Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-111

S Á Nemzetgyűlés 111. ülése 1920. illetéki rendszerünk teljesen zavaros és az örökös novelláris kiegészítések folytán igazán áttekinthetetlen legyen, s így szükséges, hogy adjunk a közönségnek egy egységes törvényt, amelynek alapján még a laikus is teljesen könnyen eligazodhatik. A törvényjavaslat áttekintése igen könnyű. Négy részből áll : az első részben azokat a szabályokat foglalja magában, amelyek az összes vagyonátruházási illetékekre vonatkoznak ; a második részben felsorolja a különös illetékeket az azokra vonatkozó szabályokkal együtt ; a harmadik részben az illetékegyenérték közismert fogalmát szabályozza ; végül a negyedik részben az átmeneti és végrehajtási intézkedéseket tartalmazza. A vagyonátruházási illeték elnevezését megkritizálhatná, t. Nemzetgyűlés, az elmélet, még pedig egyszerűen abból az okból, mert ez tulaj donképen nem illeték, hanem adó és pedig forgalmi adó. Miután azonban nekünk az elmélet megállapításaival szemben erős tempót diktálnak a viszonyok, ennélfogva sokat konsziderálnunk nem lehet, s miután 50 esztendőn keresztül ez a közteher illeték néven szerepelt, ezért a bizottság is egyetértve a pénzügy mi nisterrel, arra az elhatározásra jutott, hogy megtartja továbbra is ezt az elnevezést. Vizsgálva egészen röviden azokat a leglényegesebb intézkedéseket, amelyeket ez a törvényjavaslat az 1918. évi törvénnyel szemben tartalmaz, bátor vagyok rámutatni elsősorban arra a rendkivül nagy szociális jelentőségű és a 7. §-ban foglalt rendelkezésére a törvényjavaslatnak, amely a háborúban résztvettekre nézve nagy illetékkedvezményeket állapit meg. Rámutatok továbbá a 8. § azon rendelkezésére, amely a mentességeket generálisan megszünteti és csak azokban az esetekben tartja fenn, amelyekben ez a törvényjavaslat expressis verbis fentartja az illető szakaszokat. Felemeli továbbá a törvényjavaslat 18. §-a a büntethetőség elévülését — szintén financiális okokból — 3 évről 5 évre; kiterjeszti a kezességet a jogutódokra, valamint a nem ügyvédi közreműködőkre, ha okiratot állitottak ki az illeték alá eső jogügyletről. Azonkívül az ingatlanoknak legkisebb értékéül a kataszteri tiszta jövedelemnél nem az 50-szerest, hanem a 100szorost állapítja meg, ami tekintettel arra, hogy ez csak kétszeres emelés, mig az ingatlanok értéke nem kétszeresen, hanem sokszorosan emelkedett, valóban nem olyan ujitás, amely különösebb indokolásra szorulna. Igen fontos intézkedése a törvényjavaslatnak az is, hogy a pénzügyi hatósági becslést nemcsak az ingatlanokra, hanem az ingóságokra nézve is bevezeti, mert valóban lehetetlen állapot volt az, hogy nagyértékü ingóságoknál meg nem bizható közegek túlalacsony becslése folytán az államkincstárra nagy károk származtak. . évi szept. hó 25-én, szombaton. Méltányossági szempontból fontos a visszatérő szolgáltatásra vonatkozó szabályozás, amely az eddigi igazságtalan értékelést megszünteti és tekintetbe veszi — amint ezt a 36, §-ban látjuk — a visszatérő szolgáltatásoknál a kötelezettnek életkorát és nem állapítja meg azt fix tízszeres összegben, amint eddig volt. Nagyon fontos rendelkezés a hagyatéki leltározásoknál az, hogy a pénzügyi hatóság ezentúl részt kívánhat venni ezeknél, nehogy — mint emlitettem — a községi elöljáróságnál lévő és rokoni vagy egyéb viszonyban álló hatósági közegek az értékelésnél visszaélést kövessenek el, és hogy a pénzügyi hatóság jelenlévő közege ellenőrizhesse azt, hogy teljesen lehetetlen, alacsony értékű becslés ne történhessék. Igen fontos rendelkezés — s ezzel a merkantil-körök bizony nincsenek megelégedve, hanem zúgolódnak — a 44. §, amely a pénz- és hitelintézeteknek bejelentési kötelezettségét szabályozza. Ez a szakasz ugyanis kimondja, hogy ezek az intézetek kötelesek bejelenteni, ha valaki elhunyt, a náluk lévő, vagy az általuk kezelt vagyont. Számos visszaélésnek volt a forrása eddig az, hogy ezek a pénzintézetek, titokban, csendben kiadták az örökösöknek a vagyont, s azok is hallgattak, a pénzintézetek is hallgattak, aminek az eredménye az lett, hogy nagy, nagyobbrészt merkantil-értékekről az államkincstár egyáltalában nem tudott semmit és ezek kibújtak az illetékezés kötelezettsége alól. Ezt az állapotot mi egyszerűen megszüntettük azzal, hogy a pénzintézeteket kötelezzük arra, hogy ezt a bejelentést megtegyék, (Helyeslés.) Azt az üdvös rendelkezést, amely a törvénykezési illetékeknél van, — t. i. hogy a félbirság lefizetése ellenében menekülni lehet a nagyobb birságtól — általánosítja a törvényjavaslat 59. §-a, amit, azt hiszem, szintén megnyugvással fogadhat a Nemzetgyűlés. A törvényjavaslat 61. §-a felveszi az adócsalásra vonatkozó rendelkezést. Ez igen fontos rendelkezés. A ma részleteiben is elfogadott adócsalási törvényjavaslatnak, illetve már most törvénynek álláspontja, hogy csak ott léptethető életbe, ahol expressis verbis az illető közteherviselési törvény azt alkalmazni rendeli. Miután itt egy tisztán áttekinthető szabatos törvényünk van, amelynek alkalmazását illetőleg laikus előtt sem lehet kétség, indokolt, hogy ennél már az adócsalásra vonatkozó törvény életbe lépjen. A 65. § analóg a 44. §-szal és szintén nagy reszenzust keltett a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál. Ez a § t. i. a letéti üzlettel hivatásosan foglalkozó vállalatoknak egy az előbbi kiegészítő kötelezettségéről szól, és pedig arról, hogyha valaki meghal intézetnél leiétje van, azt ki ne szolgáltassák, hanem megvárják a pénzügyi hatóságok rendelkezését. Ennek az intézkedésnek ugyanazok az indokai, amelyek az előbb említett 44, §-éi voltak