg­rothadt törkölyt, akkor megérthetjük, hogy kerek egy milliard kárt okoz az államnak a központi szeszfőzdékkel járó rendszer. Ezek után rátérek a ministerelnöki pro­gramúinak arra a részére, a mely a szomszéd álla­mokkal való gazdasági kapcsolat megteremté­sére vonatkozik. Végtelenül örvendek annak, hogy a kormány ezt tekinti első feladatának. Sajnálattal kell azonban megállapítanom., hogy mindeddig csupán Ausztriával tudták megkötni bizonyos tekintetben a pénzUgyi szerződést, a többi szomszédos államokkal azonban még a kezdet stádiumában sincs ez a kérdés. Nem tud­ták pl. mindezideig tisztázni a közös adóalanyok kettős megadóztatásának kérdését sem, holott ebben a fejetlenség óriási. Magyarország pl. egyál­talában nem respektálja az azelőtti megállapodá­sokat azon intézetekkel szemben, amelyeknek központja itt van Budapesten, összes jövedelmei pedig más szomszéd államokban vannak, úgyhogy még az Ausztriában lévő jövedelmeket is megadóz­tatják Magyarországon is. így teljes konfúzió keletkezik. Igaz ugyan, hogy szomszéd államaink még kegyetlenebbül bánnak el velünk, mert pl. a románok egyszeüren megtiltják állampolgáraik­nak, hogy Magyarországnak ittlévő birtokaik és innen húzott jövedelmeik után egyáltalában adót fizessenek. Feltétlenül üdvözölhetném a szabad keres­kedelem kifejlesztését, ha a kormány komolyan gondolna arra. A szabad kereskedelmet különösen a külföldi viszonylatokban feltétlenül helyre kellene állítani. Hogy micsoda szörnyűséges károkat okoz Magyarországnak, hogy külföldi vonatkozá­sokban még ma sem áll a szabad kereskedelem alapján, ezt leginkább a famizériával lehet bizo­nyítani. A folyó év tavaszán a budapesti legna­gyobb fakereskedő cégek megjelentek az erdő­kormánybiztosságnál és felajánlották, hogy Cseh­szlovákiából hoznak be jóelőre tűzifát a téliszük­séglet kielégítésére. A magyar és cseh korona akkor egy a háromhoz viszonylatban állt, A kor­mánybiztos ur azonban olyan feltételeket szabott ezeknek a fakereskedőknek, hogy ő fogja megál­japitani ennek a behozandó fának az árát ilyen és ilyen alapon, úgyhogy a fakereskedők köszöntek, otthagyták a kormánybiztos urat és egyetlenegy vagon fát sem szállítottak be Magyarországba. Eljött az ősz, a faszükséglet napról-napra nőtt és ekkor a kormánybiztos ur kénytelen volt meg­adni a beszállítási engedélyt, akkor, amikor valu­tánk már alaposan megromlott s amikor már nem 16 cseh koronáért mérték a fa köbméterét. Ez és hasonló esetek feltétlenül meggondolandóvá teszik azt, hogy a külfölddel való kereskedelem szabadságát nem kellene-e haladéktalanul bizto­sítani. De más kérdéseket is megfontolás tárgyává kellene tenni. Azt pl., hogy az ilyen fontos expo­ziturákba, államhivatalokba, diplomáciai, keres­kedelmi és pénzUgyi kapacitásokat kellene beül­tetni, mert a begyepesedett fejű bürokrácia tönkre fogja tenni ezt az országot. Bármennyire fájdalmas is, mégis el kell is­mernem, hogy a pénzUgyminister ur helyesen tette, midőn fájdalmas rezignáció val, de mégis bejelen­tette, hogy ő a trianoni békeszerződés alapján áll. Ismétlem, bármennyire fáj is ez, bármennyire hasítja is lelkünket ez a kérdés, mégis ez az egyet­len bázis, amelyen elindulhatunk. Az európai kon­stellációt kell mindig figyelnie a kormánynak, mert amint pl. Cavour a kicsiny szard köztársaság­ból európai nagyhatalmat tudott csinálni, mert kis államának helyzetét és viszonyait mindig bele tudta kapcsolni a világalakulatokba, azon­képen, ha az európai konstellációt állandóan figyeljük, mi is találhatunk a jövőben szerencsés helyzeteket, hogy ezen a békeszerződésen változ­tassunk. Evvel rátérek a ministerelnök ur közjogi ki­jelentéseire. Nagyon gyanúsan hangzott a minis­terelnök urnák a választójog kérdésében tett kijelentése. En a magam, részéről semmiképen sem tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a választó­jogot szűkítsék, különösen nem ahhoz, hogy a falusi nők választójogát elvegyék, a városi nők pedig továbbra is szavazati joggal bírjanak. (Igaz ! Ugy van ! half elől.) A ministerelnök ur egy megjegyzést tett a főrendiházra vonatkozólag is. Azt mondotta, hogy meg fogják csinálni a főrendiház reformját. Erről a kérdésről bővebben nem nyilatkozott, azonban Az Estnek a következő napon, december 19-én megjelent számában már egy cikket találunk a következő cím alatt (olvassa) : »Megreformálják és összehívják a főrendiházat. Az igazságUgyminis­ter készülő törvényjavaslata. Beavatott helyről — írja az újság — erre vonatkozólag a következő értesítést kapjuk : A főrendiház összehívása a kormány elhatározott szándéka.« Rassay Károly : Megcáfolták ! Drozdy Győző: Ennek megcáfolását el nem ismerhetem, mert a'ministerelnök ur expozéjában maga is kijelentette, hogy foglalkozik a főrendiház reformjával. Ereky Károly : Az Esttel vitatkozik itt ! Drozdy Győző: Nem Az Esttel, hanem a ministerelnök ur kijelentésével. Ereky Károly : Nem beszélt a ministerelnök ur az összehívásról ! Drozdy Győző : Azt mondta, hogy »a főrendi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom