Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

•372 .4 Nemzetgyűlés 124.. ülése 1920 Tudjuk, hogy nálunk a törzsöröklési rendszer nélkül is épen egyik legértékesebb vidékünkön, Somogy megyében és a Dunántúl egyes más részein is az egykerendszer már eddig is divatozott. Ennek az egykerendszernek a magyarázata épen abban volt, hogy nem akarta egy családfő sem, hogy gyermekei a birtokon osztozzanak, valamint nem akarta azt sem, hogy egyik gyereke földet kapjon, a többi pedig menjen el földönfutónak, s azért a családok inkább arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak egy gyerek legyen. Ennek káros következményeit már eddig is tapasztaltuk, de különösen feltűnővé tette ezt a háború épen Somogy megyében, ahol egész falvakat lehet találni, ahol a családi örökös elpusztult és most ugy vannak családok, hogy nincs is már gyermek, Frühwirth Mátyás: Azért kell intenzív gazdálkodásra nevelni! Vasadi Balogh György : Tessék elhinni, hogy a magyar földmivesembernek a gondolkodása nem olyan, hogy valamelyik gyermekét majd pénzben elégíti ki, a másiknak pedig nem tudom miben adja ki az örökséget, mert a magyar főldmives a földhöz annyira ragaszkodik, a földet olyan végtelenül szereti, hogy azt akarja, hogy mindegyik fiának föld jusson. ( Ugy van ! jobb felöl). S annak a sokat emlegetett földéhségnek — tessék elhinni — épen itt van a gyökere, hogy minden magyar ember azt akarja, hogy a fiának is legalább annyit biztosítson örökségül, amiből megélhet. Ha kimondjuk, hogy a birtok osztatlanul egy gyermekre fog a családban átszállani, akkor törvényesen fogjuk előidézni azt, hogy nálunk csak egy gyermeke legyen a földmivesembernek. Ezért nagy aggodalommal nézem a törvényjavaslatnak ezt a paragrafusát és nem tudom vele azonosítani magamat. Sokkal inkább helyesnek tartanám azt, amiből kiindultam, hogy a törvényjavaslatnál igenis nemcsak a pillanatnyi helyzetet kell tekintenünk, hanem előretekintve egy évszázadra is, adjuk meg a lehetőségét az elhelyezkedésnek, mert igenis akkor fog szaporodni népünk, akkor nem fog félni az istenáldástól, a gyermektől, ha meglátja a lehetőségét annak, hogy szorgalmának, munkájának eredményeként tud szerezni annyit, hogy a fiainak is adhasson valamit. Tehát azt a lehetőséget kell megadnunk ennek a földbirtokreformnak a keretében, hogy ne zárjuk most le az aktákat, ne juttassuk véglegesen nyugvópontra, hanem hagyjunk nyitott kaput, amelyen keresztül bizonyos időközönkint megadjuk a lehetőségét annak, hogy akinek több gyermeke van, szorgalma által szerezhessen is a gyerekeinek földet anélkül, hogy ezt a törzsöröklési rendszert behoznók, amely kizár mindenki mást, és amely voltakép csak egy uj majorátust csinál meg nálunk. Ennek a módját nem látom másban, mint a rómaiaknál szokásos lusztrumokban, amelyek évi november hó 9-én, hedden. bizonyos időközönként uj osztályozását képezték egyúttal a lakosságnak, amikor a cenzor összeírásokat tartott. Valamely formában gondolnám ezt nálunk is megvalósitandónak minden tizedik, esetleg tizenötödik évben, amikor az esetleges hiányokat ki kellene egészíteni. Mert ne tessék azt hinni, hogy száz vagy ezer holdakról van szó egy községben. 10—15 év nem nagy idő és akkor ott azoknak a magyar családoknak akármilyen nagy istenáldás mellett is meglesz a mód arra, hogy gyermekeik földhöz juthassanak. Mindenesetre a gondolat egy kicsit bizarr, azonban azt hiszem, hogy ha egy szellentyüt hagyunk, amelyen át a felesleges gőz el tud menni, akkor igenis megadjuk a lehetőséget minden erősebb, nagyobb mozgalmakat előidéző — mondjuk — elégedetlenség nélkül arra, hogy ezek a kérdések időnként felülvizsgáltassanak és ha szükséges, a bajok orvosoltassanak. Eddigi közéletünknek is az volt a hiánya, hogy azt hirdettük, — hiszen évtizedek óta halljuk ezt — hogy a földbirtokreform kell, hogy a birtokmegoszlást meg kell változtatni ; csak hiányzott az, ami jobban kellett volna: a megértés ezzel a kérdéssel szemben. Ankéteket tartottak igen sokszor, köteteket adtak ki erről a kérdésről, de tenni semmit sem tettek. Őszintén megmondom, én attól félek, hogy bár most ebben a mi nehéz helyzetünkben itt arra a meggyőződésre jutottunk ugyan mindannyian, hogy ezt a kérdést meg kell oldani, de hol van a biztosíték arra, hogy 5-10 év múlva nem fognak-e nálunk megint arra az álláspontra helyezkedni, hogy görcsösen ragaszkodnak mindenhez és a világért sem akarnak tovább menni, még ha a fülükbe kiabálják is nekik azokat a szózatokat, amelyek megújhodást, haladást, demokratikus irányban való fejlődést parancsolnak ? Majd megint elő fognak állani a magántulajdon elvével, hogy a magántulajdont megbolygatni nem lehet, pedig csodálatos, hogy amikor ezt híresztelték, senkinek sem jutott eszébe az, hogyha nem szabad a magántulajdont megbolygatni, hogy volt szabad sokkal nagyobb kérdésekbe belenyúlni az állam érdekében. Ha az állam érdekében szükséges és szabad milliókat a harctéré küldeni, hogy meghaljanak, ha lehet adóba elvenni mindent az államnak, akkor igenis joga van a magántulajdon elvébe is beleavatkozni (Ugy van! balfelöl), mert ez is épugy az állam érdeke, mint a másik. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! A földbirtokreformnál még egy másik kérdés is van, amelyet meg kell említenem. A végrehajtásnál, amint tervezi a törvényjavaslat, nem látom egészen tisztán, hogy annak a birtokrendező bíróságnak, amelynek elnöke és tagjainak jó része élethossziglan van kinevezve, viszont a törvényjavaslat azt mondja, hogy az állami kisajátítási jog öt évre van korlátozva, akkor öt év után mi lesz tulajdonkép a feladata?