Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-113
À Nemzetgyűlés 113. illése Î92Ô. évi szeptember hó 28-án, kedden. 47 lesz itt akkor, amikor tulajdonképen âl ici volna a legnagyobb szükség, bogy mindenki összefogjon és azon munkálkodjék, bogy ezt az országot megmentsük. Mi ebben az irányban a munkásság körében a legerősebb agitáciot fejtettük ki ; a munkásság ezt már belátta a meg nem szállott területeken és tudja azt, bogy igazi szociális államot csak akkor lehet megvalósítani, ha az osztálymegértés politikájára térünk át s megértéssel döntjük le azokat a válaszfalakat, amelyek jelenleg még egyes társadalmi osztályok között fennállanak. Ez a józan munkásság már mind mögöttünk van, és ezekkel fogjuk majd letiporni az ő uralmukat. (Ugy van! Ugy van!) Azt akarom még nekik izenni, hogy : mi nem félünk, tovább fogjuk folytatni a harcot ellenük, akámiként küzdenek is ők ellenünk, és majd ha megjön annak az ideje, hogy a múlt évben Baranyában felszentelt Szüz Máriás zászlóval be fogunk menni Pécsre és a négytornyu templom ormára ki fogjuk tűzni a zászlót, akkor sem fogjuk a boszuállás politikáját követni, (Helyeslés.) hanem akkor is a megértés politikáját hirdetjük a tömegekkel szemben. Patacsi Dénes : De a hazaárulók veszni fognak ! Perlaki György : Ezeket a tömegeket magunkhoz fogjuk láncolni, de jaj lesz azoknak, akik velünk szemben és hazánkkal szemben a lehető leggyalázatosabb módon dolgoztak. (Élénk helyeslés.) Ezek után bátor vagyok a külügyminister úrhoz a következő interpellációt intézni : »Hajlandó-e az igen t. külügyminister ur mindent elkövetni, hogy Linderék uralma megszűnjön és helyettük a magyar kormány politikai exponensei vegyék át a hatalmat ? Hajlandó-e az igen t. külügyminister ur odahatni, hogy pécsi polgártársaink politikai szabadsága megóvassék és vezető embereiket csak azérmert magyarok, le ne tartóztathassák és azok a tisztviselők, akik Linderéknek a szolgálatot megtagadják, lakhelyeikről ki ne toloncoltassanak ? Hajlandó-e az igen t. külügyminister ur a jugoszláv kormány álláspontjára vonatkozólag felvilágosítást kérni és erről a Nemzetgyűlést tájékoztatni ? Elnök : Az interpelláció kiadatik a külügyminister urnák. A minister elnök ur válaszolni kivan. Gr. Teleki Pál ministerelnök : T. Nemzetgyűlés ! Nem külügyministeri minőségben, minthogy ez a minőségem már megszűnt, de a külügy minister ur helyett szeretnék válaszolni erre az interpellációra, elsősorban a tárgy sürgősségénél fogva, másodszor azért, mert ez tulaj donképen bizonyos mértékig túl is megy a külügyminister hatáskörén. Mert hiszen nem olyan területről van szó, amelyet még a békeszerződés szerint elvennének tőlünk, hanem otyanroi, amely megmarad és ezek a kérdések akkor, amikor azt a területet a szerbek ki fogják üríteni, nem csupán külügyi vonatkozásúak lesznek. Méltóztassanak megenI gedni, hogy a külügyminister helyett én válaszoljak erre az interpellációra. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk !) A jugoszláv kormánnyal való összeköttetésünk egy darab ideig elég nehéz volt, azért, mert a jugoszláv kormánynak itteni képviselője nem birt akkor avval a súllyal, amely szükséges lett volna. Ez egy újvidéki származású ur volt, aki tapasztalatom szerint Belgrádban nem birt azzal a kellő pozicióval, amely szükséges lett volna, hogy megfelelő nyomatékkal képviselje azokat az ügyeket amelyekben hozzá fordulunk. Külügyministerségem ideje alatt, hónapokon át azon fáradoztam, hogy a jugoszláv kormány egy nagyobbjelentőégü urat küldjön ide a maga képviseletére, mert hiszen közöttünk és Jugoszlávia között oly fontos az összeköttetés gazdasági és egyéb mindenféle kérdésekben és ebben a most szóbanforgó egész kérdés-komplexumban is, hogy szükségesnek tartottani, hogy egy nagyobb sulyu egyénnel állhassunk itt összeköttetésben, aki Belgrádot teljes súlyai képviseli. Ebben a tekintetben elég hosszú fáradozásomat siker koronázta. Körülbelül 2—3 hete egy olyan férfiú képviseli itt a Jugoszláv államot, aki azelőtt hágai követ volt és aki a szerb külügyministert is képvieelte egy ideig, lávolléte alatt, a ministerium élén, tehát mindensetrevalaki Belgrádban. Még külügyministersége m utolsó napjaiban megkezdtem vele az érintkezést, mihïlyt megérkezett, és máris bizonyos haladás volt tapasztalható a dologban.. Elsősorban ő felkért engem arra, hogy ne az entente-missziókon keresztül tegyük meg a különböző lépéseket, amelyek akár a határkérdésekben, akár az atrocitások kérdésében szükségesnek mutatkoznak, hanem hogy érintkezzünk közvetlenül. Ezt én-természetesen a legnagyobb örömmel fogadtam el, mert ez a dolgok menetet mindenesetre gyorsítani fogja. Azt hiszem, barátságosabbá is fogja tenni az érintkezést és könnyebben elintézzük az ügyeket, ha közvetlenül beszélünk, mintha közvetítőkön keresztül beszélünk, ami nyersebb, ridegebb és formaiisztikusabb. Azt hiszem, a közvetlen megbeszéléseknek és a folytonos érintkezésnek természete hozza magával, hogy itt lassanként egy jobb temperatura fog kifejlődni, melyben könnyebb lesz a tárgyalás. A legelső dolog, amelyre figyelmét felhívtam, Baranya volt, és a baranyai kérdésben a legelső kérdés épen a kommunizmus kérdése. Rendelkezésére bocsátottam azt az egész anyagot, amely erre a kommunizmusra, ennek szálaira, ennek megalapozására vonatkozik, amelyről ő nem tudott semmiféle részletet, és amely a követ nézete szerint a belgrádi kormánytól teljesen távol áll .Én mindazokat az információkat, amelyek rendelkezésünkre állanak, —- jelesül tudom, hogy magának Lindernek van egy nyilatkozata, amelyben ő a belgrádi kormánynak mintegy köszönetet kivan szavaztatni azért, hogy nekik ott a vendégjogot megadta és lehetővé tette a működést — mondom, ezeket is mind a követ rendelkezésére bocsátottam,
