Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-116
108 A Nemzetgyűlés 116. ülése 1920. évi október hó 20-án, szerdán. Rupert Rezső: És hogy mennyire nem a kurzus kérdése ez, azt jól tudjuk. Rassay Károly: Ez teszi tönkre az egész kurzust ! Friedrich István: Ez a rendes recept! Rupert Rezső : Annyiban igenis a kurzus kérdése, mert itt is azt látjuk, bogy természetesen minden gonosztevő igyekszik magát azonositani egy tisztességes irányzattal, amelynek örve alatt azután szabadon járhat. Hiszen mi magunk, a kurzus hivei tapasztalhattuk, hogy a legszentebb eszményekkel, a legideálisabb célzatú társadalmi mozgalmakkal gonosztevők visszaélnak ők is azoknak a tiszta, fehér köpenye alá rejtőzködve viszik véghez a Club-kávéházi rombolásokat, s véghezvisznek minden mást, mert ez a kurzus az ő szempontjukból szabadalom-levélül szolgál a rosszra. De, t. Nemzetgyűlés, hogy ennek az egész ügynek mennyire nem a zsidó elleni gyűlölet volt a vezérmotivuma, — hiszen méltóztatnak tudni, hogy csak vagyoni kérdésekről volt szó, — mutatja az is, hogy a zsaroló bandában is volt zsidó ember (Derültség.) Ez tehát igazán minden felekezeti elfogultság nélkül véghezvitt dolog volt. Viszont, t. Nemzetgyűlés, a másik oldalon is voltak zsidók és voltak keresztények ; ott voltam magam is. Gaal Gaszton : Te csak talmi keresztény vagy ! (Derültség jobb felöl). Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Ennek dacára én ebben az ügyben, — azt hivén, hogy ezzel a keresztény irányzatnak is — amelynek becsülete felett őrködni kötelességemnek ismerem — szolgálatot teszek, — humánus érzéssel beleavatkoztam és emberfeletti munkát végeztem heteken át ez ügyben. Végeztem, t. Nemzetgyűlés, az első héten még anélkül, hogy rágondoltam volna arra, hogy a család képviseletét elvállaljam ; hiszen én az első időben Harsányi Miksa ügyvédért dolgoztam, — akit nem is ismertem és akit csak azért tartóztattak le, mert ügyvédi kötelességét teljesitette, — hogy kiszabaduljon az izsáki fogságból. T. Nemzetgyűlés ! Már akkor megtámadott az egyik, magát kereszténynek nevező lap azzal, hogy én a zsidók szolgálatában állok. (Felkiáltások bal felöl : a Szózat ! jobbfelöl : az Uj Lap !) Amikor, t. Nemzetgyűlés, én ezt a lapot, azt hiszem, szeptember 22-én olvastam, — azóta megtettem ellene a bűnvádi feljelentést, — akkor feladtam a régi álláspontomat. Én azzal jöttem Budapestre, hogy ügyvédkedni nem fogok; annak, aki hozzám jön itt, mindent ingyen elvégzek. Ezt be is tartottam, t. Nemzetgyűlés, és különösen óvakodtam attól, hogy valamely ügyet, akármilyen igazságos lett volna és még ha az ügyvédi esztétika a legszebben lett volna is abban megóva, pénzért elvállaljak. Dolgoztam mindenki számára, de ingyen. Adtam tanácsokat és pénzt nem fogadtam el. Talán félmilliót is kereshettem volna, hiszen nagy ügyeket hoztak hozzám, de én mindent elutasítottam. (Zaj. Félkiáltások balfelöl : Menjünk tovább! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Bartos János : Igaza van ! (Zaj.) Elnök : Kérem, a képviselő urnák teljesen jogában áll minden támadás ellen védekezni, amely Összefüggésben van az interpellációval. (Elénk helyeslés.) Rupert Rezső : Ezen a napon, — miután egy hétig térden állva könyörgött a család nekem, hogy a jogi képviseletet is vállaljam el, vagyis menjek el a biróság elé is a családot képviselni, — mikor ez a rólam szóló közlemény megjelent, elvállaltam a család képviseletét. Azonban azzal vádolt meg ez a lap, hogy inkompatibilis cselekedetet követtem el akkor, mikor én, aki a család ügyvédje vagyok, ministereknél is eljártam. Felvetette az összeférhetlenség kérdését. Holott az összeférhetlenségi törvény csak azt tiltja meg a képviselőnek, liopj szubvenciót, kitüntetéseket, vasúti engedélyeket vagy cirkuszengedélyeket, ítalméréseket járjon ki, de tulajdonképen még ezt sem tiltja az összeférhetlenségi törvény, hanem csak azt, hogy díjazást ne fogadjon el. (Ugy van!) Azt azonban semmi esetre sem tiltja, hogy egy ember életéért ne könyörögjön. (Ugy van! Ugy van! Taps jobbos balfelöl. Felkiáltások balfelöl : Kötelessége !) T. Nemzetgyűlés ! A honvédelmi minister ur maga tett bennünket itt figyelmessé arra, de a kormány minden tagja, az elnöke is és az összkormány is, mindig azt kiáltja felénk, ha panaszokat emlegetünk, hogy »kérünk neveket, jöjjetek konkrét esetekkel és mi mindent orvosiunk«, ugy hogy szivesen is szokták fogadni az embert, hogyha ilyen visszaélésekről rántja le a leplet. Ennek ellenére ezzel az ügygyei kapcsolatban is ugy állitott oda az IJj Lap engem a világ elé,... Gaal Gaszton : Ez a keresztény kurzus ! Rupert Rezső : . . . hogy a Landau-ügyben azért jártam el, mert a zsidók nagy pénzekkel engem megfizettek. T. Nemzetgyűlés Î Az egész erkölcsi reputációm forgott itt kockán. Az a reputáció, amelyet olykép véltem megoltalmazni és vértezni . . . Berki Gyula: Rupert az egész kommün alatt be volt zárva. (Zaj.) Elnök : Kérem, képviselő ur, ne tessék Rupert képviselő ur curriculum vitaejét most előadni. (Derültség.) Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, — majd méltóztatnak megérteni, hogy emberileg mennyire érthető és hogy mennyi emberi jogom van nekem arra — hogy ezt elmondjam itt és hogy ón mennyire sajnálatraméltó is vagyok és mennyire megérdemlem az önök részvétét arra is, — méltóztassék megengedni — rá fogok térni. En, aki azzal vezettem be politikai szereplésemet, hogy amikor Bécsben kétmillió korona fentartási összeget igénybevet-