Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-111
A Nemzetgyűlés 111. ülése 1920. évi szept. hó 25-én, szombaton. 7 zója őfőméltósága folyó évi szeptember hó 22-én kelt magas elhatározásával előterjesztésem folytán engem a külügyministerium ideiglenes vezetésétől felmenteni és kőrösszeghi és adorjáni gróf Csáky Imre m, kir. I. osztályú követségi tanácsost m. kir, külügyministerré kinevezni méltóztatott. Erről van szerencsém Nagyméltóságodat a tisztelt Nemzetgyűlésnek leendő szives bejelentés végett tisztelettel értesiteni, Budapest, 1920 szeptember hó 24-én. Teleki s. k.« Elnök : Tudomásul vétetett. Következik napirend szerint a vagyonátruházási illetékről a pénzügyminister törvényjavaslatának általános tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Őrffy Imre előadó : T. Nemzetgyűlés ! A most tárgyalás alá kerülő törvényjavaslat ugy társadalmilag, mint gazdaságilag egyike a legfontosabb törvényjavaslatoknak, amelyek a Nemzetgyűléshez benyujtattak. Ennek a törvényjavaslatnak rendelkezései mélyen belenyúlnak a magánjog és a magángazdaság rendszerébe, nincs az országnak egyetlenegy állampolgára sem, akire e törvényjavaslat rendelkezése ki nem hatna. Azonban e jelentőségén túlterjedőleg van ennek a javaslatnak egy másik igen fontos, igen nagy jelentősége is, amelyet nekem, mint a törvényjavaslat előadójának, nem lehet eléggé hangsúlyoznom. Ez a javaslatnak a szociális oldala. T. Nemzetgyűlés! Ez a javaslat az első azon javaslatok között, amelyeket határozottan, sőt talán radikálisan szocialisztikus irányzatúnak lehet tekinteni, és ha más nem, ez mindenesetre igen fontos érv arra, hogy a Nemzetgyűlés e javaslatot magáévá tegye és hosszas vita nélkül elfogadja. Már a némely illetékekről, illetve az értékpapirforgalmi adóról és játékkártya-adóról szóló előadói beszédemben rámutattam pénzügyi kormányzatunk azon komoly szándékára, hogy nemcsak az egyenesadók rendszerében kivan egy végleges, egységes koncepciójú törvényhozási rendszert megalkotni, hanem meg kivánja ezt tenni az egyenesadóknál még százszorta komplikáltabb és áttekinthetetlenebb illetékrendszerben is. Teljes objektivitással meg kell állapitanunk, hogy ez a szándók már megvolt W+ekerle Sándor pénzügyministerben is, aki rajta kivül fekvő okoknál fogva nem tudta megvalósítani pénzügyi törvényjavaslati rendszerét, illetve koncepcióját, amely abból állott, hogy négy alapvető kardinális törvényben akarta szabályozni annyira komplikált illetékrendszerünket, és pedig : a vagyonátruházási javaslatban, azután az egyéb forgalmi adókról szóló okirati illetéki javaslatban, harmadszor a törvényhozási és végül a közigazgatási illetékekről szóló törvényjavaslatokban. Az 1918-ban beállott események lehetetlenné tették, sajnos, hogy ez a törvényhozási munka tető alá hozassék. Egyetlen javaslata válhatott csak törvénnyé, s ez az 1918: XI. számú, vagyonátruházási illetékekről szóló te, mely első teljesen modern illetékügyi törvényünk, amely megfelel a nyugati államok törvényhozásának, s amely az illetékeknek igazán majdnem áttekinthetetlen és szakemberek részére is igen nehéz rendszerét legalább a vagyonátruházási illetékekre nézve végre egyszer tisztázta és egy egységes koncepciójú törvényben szabályozta. Hogy az illetékeknél valóban szükség van egy egységes, uj és áttekinthető szabályozásra, ez, azt hiszem, alig szorul bővebb indokolásra. A mi illetékrendszerünk egy az abszolút korban készült pátensen épült fel, s valóban egészen szinguláris egész törvényhozási rendszerünkben, hogy alaptörvényünk egy ilyen fontos kérdésben ne legyen. Mert az illetékeknek alaptörvénye nincs, csak alaprendeletük van, amelyet számtalan sok törvény és novella módositott, aminek persze azután az áttekinthetetlenség lett az eredménye. Mármost, hogy ezt az elég vaskos törvényjavaslatot kellőképen ismertethessem és méltathassam, bizonyos rendszert kell követnem, amely rendszer, azt hiszem, ugy lesz a legjobb, ha rámutatok elsősorban azokra a különbségekre, amelyek az 1918. évben, tehát alig két év előtt hozott vagyonátruházási illetéki törvénnyel szemben mutatkoznak ; második részében beszédemnek pedig bátor leszek rámutatni azon rendkivül fontos módosításokra, amelyeket az együttes igazságügyi és pénzügyi bizottság tett a pénzügyminister ur javaslatán. Az első kérdés, amely önkénytelenül előtérbe tolul, az, vájjon miért kellett egy egészen uj törvényt, egy hosszú, száznál több paragrafusból álló törvényt alkotnunk, amikor alig két évvel ezelőtt hoztak egy teljesen azonos tárgyú és tartalmú törvényt. Ennek megvan a maga jó oka, nem is egy. Kétségtelen, hogy ez a törvény, dacára annak hogy 80—90%-át átveszi az 1918-as törvénynek, mégis igen sok olyan rendelkezést tartalmaz, amely abban a törvényben nem volt meg. így különösen rá kell mutatnom az ingatlanforgalomra vonatkozó átruházási illetékre, rá kell mutatnom az egész illetékrendszernek más csoportosítására, százalékolás megváltoztatására, rá kell mutatnom azonkívül arra, hogy az ingó átruházásra vonatkozó illetéket az 1918. évi törvény szemben a javaslattal szabályozta. Mi azonban az elmélet és a gyakorlat kivánalmait szem előtt tartva, miután az ingók átruházása csak akkor esik illeték alá, ha arról okirat van kiállítva, az okiratra vonatkozólag pedig egy egészen külön törvényjavaslatot akarunk megszerkeszteni, azt a részt nem vettük be a törvényjavaslatba. A legfontosabb érv arra, hogy valóban uj, teljes kódexet adjunk a nagyközönség kezébe, SLZ, — amire már többször rámutattam — hogy nem engedjük vagy nem akarjuk, hogy adózási,
