Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-107

A Nemzetgyűlés 107, ülése 1920, évi szeptember hó 21-én, kedden. 471 már keltve és mennyire tudott már ellenünk harcolni, mig a mi nemzeti öntudatunkat aitatgatták. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Es nálunk mindig bűnnek bélyegezték, ha valaki csak nemzetét akarta támogatni és azt minden ellen védelmezni akarta. Igenis, ez a nemzeti öntudatra ébredés elkövetkezett itt nálunk is és elkövetkezett a zsidóságra nézve is. Hiába fogja Sándor Pál akarni, hogy a zsidóság ne fejlődjék a cionizmus felé, arra felé fog fejlődni és annál inkább fog arra fejlődni, minél jobban megnehezítik, hogy más nemzetek munkájából tudjon könnyű életet élni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Somogyi István: Lesz még Sándor Pálból Schlesinger! Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! Sándor Pál azt mondta, hogy erkölcsöt gyűlölettel nem lehet teremteni. Teljesen igaza van, de erre már megfelelt Prohászka püspök ur és mások is. A mi lelkünkben gyűlölet nem lakozik, a mi lelkünkben egy végtelen aggodalom van a magyar faj iránt, a mi lelkünkben van egy most sokszoros lánggal égő hazaszeretet és fajszeretet és bennünket semmi más nem vezet, mint hogy ennek a nemzetnek a jövő fejlődése elől minden akadályt és minden gátat elhárítsunk, róla minden béklyót letörjünk. (Ugy van ! Ugy van ! balfelöl.) Ha azután itt-ott egy béklyótörés fájdalmas visszhangot fog valahol kelteni, erről mi nem tehetünk, mert az épités sohasem szokott ugy menni, hogy szabadjára marad minden ugy ahogy volt, hanem az egészet egy rendszerbe kell összekalapálni, amihez vésőt, kalapácsot kell használni, mert máskép épület nem emeltetett még sohasem. (Ugy van ! Ugy van !) De ha már gyűlöletről van szó, én erre egy zsidó citátummal felelek Sándor Pálnak. A cionista Zwick Klötzel a János nevű folyóirat 1912/13. évfolyamának második kötetében irja a következőt (olvassa) : »Az antiszemitizmussal, a zsidógyülölettel szemben áll zsidórészről erős gyűlölete mindannak, ami nem zsidó. Amint mi zsidók minden nem zsidóról tudjuk, hogy valahol szivének egy rejtekében antiszemita és annak is kell lennie, ugy minden zsidó lelke mélyén gyűlölője minden nem zsidónak. Ez a nagy zsidó gyűlölet egyszer a világirodalomban zseniális művészi méltatást kapott, Shakespeare Shyloekjában, akiben előttünk áll egy zsidó, több — a zsidó, a zsidó, aki gyűlöl.« (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mi mint keresztények és keresztény politikusok, nagyon természetes, a gyűlölet utján nem fogunk követni senkit. Nem fogjuk követni Shylockot sem, és nem követjük azokat sem, akik bennünket bármi okból gyűlölnek. Ismétlem, nem a gyűlölet, hanem a nemzet iránti szeretet az, amely ezt a mi lépésünket sugallta, (Ugy van! Ugy van!) és ez fogja megszabni azt a határt is, amelynél a nemzet érdekében meg kell állnunk. T. Nemzetgyűlés ! Ezek után röviden azokra a részletes megjegyzésekre kívánok áttérni, amelyeket a vita során felhoztak. Bernolák t. képviselőtársam, Schandl, Szabó Balázs, Prohászka Ottokár és mások is azt kívánják, hogy ha numerus clausust hozunk be, akkor kötelességszerüleg próbáljunk gondoskodni arról, hogy az a kontingens, amely beeresztetik az egyetemre, tényleg intenzív oktatásban részesüljön és ennek egyik formája volna például Rupert t. képviselőtársam szerint a kötelező leckelátogatás, ami azonban azt jelentené, hogy a szegény ifjúságot kizárjuk az egyetemről. Igenis, az ideális cél, amely felé törekszünk, az, hogy aki az egyetemre be van irva, az köteleztessék is a leckelátogatásra. (Elénk Helyeslés.) Ez az ideális cél. Sajnos, ma ezt nem tudjuk elérni s a javaslatba nem is vettem be, de szántszándékkal, épen azért nem vettem be, mert nem akarom lehetetlenné tenni a szegény egyetemi hallgatónak, a szegény embernek azt, hogy az iskolába járjon s az egyetemre beiratkozhassak. (Helyeslés a jobboldalon.) De igenis érzem azt a kötelességet és ezt a magyar nemzet fülébe akarom kiáltani, hogy ezzel, amit mi most teszünk, korántsem róttuk le a keresztény intelligenciával szemben tartozó köteleségünket. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Ha én beadhatnék olyan törvényjavaslatot, amely azt eredményezné, hogy minden embernek, akit be tudunk venni az egyetemre, egyszersmind anyagi egszisztenciáját is megteremtsük, bizonyára megtenném, de ezt törvényjavaslattal, sajnos, nem lehet elérni. Igenis érzem azt, hogy nagy mulasztások történtek ezen a téren a múltban, mert valamikor volt itt egy nagy koncepciójú ember, Mátyás király, — egészen odáig kell visszamenni — akinek az volt az ideája, hogy egy óriási kollégiumot fog építeni sok-sok ezer egyetemi hallgató számára, akiket azután a király pénzén vagy az állam pénzén fognak eltartani és támogatni mindaddig, amig tanulmányaikat be nem fejezik. Ezt a nagy gondolatot legalább részleteiben megvalósíthatták volna a mi elődeink a törvényhozásban, mert ha abból a 2000 és 2500 millióból, amennyi az állami budget volt a múltban, évenként pár százezer koronát, ugy egy fél milliót arra fordítottak volna, hogy minden egyetemi fakultás mellé megépítsék azokat a kollégiumokat, menzákat, internátusokat és laboratóriumokat, melyekről szó van, akkor ma nem fájna a mi fejünk, hogy mit csináljon minden tisztviselő-szülő, akár küldi gyermekét az egyetemre, akár nem, hogyan tartsa el otthon, nem hogy hogyan segélyezzük az iskolában. Nem fájna a fejünk emiatt, mert olcsón, régen mindezt meg lehetett volna csinálni és meg kellett volna csinálni. (Ugy van! Ugy van!) Sajnos, hogy nagy elődeink reánk a kicsiny emberre hagyták