Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-118

81 A Nemzetgyűlés 118. ülése 1920. évi október hó 27-én, szerdán. terelődött át, amit ez nem birt meg. Hogy tehát kiegyenlítődés legyen, itt is fel kellett emelni a tarifát. De nemcsak ez volt az ok, hanem az is, hogy a vasút deficittel dolgozott s miután erről a ministerí biztos jelentést tett, az állam pedig nem viselheti egy magántársulatnak a deficitjét is s az államvasút maga sem viselheti, mert egy közlekedési eszköznek önmagát ki kell fizetnie, ebből következőleg a tarifák felemeltettek. Ami a közszolgálati alkalmazottak, valamint magánalkalmazottak és magántisztviselők és vé­gül a munkásság kérdését illeti, ezek a felemelt tarifa dacára a jövőben sem fizetnek nagyobb viteldíjat, mint amennyit a tarifaemelés előtt fizettek. Intézkedés történt abban a tekintetben is, hogy a féláru menetjegy váltására jogosító igazolványok a helyiérdekű vasutakon is féljegy­gyel való utazásra jogosítsanak. g) alatt felpanaszolja a képviselő ur a ko­csik világításának hiányosságát. Ennek két oka van. Először : a világító testekkel foglalkozó üzemeknek a szénhiánya, amelynek következtében nem tudják ezt kellő mennyiségben előállítani; de ennél sokkal nagyobb oka az, hogy a tisztelt utazóközönség lopj égőtesteket és miután tizes csoportokban vannak a kapcsolások, ha egyet kikapcsolnak, egyszerre tiz láng alszik el. Ezen ugy próbálnak segíteni, amint a jelentésből látom, hogy dróthálózattal fogják azokat az égő­testeket körülvenni, hogy ne lehessen hozzájuk férni Ez a panasz ilyképen tárgytalanná fog válni. h) alatt a képviselő ur azt kívánja, hogy ujabb tarifaemelést a vasút ne tehessen. Ebben a tekintetben csak azt ígérhetem, hogy addig, amig ennek szüksége fel nem merül, mert ha ennek szüksége felmerül épen a képviselő ur által szóvátett kívánt javítások foganatosítása érdekében, nekem kötelességem ezt a tarifaeme­lést végrehajtani. Azt azonban kijelenthetem, hogy ezidő szerint ennek a szüksége nem áll fenn. i) alatt azt kívánja a képviselő ur, hogy több tisztaság legyen a váróhelyeken, a kocsik­ban és nagyobb szabatosság a forgalom lebo­nyolítása körül. Itt megint csak utalok először arra a lerongyolódásra, amely bekövetkezett a két forradalom következtében és amelynek magya­rázatát adja az a körülmény is, hogy 100°/o-nál nagyobb mértékben emelkedett az utasok száma és minél több az utas, bizony annál nagyobb­mérvü a rongálás is Utasítottam azonban e tekintetben az illető közegeket, hogy igyekezze­nek gyors tempóban helyrehozni az észlelt hiá­nyokat és hogy rendet és tisztaságot tartsanak fenn. Itt egyébként az uj menetrend biztosítani fogja a pontos érkezést, mert az indulás ellen nem lehet panasz. k) alatt kívánja a képviselő ur, hogy II. és III. osztályoknak ugyanazon kocsiban való elhelyezése a keresztüljárás zaklató kellemetlen­ségének elkerülése céljából mellőztessék, illetőleg fokozatosan beszüntettessék. Ezt az egyet nem tudom megígérni, mert ehhez uj kocsik kelle­nek, amelyekben vannak külön II. és külön III. osztályok, de azokban a kocsikban, amelyek II. és III. osztályúak, amilyen kocsi informá­cióm szerint igen sok van, nem tudom ezt be­szüntetni, legfeljebb h a az t tennők, amint az államvasutaknál van, hogy kiírják a III. osz­tályra, hogy I. osztályn, és fapadok vannak a kocsiban. Így lehet I., II. és III. osztályt terem­teni. Azonkívül azért sem tehetem, mert amig a jogviszony a társasággal nincsen rendezve, addig nem lehet nagy költséggel uj kocsikat beszerezni. Amint azonban a jogviszony rende­zése meglesz, akkor már tudom a társaságot arra kényszeríteni, hogy megfelelő kocsikat sze­rezzen be és ezt a rendszert szüntesse be. 1) alatt kéri a képviselő ur, hogy füzet­jegyeket adassak ki a társasággal. A jelentés szerint a tapasztalat azt igazolja, hogy a füzet­jegyekkel visszaéltek. T. i. könnyen elcsúszik az illető, nem lyukasztatja ki a jegyet és azt ké­sőbb egy következő utazásnál használja fel. De teljes mértékben életbe van léptetve a havi és a heti bérletjegy intézménye, amely ugyanolyan, sőt nagyobb kedvezményt biztosit és amellett maga a vasúttársaság sem károsul, ami a füzet­jegyek használata mellett bekövetkezett. Ezek a bérletjegyek a munkásokra és a tisztviselőkre vonatkoznak. m) alatt azt kívánja a képviselő ur, hogy a társaság a panaszkönyvbe beirt panaszokra választ adjon. Ebben a tekintetben utasítottam a társaságot, illetőleg a kezelőséget, hogy foko­zottabb lelkiismeretességgel járjon el, és miután egy közeg ellen konkrét panasz merült fel, azt át is helyezték onnan, ugy hogy remélem, hogy a jövőben ezek a panaszok nem fognak alappal bírni n) alatt azt kívánja a képviselő ur, hogy a vonat mentén érdekelt köz- és hatósági tiszt­viselők az összes más tisztviselőkkel egyenlő utazási kedvezményben részesittessenek. A közszolgálati alkalmazottak tarifális te­kintetben a magánalkalmazottak és magántiszt­viselők kedvezményeinél még fokozottabb ked­vezményben részesülnek a fennálló heti mun­kás-, tisztviselő- és havi bérletjegyek igénybe­vétele esetén, tehát azt hiszem, hogy t. kép­viselőtársamnak ez a felszólalása ezek után tárgytalan. Ami különben nemcsak a villamosok, ha­nem általában a vasutak helyzetét illeti, ez szo­rosan összefügg a magyar ipar helyzetével. Amint a magyar ipar termelőképessége meg­felelő szén és megfelelő vasanyag rendelkezésére bocsátásával javulni fog és elő bírja állítani mind­azokat a szükségleteket, amelyeknek igénybe­vételével vasutainkat és villamosvasutainkat helyre tudjuk állítani, akkor következik el majd boldog és szerencsés állapot, amidőn a közlekedési viszonyokat is meg tudjuk javítani. De mindaddig bizony igényeinket jelentékenyen le kell csökkenteni, és a kormányzatnak legfőbb

Next

/
Oldalképek
Tartalom