Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-121
266 A Nemzetgyűlés 121, ülése 1920, évi november hő 5-én, pénteken. Akadt egy magyar képviselő, —• a nevét nem említem, ha elkerülhetem — aki a képviselőház munkásügyi bizottságában azt mondotta, hogy aki ebben az országban megélni nem tud, az akassza fel magát az első fára. (Mozgás.) Ez egy liberális politikus volt (Felkiáltások jobb jelöl : Egy báró ! Zsidó !) és ennek a liberális politikusnak a nyilatkozata tükre liberális politikusaink szociális érzéketlenségének, amely őket szinvakká tette a szociális nyomor iránt. B. Szterényi József : Talán még sem lehet generalizálni ! Fangler Béla : Kunfi is azt mondotta, hogy a középosztály menjen Amerikába ! Griger Miklós: Hál'Istennek, az itt boldogulni nem tudó bús magyarok azonban sokkal okosabbak voltak, semhogy kötélnek álltak volna : nem akasztották fel magukat, hanem uj hazát kerestek, kivándoroltak, még pedig tömegesen, nagy arányokban, az utolsó két népszámlálás közt eltelt decennium alatt 650.000-en. Dinich Vidor: «Tó üzlet is volt! Gaal Gaszton : A Kereskedelmi Bank mindegyikért kapott 20 koronát ! Griger Miklós: Még pedig 75%-ban az őstermelő osztályhoz tartozók közül. (Felkiáltások balfelől: Mind munkabíró, erős ember!) Kezükbe vették a vándorbotot, csipetnyi port vettek magukhoz a drága hazai földből és bucsut mondtak a szülőföldnek, amelyen bölcsői ük ringott, amelynek hantjai alatt atyáik porladoznak esnem azért, — mint mondani szokták — mert lelketlen csábitók hálójába kerültek,, (Felkiáltások a középen: Azért is!) — legfeljebb egy kis százalék — nem is azért, mert kincseket akartak szerezni az uj világban, hanem azért, mert itthon a megélhetésnek legtermészetesebb forrásától, a földtől el voltak zárva, monopóliumát képezvén az egy kiváltságos osztálynak. (Ugy van!) Régi igazság ugyanis, hogy az olyan állapotok, amelyek mellett a földmivesosztálynak nagyobb része a földtulajdonból ki van zárvaj vagy nyilt lázadásra \ ezernek a létező viszonyok ellen vagy kivándorlásra. Es a földmivelő nép konzervatív természeténél és békés hajlamainál fogva rendszerint , az utóbbit választotta. Ezzel azonban még nem merítettem ki a latifundiumok báalajstromát. A nagybirtokok nemcsak a kivándorlásnak, hanem az elvándorlásnak, a mezőgazdasági munkások nagy tömegeinek városba tódulásának, a nagy tömegek proletariátusba süllyedésének és igy közvetve a munkanélküliségnek, a városi lakásínségnek is okai. (Ugy van!) Igaz ugyan, hogy a városba tódulásnak kulturális okai is vannak, A modern állam ugyanis a nagyobb közigazgatási/katonai és kultúrintézményeket a városokban koncentrálja és ezeket teszi a kulturéletnek vonzó központjaivá. Ez is egyik oka a városbatódulásnak ; de a took mégis gazdasági : a helytelen birtokmegoszlás. A mezőgazdasági napszámos munka ugyanis természete szerint időszaki munka s azért a mezőgazdasági munkás ösztönszerűen olyan foglalkozás után néz, amely lehetővé teszi, hogy kenyerét lehetőleg mindennap megkereshesse. Ez az egyik szempont, amely a mezőgazdasági munkásoknak egy részét a városokba és az ipar felé vonzza, A másik ok pedig az, hogy a mezőgazdasági munkásnak az olcsó kamatláb és a megélhetés drágasága folj/tán ma százezer koronákat kellene megtakarítania, ha azt akarná, hogy gondtalan öregségre számithasson, földet pedig, amely reá nézve gkori ellátásnak legbiztosabb alapját képezi, venni nem tud s ezért törekszik városi foglalkozás, hivatalszolgai vagy más állás után, amely neki szerény nyugdijat biztosit. Más lesz a helyzet, ha föld kerül a tulajdonába s ennek fogja majd szentelhetni azokat az órákat, amelyek a mások számára fordított dologidőn túl neki fenmaradnak ; más szemmel fogja nézni a világot, kétfelé osztja majd az életét : lesz birtokos, aki a saját földjét műveli és lesz napszámos, aki bérért dolgozik, hogy sorsán lendítsen és jólétét emelje. Megélhetése és aránylagos függetlensége falun biztosítva lévén, nem vágyódik többé .a városba. A nagybirtokrendszert azért is veszedelmesnek tartom, mert akadálya a kisgazdaosztály terjedésének, azon osztály erősbödésének és terebélyesedésének, amely aranytartaléka az országnak. Mert feltétlenül az, (Ugy van! jobbjelöl.) annak ellenére, hogy az utóbbi időben bizonyos lenézéssel kezelték, amiről még közmondásaink is tanúskodnak. Csak néhány szemelvény : »Akkor higgy a parasztnak, mikor szőrt látsz a fogán«-. »Huncut a paraszt, mihelyt három arasz«. »Cseresznyét az urnák, magvát a parasztnak«. »Sülve jó a paraszt«. »Vén rókát, vén verebet, vén parasztot nehéz megcsalni« stb. Az is tény, hogy bizonyos szalonokban csak per büdös paraszt aposztrofálták a magyar földmivest. (Egy hang jobbfelől : Még a, kisgazda-képviselőket is !) Mi ezzel szemben az igazság ? Az, hogy a magyar földmives mintaképe a civis hungaricusnak : vallásos, istenfélő, tekintélytisztelő. Igaz, a felsőbb körök iránt bizalmatlan, (Felkiáltások jobbfelől ; Nem ok nélkül ! Joggal !) de ha meggyőződik arról, hogy igazán a javát akarják, nincs hatalom, amely őt a vezéreibe vetett hitében megingassa. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Munkaszerető, munkabíró, . . . Barla-Szabó József: Kitűnő ágyutöltelék Î Griger Miklós : . . . csekély igényű és anynyira takarékos, hogy még abban az esetben is, ha jó jövedelme van és szép lakást tarthatna, megelégszik a legszerényebb berendezéssel és a cselédekkel együtt dolgozik. Berki Gyula : És együtt eszik velük 1 Griger Miklós: Kitűnő állampolgár, független és mint ilyen, az állami omnipotenciával szemben hivatott megvédelmezni a társadalom függetlenségét. Nemcsak a földmivel esnek, hanem az államnak is legerősebb támasza, még pedig nemcsak számbeli erejénél és kedvező születési
