Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-111

10 A Nemzetgyűlés 111. ülése 1920 állapit ja meg ennek maximumát, s ez az adózás mindenesetre bőséges adózási forrása lesz a városoknak. Az illetékegyenértéknél a 118. és következő paragrafusokban egypár igen üdvös újítást láptett életbe a törvényjavaslat az 1918. évi 15. törvénycikkel szemben. Nem tesz disztinkciót a királyi kegyadományozásból eredő és nem abból eredő vagyon között, és amit legfontosabbnak tartok, megszünteti a részvénytársasági vállalatok tulajdonában lévő vagyonok kisebb illetékét, amelyek eddig csak 0"2°/o-ot fizettek. Ezeket teljesen egyenlő százalékkai sújtja, mert hiszen ezek azok a gazdasági alakzatok, amelyek a legjobban elbírják az erős illetéket. (Ügy van!) Itt még az ingókra nézve szükségesnek találtuk, bogy a városok és községekre nézve, amelyekre ugy is nagy terhek várnak, az illetékegyenérték megszűnjék. Most már egészen röviden áttérek azokra a javaslatokra, illetőleg módositásokra, amelyeket az együttes bizottság tett. Mind igen kardinális és fontos dolgok, és épen azért ezeket különösen figyelmébe ajánlom a t. Nemzetgyűlésnek. A javaslat 25. §-ában az illetékezés alá eső vagyon értékelésénél! a forgalmi értéket tette magáévá. Tudvalévő, hogy valutánk alacsonysága folytán ma a forgalmi érték bizonyos gazdasági relációkban igen, de igen magas. Teljesen méltánytalan lenne tehát az örökösödésnél, ha akkor, amikor egy kisgazda, vagy középgazda birtoka ma instrukciókkal együtt, milliókat ér, ezeket a milliókat illetékeznők, szemben a másik értékkel, a hozadéki értékkel. Ennélfogva a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindaddig, amíg valutánk tekintetében lényeges javulás nem áll be, a forgalmi érték helyett, a hozadéki értéket tekinti az illetékezés alapjául. Azt hiszem, ez olyan rendelkezés, amelyet teljes megnyugvással fogadhatnak el a t. Nemzetgyűlésnek, különösen agrárérzésü tagjai. Magát a technikai lebonyolítást illetőleg utalok a 25. § negyedik bekezdésére — az uj bekezdésre — amely szerintem elég szerencsésen megtalálta azt az időpontot,

5 amelyben majd át lehet térni a hozadéki érték rendszeréről a forgalmi érték rendszerére. Egy bizottságot kell felállítani az 1920. évi XXIII. te. 113. §-a szerint, amely bizottságnak az lesz a. feladata, hogy figyelemmel kisérje a valutának változásait is és ha időszerűnek találja, tegye meg a már ismertetett javaslatát a pénzügyministernek. Még azt is bevettük ebbe a bekezdésbe, hogy a pénzügyminister, ha a másik rendszerre át akar térni, a törvényhozásnak köteles jelentést tenni, tehát minden garancia megvan arra, hogy illetéktelenül és túlságosan ne sujtassék az adózó közönség. A 25. § változtatásának megfelelően meg kellett változtatni a 26. § első részét is, ami egészen természetes, de nem lehetett megváltoztatni a 26. §-nak azt a részét, amely az ingók ', évi szept. hó 25-én, szombaton. értékelésére vonatkozik. A bizottság tagjai sokat mérlegelték azt a kérdést : nem volna-e méltányos bizonyos esetekben az ingóknál is a forgalmi értékelés helyett a hozadéki értékelést alkalmazni, de akárhogyan is akart segiteni a valutánknak kedvezőtlen volta folytán beálló esetleges túladóztatások tekintetében, nem tudott megfelelő megoldást találni egyszerűen abból az okból, mert különösen a fundus instructust illetőleg nagyon nehéz a hozadéki értéket megállapitani. Tudományos rendszerrel talán meg lehetne állapitani a fundus instructus és az ingatlan értéke közötti arányszámot és talán valamilyen módon ehhez arányitani az illetéket, ez azonban olyan komplikált és nehéz eljárás volna, hogy a bizottságnak meg kellett elégednie a pénzügyministernek azzal a — bizottsági jelentésbe is felvett — Ígéretével, hogy utasítani fogja az összes pénzügyi hatóságokat, hogy különösen a fundus instructus tekintetében a lehető legméltányosabban járjanak el az értékelésnél, Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy épen a fundus instructus lényegesen, tízszeresen, százszorosan alul lett megbecsülve, amit tovább fentartani nem lehet, ele viszont teljesen lehetetlen volna az egész forgalmi értéket felvenni az illeték megállapításánál. Ha ez áll a fundus instructusra nézve, százszor jobban áll az értékpapírokra nézve. A merkantil-körök képviselői megpróbálták a bizottságban, hogy az értékpapíroknál szintén a hozadéki értéket vegyük az illetékezés alapjául. Ez az álláspont teljesen lehetetlen. Kétségtelen az, hogy bizonyos értékpapírok túlságos magas értékben vannak a kereskedelmi forgalomban a börzén, melynek sem a belértéke, sem a hozadéka nem felel meg. Ha azonban kimondanék azt, hogy csak a hozadéki érték szerint illetékezzék meg az értékpapírokat, ez nagy igazságtalanság volna. Mert az a szerencsés örökös, aki a forgalomban magas értékben szereplő értékpapírokat örököl, roppant könnyen segíthet magán: egyszerűen a piacra dobja a papírokat, amit az ingatlannál nem tehet meg, mert egész politikánk arra irányul, hogy az ingatlan megtartássók, és pedig konzervatív kezekben tartassék meg. Épen ezért a bizottság az értékpapírokra nézve igen mereven a forgalmi érték alapelvén maradt, ami azt jelenti, hogy ebből igen nagy illetékek fognak befolyni az államkincstárba. T. Nemzetgyűlés ! A 88. és 93. §-okra nézve igen fontos újításokat és módosításokat eszközölt a javaslaton az együttes bizottság. Ez a két szakasz az, amely az ajándékozásnál és öröklésnél a százalékot megállapítja. A bizottság először is tekintetbe vette azt a hivatalos statisztikát, hogy tulajdonképen csak az első két rokoni csoportnál van nagyobb mérvű öröklés. Az öröklők vagyonának 8Í°/o-a a két első csoportba tartozik, tehát az itt lévő kulcsok a legfonto-