Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-129
A Nemzetgyűlés 129. ülése 1920. Berki Gyula: Nincs joga önnek Huszárt sértegetni! (Folytonos zaj.) Somogyi István : Amennyiben adataim nem felelnek meg a yalóságnak, a ministerelnök ur, ha lesz kegyes válaszolni, el fogja mondani, hogy igy áll-e ez a dolog. Ez a munkásosztag abszolúte nem fejtett ki ellenállást, nem is fejthetett ki, mert aludt. Most a katonaság bevonult, ott sebesülések is történtek, a katonaság az embereket levetkőztette és elvitte tárgyaikat. Amidőn orvost akartak hivni a sebesültekhez, ez nem lett nekik megengedve. (Nagy zaj, nyugtalanság és félkiáltások balfelől: Hallatlan!) Fangler Béla: Hallatlan! Ez igazán gyalázatos dolog ! Somogyi István: Hogy mennyire volt felfegyverkezve ez a munkásosztag, bizonyítja az, hogy mintegy 150 tisztből és mintegy 800 főnyi legénységből álló osztagnak oldalfegyvere sem volt és az őrség részére az összesnek volt körülbelül 25—30 fegyvere 5—10 tölténnyel. Ez még nem volt elég, hanem azután ezeknek a szerencsétlen menekülteknek még . . , Szabó József (budapesti) : Ez volt egy nagyon szomorú, sajnálatos tévedés. Somogyi István: Ezt óhajtom konstatálni. Bizonyos nemszeretem-dolgok, bizonyos nem helyes dolgok, amiket itt részletezni nem óhajtok, megtörténtek azután az éj folyamán, megtörténtek reggel, sőt megtörtént az, hogy a cinkotai Nagyicce tulajdonosa vendégül látta a katonákat, akik ott reggeliztek és iszogattak. Azután folytatták a menekültek vizsgálatát, akiket állandóan »gaz menekült, dögölj meg, menekült« stb. kifejezésekkel illettek. Lehet, hogy az én tudósításomba talán tévedés csúszott be, lehet, hogy amit elmondottam, egy vagy más részében nem fedi a valóságot. Méltóztassék megengedni, hogy Sávoly tábornok urnák a munkásosztaghoz szombaton intézett beszédét szószerint felolvassam. Azt mondta a tábornok ur (olvassa): »Én a legnagyobb felháborodással vettem tudomásul az itten történt sajnálatos eseményeket és sajnálatomat fejezem ki érettük ugy a magam, mint a fővezetőség nevében. S hogy azzal is dokumentáljuk, hogy ezek mind a budapesti katonai városparancsnokság munkásosztagának becsületes, jó magyar érzésű tisztességes katonái voltak, — t. i. az áldozatok is — ezen bajtársakat ugy tekintjük, mint akik hősiesen a hazáért haltak meg, amiért is elrendeltem a katonai dísztemetést, a katona-zenekar közreműködésével. Egyben megkért gróf Teleki Pál ministerelnök ur is, hogy az ő nevében legnagyobb sajnálatának adjak kifejezést. Nyugodjanak meg, inert a legszigorúbb vizsgálatot rendeltem el, és mindazoknak, akik ebből kifolyólag kárt szenvedtek, meg fogjuk téríteni.« (Zaj a szélsőbaloldalon.) Dinich Vidor : Fel is támasztják őket! (Zaj.) évi november hó 15-én, hétfőn. 23 Somogyi István: Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy itt egy sajnálatos, roppant nagy tévedés történt. E sajnálatos tévedés dacára nem jöttem volna a t. Nemzetgyűlés elé ennek a nagyon, de nagyon súlyos esetnek elmondásával, ha — mondom — a sajtó ennek az eseménynek megtörténte óta kötelességének tartotta volna egyetlen egy sorban is elismerni azt, amidőn napokon keresztül megrágalmazta ezt a munkásosztagot, amidőn már a tények az ellenkezőjét igazolták be, hogy tévedtek. (Nagy zaj balfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nem szokása!) A t. Nemzetgyűlés előtt volt ez az ügy, a Nemzetgyűlés elé tartozik ennek reparálása. Méltóztatik megengedni, hogy visszatérjek még arra, amit az előbb a cenzúráról ós a cenzúra alkalmazásáról mondottam. Van ezeknek a menekülteknek egy lapjuk: »Nem! Nem! Soha!«. Ez az újság vezércikkben akarta elparentálni ezeket az embereket. A cikk cime : »Van négy halottunk és számos sebesültünk!« Ez a cikk, két vagy három mondatot kivéve, amelyekről elismerem, hogy olyan dolgokat tartalmaznak, amelyeket ma megírni nem szabad, a legtárgyilagosabban búcsúzik el ezektől a menekült emberektől. Csak egyes részeket olvasok fel (olvassa) : »Hadd tudják meg a somogyi fiuk, hogy azok, akiktől elszedték a ruhát, a csizmát, a jegygyűrűt és mindent, az életüket, a sebesültektől a magyar eszmébe vetett hitet, azok nem kommunisták voltak, azok elszánt magyar hazafiak voltak. Hősök! T. i. a katonák ugy kezelték őket, mint kommunistákat, mert a katonák sem voltak semmiről értesülve, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ez a hiba !) Huber János: Sréterfelelős! Nyugat-Magyarországon is igy van ! (Zaj.) Somogyi István : Azt mondták, hogy itt kommunistákat, rendzavarokat és rablókat kell nekik lefegyverezniük. (Tovább olvassa): »A szombati napilapok hozzák a nyomozás eredményét, Az igazságot, a kormány és a rendőrség gyászos tévedését azonban csak egy napilap hozza: a »Nemzeti Újság«. Négy ártatlan embert agyonlőttek és számosat megsebesítettek. Miért? Gyászos tévedésből!« Azt is mondja a cikk (olvassa) : »Az Ehmann-telepi munkásosztag a városparancsnokság hatáskörébe tartozó rendes katonai alakulat«. Ez csak részlet. Nem óhajtom a t. Nemzetgyűlést ennek felolvasásával tovább fárasztani. Mit méltóztatnak gondolni : mennyit engedett meg ebből a cenzúra közölni? Egy sort sem ! A menekültek lapjának nem engedték meg a menekültek áldozatait elbúcsúztatni. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Fangler Béla: A zsidó lapoknak szabadott volna! Ha zsidók lettek volna, akkor gyászruhában járt volna egész Magyarország! (Zaj.)
