Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-108

À Nemzetgyűlés 108. ülése 1920. Mi akkor ebbe kénytelen-kelletlen bele»mentünk, hiszen bele kellett menni, de ma már 18 koronára emeltetett fel a tarifának ez a tétele. Most kérdem, Iwy a 2 korona 70 fillér és a 18 korona közötti tarifakülönbözet — 2,900.000 utasra számítva — hova lesz? Ha ezt az óriási különbözetet befekteti a társaság a villamos vasút alapépítményeibe, kocsijaiba, ha alkalmazottai helyzetének javítására fordítja, ezt értem. De amikor panaszkodik az alkalmazottak tömege, amikor á társaság nem javit a kocsikon és a szerelvényeken semmit, amikor az építmények és alépítmények is a régi állapotban vannak még most is, akkor joggal kérdhetem, hogy hova lesz ez a nagy különbözet? Nem illik-e erre az eljárásra is az, hogy Magyarországon mindenütt az a zsidó Wirtschaft jut érvényre, hogy kiuzsorázni mindent és csak mindig a bevételt nézni. Minél többet a pénz- >' tárba, a részvényeseknek. Es mi történik majd végelemzésben? Vagy az történik, hogy az államnak kell majd átvennie ezt a lerongyolódott, tönkrement vonalat s akkor csak százmillióknak a befektetése után lehet használható állapotba tenni, vagy talán — nem tudom, hogy a fennálló szabályok és törvények értei-"" mében van-e a ministernek erre ingerenciája — kényszerítse a kormány ezt a társaságot a beruházásokra most, nehogy azután a 18 koronás tarifaemelésre, mint rebesgetik, a 24—36, sőt 54 koronás tételek következzenek. Ezt mindenesetre a minister ur szíves figyelmébe ajánlom. Ezek a lényeges kérdések. A köz szempontjából nem annyira lényegbevágó, de azért mégis a közönséget jelentékenyen érintő kérdés a jegyváltás kérdése. Méltóztassanak csak elképzelni a jegyváltás mizériáit, amikor a nem kellő időben kinyitott pénztárnál tolong a publikum és nem jut jegyhez. Sokszor a visszaadás és a jegy árának megállapítása körül, nem mondom, hogy mindig, rosszakaratú, de a látszat szerint rosszakaratú tévedés történik. Kérdem, hogy miért szüntette be a villamos vasút a füzetjegyek kiadását, hogy egyes emberek kénytelenek legyenek a mindennapi jegyváltás Kálváriáját végigszenvedni ? Azután a minister urnák lehet-e ingerenciája arra, hogy azt a bizonyos panaszkönyvet a közönség nemcsak igénybevehesse, de hogy a társaság válaszoljon is a panaszokra ? Azután van még egy kérdés. Az utazóközönség tömege abban a hitben és — állítom — tévhitben van, hogy a villamos vasút szertelenségei, rendellenességei, kifogásolhatóságai arra vezethetők vissza, hogy a közigazgatási Jiatóságok tagjai, a vonal mentén [ingyen jegy ékkel vannak ellátva s ezért nem vennék fel a hozzá érkező panaszokat, mert ingyenjegyük van. Ezt én kizártnak tartom, de nem valami örvendetes és nem nagyon dicséretes dolog az, hogy tisztviselők között különbséget tesz egy társaság, hogy más tisztviselőnek nem, de a >vi szeptember hó 22-én, szerdán. 509 vonal mellett szereplő tisztviselőnek ingyenjegye van. Ez a félremagyarázásokra tág teret nyit. Tág kaput nyit annál* is inkább, mert ha az embernek nincs alkalma közvetlenül foglalkozni bizonyos kérdésekkel, akkor nincs alkalma betekintést nyerni a dolog lényegébe. Hogy interpellációmban nyugodt lélekkel adhatom elő ezeket a dolgokat, ennek oka az, hogy sem szabadjeggyel nem rendelkezem, — ilyent nem is fogadnék el — másrészt pedig volt nagynevű principálisom nyomán haladok, aki a régi időben a Déli vasútnál sohasem vette igénybe az állami tisztviselőt megillető ingyenjegyet, hanem mindig megváltotta a jegyét. Egyszer az történt vele Székesfehérváron a hetvenes években, hogy amikor egy vásár alkalmával kért egy elsŐosztályu jegyet Csáktornyára, a pénztáros azt mondja neki : »Ich kenne die Station nicht«. Az öreg ur elképedve hallgatja, hogy a pénztáros Csáktornya állomást nem ismeri. Megismétli a kérést : »Kérek egy elsŐosztályu jegyet Csáktornyára«. A pénztáros megint azt mondja: »Ich kenne die Station nicht!« Miután vásár volt, sokáig nem akarta a dolgot forszírozni az öreg ur, hanem azt mondotta: »Ich bitte eine erste Klasse nach Csakaturn«, — »Ah, das ist was anderes!« — és ezzel kiadta a jegyet. Ekkor azután megmondotta neki a ministeri tanácsos : »Kérem, rövidesen meg fogja tudni, hogy mi az a Csáktornya és hol van; magamat ajánlom«. Ez az úriember elvégezve hivatalos útját, Budapestre jött és egy illetékes úriemberrel ugyancsak privátim közölte tapasztalatát. Rá egy héttel táviratot kap, ez van benne németül : »Kozma ministeri tanácsosnak, Budapest. Alázatosan jelentem, hogy Csáktornyára berukkoltam. X. Y. pénztárnok«. Áthelyezték táviratilag Székesfehérvárról Csáktornyára. Ez intézkedés volt, magyaros intézkedés. Pedig csak egy eset miatt, egyszeri aggressziv viselkedés miatt történt. Igen t. Nemzetgyűlés ! En abban a gondolatban ringattam magamat, hogyha itt Magyarországon az ember a mai világban is, csak ugy, mint a régebbi időkben, ilyen konkrét dolgokat nyilvánosságra hoz s illetve megfelelő helyre eljuttat, akkor meglesz az elégtétel. Én nem restellem megvallani, hogy nem akartam az ország színe elé hozni ezt a kérdést, máshol próbáltam elintézni, meg tudják-e oldani. Nem kaptam rá megoldást. Ezért vagyok kénytelen idehozni és utólag kérem a t. Ház elnézését, hogyha kissé hosszasabban foglalkoztam ilyen detail kérdéssel. Mondom, az az oka, hogy más megoldást nem találtam. Az interpellációmat most felolvasom. (Olvassa.) Interpelláció a kereskedelemügyi minister úrhoz. Van-e módjában a királyi kereskedelemi ügyi minister urnák az, hogy a Budapest—gödöllői h. é. villamos vasútvonalon tapasztalt hiányok,