Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-125

402 A Nemzetgyűlés 125. ülése^ 1920. amely a Károlyi-forradalomnak u. n. vívmányait feldönti. Nekünk a katonai nyugdíjazásokat csakis a frontszolgálathoz lett volna szabad mérnünk és azokat kellett volna nyugdíjazni, akik vagy nem voltak, vagy csak kevés ideig voltak a fronton ; egyébként azonban az idősebb és értékesebb elemeket nem lett volna szabad a haderő kötelékéből kiküszöbölni. Durva törvénysértést követett el kormányunk. Ezt némikép helyrehozhatjuk azáltal, hogy a nyugdíjas katonatiszteket most a földreform üdvös hatása tekintetében előtérbe helyezzük. A földreform-törvényjavaslat ezt lehetővé, teszi. Az igen tisztelt földmivelésügyi minister urat csak arra kérem, hogy feltétlenül lépjen érintkezésbe a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetségével, hogy közvetlenül értesüljön mindazokról az óhajokról, amelyeket ez á vitéz katonatisztekből álló testület épen a földreformmal szemben táplál. A nemzeti hála lerovásának másik módja az, hogy a törvényjavaslat a vitézségi éremmel díszített katonákat megkülönbözteti. Az eredeti törvényjavaslatban az arany, az ezüst és a bronz vitézségi érem között különbséget nem tettek és a bronz vitézségi érmes katonát is azok közé sorolták, aki méltó a megkülönböztetésre. Előttem ismeretlen okokból a bizottsági tárgyalásnál a bronz vitézségi érmes katonákat ezekből a kedvezményekből kizárták, ahogy tájékozódtam és értesültem, azért, mert közel 70.000 bronz vitézségi érmes katona van. Az, hogy 70.000 ilyen katona van, nem elég ok arra, hogy őket a földreform áldásos hatásaiból kizárjuk. Hogy pedig a bronz vitézségi érmet harmadrendű vitézségi éremnek deklarálja a Nemzetgyűlés, az ellen felemelem tiltakozó szavamat. Már a régi képviselőházban volt efelett egy vita, amikor a katonák választójogáról a törvényjavaslatot tárgyaltuk, s amikor csak a nemes fémből készült vitézségi érmeseket, tehát az ezüst és az arany vitézségi érmes katonákat óhajtotta Istenben boldogult gróf Tisza István választójoghoz juttatni, mig a bronz vitézségi érmes katonákat ki akarta zárni a választójogból. En már akkor rámutattam itt a Ház üléstermében arra, hogy vitézségi érem és vitézségi érem között különbséget tenni nagyon nehéz. Amúgy is sok panasz és elégedetlenség van a vitézségi érmek miatt, s ezeket csak súlyosbítjuk azzal, ha egyik vagy másik éremhez politikai jogokat, vagy ilyen jogokat, amelyek földhöz juttatják őket, csatolunk. A vitézségi érmeket nagyon különbözően adományozták a háború alatt. Általában csak panaszokat hallottunk. Yagy azért panaszkodott valaki, mert nem kapott vitézségi érmet, vagy azért, hogy keveset kapott. Az egyik előljáró szűkkeblű, a másik bőkezű volt ; az egyik rideg és elzárkózott volt, a másik kielégítette a várakozásokat; de volt, igenis, olyan katonai paévi november hó 10-én, szerdán. rancsnok is, aki az alárendeltjeinek vitézségi éremmel való feldíszítését a saját dekoráltságától tette függővé. Már a háború első évében történt, hogy összehasonlítottuk két lovashadosztály vitézségi érmeit, s megdöbbentő volt mindnyájunkra, hogy az egyik lovashadosztályban ötször annyi vitézségi érem volt, mint a másikban, jóllehet a legénység egyformán elsőrendű és a csapatok beosztása és alkalmazása egyformán veszélyes volt. Felmerül már most a kérdés, hogy ha ilyen nagy különbségek vannak, elzárhatjuk-e a földreform kedvezményeitől egyik vagy másik hadosztálynak az embereit egy makacs tábornok tarthatatlan nézetei miatt? Eleshet-e valaki attól, hogy a földreform áldásos hatásait élvezze ? A vitézségi érmek adományozása még a háború különféle időszakaiban is különböző volt. Kezdetben fukarkodtak vele, keveset adtak, holott épen kezdetben voltak a legvéresebb csaták. Később, mikor e miatt panaszkodtunk és a magyarság mellőzése miatt itt a képviselőházban felszólaltunk, akkor egy kissé javult és tűrhetővé vált a helyzet. Később azonban, amikor a hadseregfőparancsnokság a bronz vitézségi érmek adományozását az ezredparancsnokokra ruházta, akkor megint olyan óriási különbségek keletkeztek ezredek és ezredek között, hogy megdöbbentünk. Előfordult pl. az, hogy mikor közhirré tették, hogy Tisza István a vitézségi éremhez akarja kötni a választójogot, akkor az egyik honvédhuszárezredben — ezt hivatalosan megállapították — egy hónap alatt több vitézségi érmet adományoztak, mint amennyi az élelmezési létszáma annak a huszárezrednek volt. Azután különböző volt a vitézségi érmek adományozása aszerint is, hogy melyik hadszintéren tartózkodtak az illető csapatok. A délnyugati hadszintéren általában sokkal több vitézségi érmet adományoztak, az északi harctéren pedig sokkal kevesebbet. Korántsem akarom ezzel azt mondani, hogy a Doberdón lévő harcos nem érdemelte meg jobban vagy gyorsabban azt a kitüntetést, de igenis rá kell mutatnom arra, hogy ha a véletlen folytán az, aki a délnyugati hadszintérre került, hamarabb jutott abba a helyzetbe, hogy vitézségi éremhez jusson s igy hamarabb jutott abba a helyzetbe is, hogy olyan jogokhoz jusson, mint amilyen jogot akarunk most a vitézségi érmeseknek biztosítani. De a vitézségi érem adományozásánál arra is figyelemmel kell lennünk, hogy nem volt elég az, hogy valaki egy vitézségi cselekményt hajtson végre, hanem gondoskodnia kellett az illetőnek arról is, hogy azt az elöljárója észrevegye, méltányolja s hogy a kitüntetésre Írásbeli előterjesztést tegyen, vagyis nyakatekert magyar katonai nyelven mondja, be kellett, hogy adják az embert kitüntetésre.