Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-117
À Nemzetgyűlés 117. ülése 1920. évi október hó 26-án, kedden. 141 Friedrich István : Támogatod a kormányt, igen vagy nem ? Ez a kérdés. (Zaj. Elnöh csönget.) Támadja a kormányt! Karafiáth Jenő : Nem vagyok híve — mint mondottam -- az orientálódás politikájának abban a formában, amelyben megnyilvánult, mert a külföldi szimpátiának szinte könyöradományszerü gyűjtését szégyenlem, sokra nem becsülöm, célravezetőnek nem tartom. Inkább annak az irányzatnak vagyok hive és hirdetője, hogy vessünk számot elsősorban önmagunkkal és az erőink teljes tudatában kövessünk el mindent az alkotás, az épités terén. A többtermelés nemzeti fontosságáról annyi szó esett már, hogy azt hiszem, felmentve érezhetem magam az alól, hogy annak szükségességét ujabb érvekkel indokoljam, iiá kell azonban mutatnom arra, hogy a fokozottabb termelés lehetőségének egyik legfontosabb alapfeltételéül épen a közel jövőnek egyik legnagyobb problémája, az ország vasúti viszonyainak rendezése szolgál. Én — mint előbb emiitettem — abból indulok ki, hogy a háború okozta rendkívül súlyos terhek és a háború elvesztésével kapcsolatos fájdalmas következmények elhárítására minden eszközt meg kell ragadni. Elsősorban mindazokat a módokat kell felkarolni, amelyek gazdasági fejlődésünk előmozdítására alkalmasak, amelyek uj erőforrásokat nyitnak és ekként teherviselési képességünket a többtermelés utján minden irányban fokozva, nemcsak az állam megnövekedett szükségleteinek a fedezését biztosítják, de az általános jólétnek is megvetik alapját. Vasúthálózatunk további kifejlesztése tehát égető szükségként lép előtérbe. B. Szterényi József: Először a meglevőnek rendbehozatala. Karafiáth Jenő : Közbeszóló képviselőtársam megjegyzésére vagyok bátor annyit mondani, hogy a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk az iránt a munka iránt, amelyet az államvasutak részéről épen a kommün bukása után tapasztaltunk és feltétlenül meg kell hajtanunk az elismerés lobogóját, mert szinte emberfölötti, sziszifuszi munkát végeztek. B. Szterényi József : Telem szemben akarja az állam vasutat megvédeni ? Karafiáth Jenő : Ki kell azonban jelentenem ugyanakkor tárgyilagosan, hogy még mindig rendkívül sok feladat és teendő előtt állunk. B. Szterényi József : Ez személyzeti és pénzügyi kérdés. Karafiáth Jenő: Természetesen szem előtt kell tartani a határ védelemmel kapcsolatos sztratégiai szempontokat, de mindenesetre gondoskodni kell uj vasutvonalak létesítéséről is, főként, hogy a többtermelésre, nevezetesen a belterjes gazdaságra alkalmas vidékekből minél nagyobb terület legyen a kultúra számára megnyitható. Ez a kérdés annál nagyobb nyomatékkal lép előtérbe, mert fájóan kell megállapítanom, hogy közutaink jelenlegi helyzete sok helyütt kétségbeejtően rossz és épen közutaink állapota annyi kivánni valót hagy maga után, hogy a fuvarozás a háború folytán megcsökkent igaerő hiányában a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Itt azonban tényleg nagy, szinte elháríthatatlan akadályként tornyosul elénk a háború következtében előállott drágaság, az üzemi és az építési költségek nagysága, valamint az államnak szinte reménytelenül szomorú pénzügyi helyzete. A vasúti hálózat fejlesztésében ennek következtében nem követhetjük a régi rendszert, vagyis a vicinális vasutak fejlesztésével nem érhetjük el azt, amire céloztam, hanem gondoskodnunk kell a vicinális vasúti rendszeren kivül egy más, a változott viszonyoknak megfelelő és aránylagos olcsóságánál fogva jobban célravezető vasúti típusról is, amely — amint a németországi példák mutatják — a vicinális vasutakat a személyi forgalom tekintetében is tökéletesen pótolja. És itt lép előtérbe a gazdasági kisvasutak létesítésének kérdése, mert ezek a vasutak a lehető legkisebb befektetéssel építhetők, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy e vasutvonalak sík területet érintenek, nincs szükség drága felépítményekre és általánosságban véve a lehető legtakarékosabb üzemmel bonyolítható le ugy a személy- mint az áruforgalom, tehát még gyérebb forgalom mellett is e gazdasági kisvasutak rentabiliseknek minősíthetők. (Igaz! Ugy van!) Mindezeknél fogva engem teljesen áthat tudat, hogy vasúthálózatunk jövőbeni fejlődésénél sarkalatos szükségletként fog jelentkezni a harmadrangú vasúti típusnak vasúti rendszerünkbe való beillesztése, és igy feltétlenül kívánatosnak tartom, hogy amint az 1880. évi XXXI. és az 1888 : IV. tcikkben történt a helyi érdekű vasutakra nézve, itt is törvényes rendszabályozás történjék. Meg vagyok arról győződve, hogy a mindennapi életből sokkal jobban ismerjük a mezőgazdasági kisvasutakkal járó előnyöket, semhogy nekem esetleg könyvekből merített érvekkel, statisztikai adatokkal kellene itt előállanom. A legnagyobb örömmel értesültem arról, hogy a kereskedelemügyi ministerium illetékes szakosztálya ujabban a legintenzívebben foglalkozik ezzel a kérdéssel és mérlegelve az ország jelenlegi nehéz pénzügyi viszonyait, mindent elkövet, hogy a gazdasági kisvasutak kérdése törvényhozásilag mielőbb rendezhető legyen. Ez annyival is fontosabb, mert, amint méltóztatnak tudni, e tekintetben nálunk sok helyütt már fejlődött, például szolgáló állapotokat is találunk, — hogy mást ne említsek — a csanádmegyei mezőkovácsházai kisvasutakat, ahol már negyedszázados múltra tekinthet vissza a mezőgazdasági kisvasutak hálózata és eddig is nemcsak belföldi, hanem az itt megjelent külföldi szakértők is mindig a legmelegebben érdeklődtek ez iránt a vasúti ti pus iránt. Tekintettel tehát arra, hogy illetékes helyen az előmunkálatok már javában folynak, tiszte-