Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-124
A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. évi november hó 9-én, kedden, 387 levő földet is vissza kell szedni tőlük. Ez nem demagógia, t. Nemzetgyűlés. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon) , hanem a szomorú eseményekből leszűrt tanulságok, mert a magyar nemzetnek igen-igen nagy hibája a turáni átok mellett az is, hogy igen könnyen felejt. (Ugy van a baloldalon.) Azt, amit 15—16 hónappal ezelőtt történt, már elfelejtettük, most már hajlandók vagyunk mindent megbocsátani, hajlandók vagyunk elfelejteni azt, hogy itt ezerszámra hurcolták a magyar véreinket börtönbe, bitóra, gyilkolták, felkoncolták őket a nemzeti és keresztény érzésük miatt. Mi most nem lehetünk olyan bárgyúk, ügyefogyottak, hogy ezt mind meg nem történtnek tekintsük, és haladjunk tovább azon az utón, amelyre ők hajtanak, irányítanak bennünket, vezetnek az orrunknál fogva és készítik elő annak az ujabb felforgatásnak az idejét, amely az ő álmaikban vérvörös képekben van kirajzolva. (Egy hang a jobboldalon : Mit szól hozzá a külföld?) A külföld nem szól hozzá semmit, azért nem kell nekünk olyan nagy mértékben törődni a külfölddel. Nagyon sokszor hallottam már, hogy a liberalizmusnak zászlóhordozói a nemzeti hadsereggel s az Ébredő Magyarok nevével kapcsolatban bizonyos atrocitásokról beszéltek. De nagyon kevésszer hallok szót azokról az atrocitásokról, amelyek nem is mint szórványos jelenségek merülnek fel, hanem amelyek egész közéletünkön vérvörös fonálként húzódnak végig. Nem beszélnek azokról az atrocitásokról, melyeket mi árdrágítás néven és nemzetgyilkolás néven ismerünk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Látjuk azt, hogy a mi véreink — mint ahogy tegnap is kifejtette egyik képviselőtársam — a vagonokban százával fagynak meg és mennek tönkre. Ezekről az atrocitásokról nem beszélnek, mert azok, akik annak idején olyan nagy előszeretettel ölelték keblükre a hóditó gyönyörű oláh tiszteket és itt hónapokon át mulattak velük és bekvártélyozták őket fejedelmi lakásokba, most nem nyitják meg ajtóikat a szenvedő vagonlakók előtt, pedig szent meggyőződésem, hogy nines annyi vagonlakó, amenynyit ezek az urak a kényelmük megsértése nélkül el tudnának helyezni. (Ugy van! a baloldalon.) Egész kényelmesen elférnének. Épen a múltkor jött hozzám egy katonatiszt, akit kitettek a lakásából, melyet azelőtt rekviráltak a részére, pedig a háziura, a főbérlője másodmagával él kilenc nagy tágas szobában. (FelTciáltásoh a szélsőbaloldalon: Hallatlan !) Nem beszélnek azokról az atrocitásokról, amelyek az újságok lapjain folynak... Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni. Budaváry László: A tárgyhoz szólok, mélyen tisztelt elnök ur. Amikor a földbirtokreform szőnyegen fekszik, eszünkbe kell jutni annak az időnek, amikor a zsidó újságok beszéltek földosztásról, de ők nem olyan földbirtokreformot kívántak, aminőt most az igen t. földmivelésügyi minister ur elébünk terjesztett, hanem csak szekularizációt kívántak, a papi birtokoknak felosztását. Ma is ugyanazt a munkát végzik; mindig iparkodnak a nemzet felfogását elterelni azokról az utakról, amelyekről pedig nekünk letérni nem szabad. Látjuk azt, hogy amikor mi itt gazdasági jólétet akarunk teremteni a földbirtokreform árán is, amikor mi itt a boldogságot és megelégedést akarjuk szolgáim ebben az országban, ugyanakkor a másik oldalon szítják az elégedetlenséget és valósággal forradalmi hangulatba hajtják a lelkeket. íme, itt fekszik előttünk a csepeli tölténygyárnak esete. A gyár máról holnapra becsukta a kapuit ; hétezer munkást egyszerűen szélnek engedett, kenyér nélkül. Hiába megyünk ezekhez a munkásokhoz megnyugtató szóval; a negyvenezer tagot számláló sok-sok család nem fog többé hinni a mi megnyugtató szavunknak, hanem megköveteli tőlünk, hogy minden erővel odahassunk, hogy necsak a földigényeket elégítsük ki, hanem az egész vonalon iparkodjunk a szociális problémákat megoldani, kérlelhetetlen szigorral, ott ahol kell, és nekünk ilyen esetben is köteleznünk kellene azt a sok milliárddal rendelkező hadi zsidó gyárost, hogy, ha nem tudja gyárában foglalkoztatni a munkásait, legalább azokra a napokra, amikor a gépek nem zakatolnak, tisztességes kenyeret biztosítson nekik és családtagjaiknak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Ezzel a földbirtokreformmal nagyon sok elégedetlenséget fogunk lehűteni. Yégre legalább sok-sok ezer lakosnak ebben az országban megnyugvás fog a szivére szállni és nem gondolnak többé forradalomra, felfordulásra, nem gondolnak arra, hogy vérbe és lángba borítsák ezt az országot. Azt hiszem, hogy a Nemzetgyűlés és Magyarországnak minden becsületes, hazafias keresztény polgára egyébként is el van szánva arra, hogy itt többé forradalmat semmiféle alakban megtűrni nem fogunk, mert az országot egyáltalán nem szabad kitenni ujabb megrázkódtatásoknak. (Igaz! Ugy van! balfelöl,) A földbirtokreformjavaslat az első fejezetében kimondja, hogy földet juttat azoknak a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak, akik földdel nem rendelkeznek, de legfeljebb három katasztrális holdat. A továbbiakban pedig megemlékezik a javaslat a köztisztviselőkről, iparosokról, kereskedőkről, akiknek szintén juttat földet, de csak egy holdat. Mólyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Amikor arról beszélünk itt, Magyarországon, hogy ez az országnem tudja a tisztviselőit megfelelő módon eltartani, talán a földbirtokreformmal kapcsolatban 49*
