Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-125
A Nemzetgyűlés 125. ülése 1920 Mondanom sem kell talán, t. Nemzetgyűlés, hogy itt az ügyes, élelmes katona sokkal jobban előtérbe tudta tolni magát, mint a szerény, csendes, komoly, értékes ember. És ha be is adták végre az embert kitüntetésre, akkor is nagy kérdés volt, hogy megkapja-e. Még akkor is nagyon sok mődon mehetett a remény füstbe. Elég volt a javaslatok rossz szövegezése, a német nyelvre való rossz átforditás: már megbukott egész sereg ember kitüntetési javaslata. Nagyon sok ember elesett a vitézségi éremtől, aki megérdemelte volna. Ha valaki egy ütközetben megsebesült és hátra vitték a kötözőhelyre, eltűnt az elöljárója szeme elől, és vitézi cselekedete könnyen a feledés homályába merült. Ugyanez a sors jutott a hadifoglyoknak is, holott elfogatásuk előtt, esetleg a legvitézibb élet-halálharcot vívhatták az ellenséggel. Azután az a sok létszámhullámzás, beosztásváltozás, parancsnokváltozás mind kétségessé tette az igaz érdemek méltó jutalmazását. Tagadhatatlan tény, hogy a háború legnehezebb részét a gyalogság vivta végig. Méltóztassék megnézni mégis a statisztikát : a legtöbb vitézségi érem a lovasságnál adományoztatott. A jogok tekintetében tehát ez a körülmény is nagymérvű igazságtalanságra vezet. Mindezekből kifolyólag az a nézetem, — és a részletes tárgyalásnál ez irányban módositó indítványt is fogok tenni — méltóztassék ugy határozni, hogy térjünk vissza a törvényjavaslat eredeti alakjára és ne tegyünk különbséget az ezüst és bronz vitézségi érmes katona közt, hanem a bronz vitézségi érmes katonát is vegyük azok közé, akiknek kedvezményeket akarunk juttatni. En a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, hasonlókép elfogadom az összes eddig beterjesztett határozati javaslatokat és előre kijelentem, hogy a részletes tárgyalásnál is elfogadok minden olyan módosítást, amely az igénylők számára több földet biztosit, vagy amely gyorsabban hozzájuttatja az igénylőt ahhoz a földhöz, amelyet számára ezzel a törvénnyel juttatni akarunk. (Elénk helyeslés a jobboldalon. ) Elnök : Ki következik szólásra ? Gerencsér István jegyző: Barla- Szabó József. Barla-Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Én ezt a törvényjavaslatot nem csupán a helyes szociálpolitika első reális alkotásának tekintem, de ugy látom, hogy ez a törvényjavaslat törvényerőre emelése esetén a nemzeti erők fejlesztésének és a helyes népesedési politikának egyik legerősebb fundamentuma lesz. A törvényjavaslat törvényerőre emelése nem csupán egy múltbeli tartozás lerovása, nem csupán a nemzet hálás érzéseinek kézzel fogható formákba öntése, de egyúttal figyelmeztetés más társadalmi rétegek felé, hogy ez a nemzet tud hálás is lenni az ő évi november hó 10-én, szerdán. 403 társadalmának egyes rétegeihez, dolgozó osztályaihoz. Amikor nyomorúságos állapotunkban iparkodunk a múlt adósságait letörleszteni, amikor iparkodunk a magyar földmivelőnép földéhségnek nevezett jogos igényeit kielégíteni, akkor észre kell vennünk, hogy nekünk más irányban is vannak hasonló kötelességeink és épen a szociális béke érdekében minél hamarább kell keresnünk és megtalálnunk azokat az eszközöket, amelyekkel hasonlókép az ország hasznos ipari munkásságát is kielégíthetjük, hogy ők elvethessék maguktól a nemzetköziség vádját és megtalálhassák érdekeiket a gazdasági téren való érvényesülésben. Tagadhatatlan, hogy ez a földbirtokreform nem nyújt annyit, mint amennyit a nemzet szeretne adni, el kell azonban ismernünk, hogy felszabadítja a megkötöttség béklyóit és a megélhetés biztosítására sokkal jobb alkalmat ad a munkaerőnek. A munkaerők helyes kihasználása nagyon sok irányban lesz üdvös azután az országra. Itt elsősorban arra akarok kitérni, miként már előbb mondottam, hogy ez a törvényjavaslat minden körülmények között a nemzeti erők érvényesülésének lesz egyik fundamentuma. Ha nézzük a destruktívnak nevezett szociáldemokrácia törekvéseit, azt látjuk, hogy ő is évtizedeken át iparkodott meghódítani magának a mezőgazdaság munkásait, de épen benső akadályok, a szocialista tan lényeges tételeinek a mezőgazdasági termelés tényével való szembenállása, az élet kellő nem ismerése okozta, hogy a törekvéseik nem sikerültek. A szociáldemokrata kongresszusok számtalanszor foglalkoztak a földbirtokkérdéssel, a föld köztulajdonba vételének megoldásával. Ennek egyik eredménye volt a genfi kiáltvány, amelyben a szociáldemokrácia egyenesen megállapitja, hogy a kisparasztgazdálkodást a tőke hatalma, a tények menete, az a bizonyos sokat emiitett történelmi szükségszerűség és az egyetemes társadalmi érdek visszavonhatatlanul és kérlelhetetlenül halálra Ítélte. A genfi kiáltvány szerint ugyanis a föld mindazzal, ami benne és rajta van, nem egyes osztályok kiváltságos tulajdona, hanem az egyetemleges társadalom közjava, közkincse. Ez volt az oka annak, hogy a szociáldemokrácia állandó törekvése volt, hogy az állami és községi birtokok mindenütt minél inkább egy kézbe kerüljenek, mert ugy gondolkoztak, hogy ha a föld minél kevésbé oszlik meg, akkor az elégületlenségnek alkalmas pillanatban való kihasználásával a földkérdés magától meg fog oldódni. Ezért tekintem én ugy ezt a javaslatot, mint amellyel mi tulajdonképen a szociáldemokrácia törekvéseire halálos csapást mérünk. De viszont azért kell erre törekednünk, hogy a törvényjavaslatban megnyilvánuló szellem az életben helyesen érvényesüljön és még csak rést
