Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-132

A Nemzetgyűlés 132. ülése 1920, évi nov. hó 18-án, csütörtöliön. 103 Elnök : A napirendi vita kimerült. A ház­szabályok értelmében az elnök napirendi javas­latához többen mint négyen hozzá nem szól­hatnak. Magát a napirendi javaslatot illetőleg megjegyezni kívánom, hogy én indítványomat a kormánnyal történt megállapodás alapján tet­tein, (Elénk helyeslés.) de ha a t. képviselő urak ellentétes indítványaikat mégis fentartják, szíveskedjenek azokat a házszabályok értelmé­ben Írásban beadni, (Felkiáltások jobb felől : Sohasem tettük !) mert én négy indítványt nem tarthatok a fejemben, ezt be méltóztatnak látni, eltekintve attól, hogy ezt a formalitást a ház­szabályok is előírják. (Helyeslés.) E célból majd szünetet adok. Az igazságügyminister kivan szólni. (Hall­juk ! Halljuk !) Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: T. Nemzetgyűlés Î Amikor a kormány hozzá­járult ahhoz, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülése november 29-én tartassék, azt a tapasz­talatot tartotta szeme előtt, hogy a bizottságok munkájukkal igen lassan haladnak, épen ezért nem akarta a Nemzetgyűlés tagjainak idejét hiábavalóan igénybe venni olyan ülésekkel, aminők tegnap és tegnapelőtt is mindenféle személyes kérdésekkel teltek el. (Igaz! Ugy van!. Altalá­nos helyeslés.) A kormány a Nemzetgyűlést komoly munkára akarja kérni. Ha van garancia arra, hogy a nemzetgyűlési képviselő urak — mint reméljük — komolyan akarják kötelességüket tel­jesíteni és a bizottságokban is letárgyalják az ott lévő anyagot, akkor mi magunk is szívesen vennők, ha nem ilyen hosszú ideig, hanem csak addig a pár napig szünetelnének az ülések, ameddig a bizottságok megfelelő anyagot bo­csáthatnak a Nemzetgyűlés rendelkezésére. (He­lyeslés.) Epen ezért hozzájárulok egy olyan indít­ványhoz, hogy a legközelebbi formális ülés ne november 29-ére, hanem mondjuk november 24-ére tűzessék ki, (Félkiáltások balfélől : Novem­ber 30-ára !) ameddig a bizottságok a megfelelő anyaggal elkészülhetnek s ezen ülésen azután a további teendők iránt intézkednénk. (Félkiáltá­sok balfélől : Nem fognak a bizottságok dolgozni tudni ! Mindenki elutazik ! Senki sem marad itt !) Kérem tehát a kormány nevében, méltóztassék a legközelebbi ülést a további teendők meg­beszélése végett november 24-ére kitűzni. (Zaj.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitóin. Csernus képviselő ur fenntartja indítványát ? Csernus Mihály : Tekintettel arra, hogy a kormány részéről bizonyos megnyugtató híreket kaptam arra nézve, hogy az állami adományozás­tól és engedélyezéstől függő haszonhajtó jogosítvá­nyok revízióját a pénzUgyi bizottság a leg­közelebbi időben tárgyalás alá veszi, indítványo­mat visszavonom. Elnök: Kovács képviselő ur visszavonja indítványát ? Kovács J. István: T. Nemzetgyűlés ! Tekin­tettel arra, hogy az elnök ur kijelentette, hogy a számvevőszék elnöki állására a Nemzetgyűlés­nek 30-ig jelölést kell eszközölnie, kénytelen vagyok visszavonni indítványomat. Elnök : Nagy János képviselő ur szintén visszavonja indítványát ? Nagy János (egri) : Igen. Elnök : Marad tehát az elnöki napirend indítványa. Javaslom tehát, hogy folyó hó 29-én, hét­főn délelőtt tiz órakor tartsunk ülést, melynek a jegyzőkönyv hitelesítésén kívül egyetlen tárgya legyen a további teendők iránti intézkedés. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezt elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Elfogadtatott. T. Nemzetgyűlés ! Tájékoztatásul már előre is jelentem, hogy a hétfői ülésen indítványt fogok tenni a következő keddi napirendre nézve az­iránt, hogy kedden tétessék meg a hármas jelö­lés az állami számvevőszék elnöki állásának be­töltése iránt. (Helyeslés.) Ezt azért teszem, mert mindaddig szokásban volt, hogy erre előre figyel­meztetik a képviselő urakat, hogy a jelölést meg­beszélhessék. Hencz Károly: A házszabályokhoz kérek szót. Elnök: Tessék! Hencz Károly: T. Nemzetgyűlés! Abban a meggyőződésben élek, hogy ez a jelölés törvény­telen lesz azért, mert a Nemzetgyűlés még nem hozott törvényt arról, hogy azok a jogok, ame­lyek azelőtt az országgyűlésnek, tehát a kép­viselőháznak és a főrendiháznak együttes kije­lölésére vonatkoztak, a Nemzetgyűlésre átszál­lottak. Ez a jog ugyan önként adódik, t. i. a Nemzetgyűlésre természetesen mindazok a jogok átszállottak, amelyek régen a törvényhozást meg­illették, de ennek formailag, törvényhozás utján való szabályozása mindeddig még nem történt meg. Amig tehát ez meg nem történik, ezt a jelölést sem tehetjük meg. Ennek következtében annak idején utasítanunk kell a kormányt arra, hogy sürgősen terjesszen be egy egyszakaszos tör­vényjavaslatot, melynek elfogadása után lesz módja majd a Nemzetgyűlésnek ezt a jelölést megtenni. Elnök : Az igazságügyminister kivan szólni. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, hogy egy kis félreértés van ebben a kérdésben, mert az 1920. évi I. tc-nek nem tudom hirtelen, melyik sza­kasza és milyen szövegben, megállapítja azt, hogy a Nemzetgyűlést illetik a törvényi)ozó szerv hatáskörébe tartozó teendők. Hogy annak idején ez a törvényhozó szerv két házból állt, most pedig egy házból áll, ez nem tesz különbséget, mert az a hatáskör, amely azelőtt az ország-

Next

/
Oldalképek
Tartalom