Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-107
472 A Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. ezt a feladatot és a hajdan gazdag Magyarország, amely megtehette volna, nem tette meg azt, ami kötelessége lett volna és ennek teljesítése reánk maradt, erre a kicsiny, szegény Magyarországra, reánk szegény Nemzetgyűlésre, hogy mi próbáljunk valamit csinálni és kíséreljük meg, hogy miképen lehetne a szegény egyetemi hallgatók hóna alá nyúlni. Én már hónapok óta foglalkozom ezzel és amint az egyetemi tanárokat együtt lehetett kapni, mindjárt szeptember elején összehívtam őket és megtárgyaltuk, hogy mire lenne szükség ebből a szempontból, milyen diák-szociális akciókat fog kelleni csinálnunk. Elhatároztuk, hogy az egész esztendőt arra fogjuk szánni, hogy belföldön és külföldön minden zsebet megnyissunk azért, hogy most momentán segélyezhessük az egyetemi hallgatókat, (Élénk helyeslés és taps.) és ha az áldozatkészség a nemzetben akkora lesz, mint ahogy én hiszem és remélem, akkor megteremtsük azt az alapot, amelyből a viszonyok változta val f azokat a kollégiumokat fel fogjuk építeni. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) T. Nemzetgyűlés! En itt erről a helyről hivom fel a magyar nemzetet arra, hogy bár le van szegényedve, bár az inség kopogtat jóformán minden ajtón, gondoljon a magyar nemzet arra, hogy keresztény Magyarországot keresztény intelligencia nélkül nem lehet megteremtem, (Ugy van ! (Ugy van !) gondoljon arra, hogy itt nem szabad több emberinek elkallódni, mint már elkallódott a világháború alatt, hogy akiket mi most hozzá tudunk juttatni a tanuláshoz, azoknak adjuk meg a tényleges lehetőséget, az anyagi eszközökkel. Adjon mindenki : adjon -az, aki hatalmas és anyagiakban tehetős, sokat, mert kötelessége adni és számon fogjuk kérni a nemzet nevében, ha nem fog adni, (Ugy van!) de adjon az is, aki szegény, mert nincs olyan szegény az országban, aki egy napon ne tudna jobban éhen maradni, mint máskor és azt mondani : ezt a néhány fillért pedig ajknak áldozom, akiktől a nemzet jövőjének felvirágzását várjuk. (Élénk éljenzés és taps.) Egyébként itt a Nemzetgyűlésnek is lesz szerepe. Hiszen költségvetési vita előtt állunk. Én már most felhívom a t. Nemzetgyűlést, hogy amikor mi kénytelenek vagyunk milliárdokat elkölteni, akkor legyen gondunk arra is, hogy erre a célra is fordítsunk szűkös garasainkból valamit. (Élénk helyeslés.) En a magam részéről egy látszatra antiszociális intézkedést csináltam, szintán rendeletileg : felemeltem a tandíjakat. Felemeltem azonban ugy, hogy a köztisztviselő gyermeke ne fizessen több tandíjat, mint fizetett eddig, (Élénk helyeslés és taps.) felemeltem azzal az utasítással, amelyet az igazgatóknak adtam, hogy minden méltányos esetben helyezkedjenek az egész vagy részleges tandíjmentesség álláspontjára. (Helyeslés.) De azok a szülők, akik ma fizethetévi szeptember hó 21-én, kedden, nek, fizessenek többet, mert ezt a többletjövedelmet arra akarom fordítani, hogy egyik része legyen a diákszociális alapnak és arra akarom fordítani a költségvetés keretében, — és ehhez kérem a Nemzetgyűlés támogatását, (Félkiáltások : Megadjuk!) hogy ez egy kulturfondot alkothasson, amelyből mi kulturális és szociális célokat alimentálhassunk. (Élénk éljenzés és taps.) Sándor Pál képviselőtársam egy személyes természetű kérdést is vegyitett bele felszólalásába, amelyben engem ugyan meg nem nevezett, én azonban siettem magam jelentkezni, még pedig azért, mert már többször hallottam holmi suttogásokat arról, hogy nekem is és az akkor vezetésem alatt volt intézménynek is lett volna részünk a Károlyi-forradalomban és némely ember odáig ment, hogy azt próbálgatta terjesztgetni, hogy én háromszor is hűséget esküdtem a nemzeti tanácsnak. Azt, ugyebár, nem kell nekem és akkori pártomnak bizonyítanunk, hogy mi politikai cselekvésünkben és életünkben szöges ellentétben voltunk mindazzal, ami a Károlyi-forradalomban történt, amire a Károlyi-forradalom tendált, amint azt később megtudtuk. Azonban most sem csinálok titkot abból, hogy igenis nem tudtam feltételezni, hogy egy magyar gróf, egy magyar arisztokrata család sarja (Ugy van! Ugy van!) igy merjen játszani a nemzet legszentebb jogával, (Ugy van! Ugy van!) hogy ugy merjen hazudni, mint ahogy ő hazudott, (Ugy van ! Ugy van !) mert azt mondotta nekünk, hogy zsebében van a legjobb béke, azt hazudta nekünk, hogy miután a világháború már ugy is elveszett, támogassuk őt abban, hogy megmentse, ami még menthető és megszerezze a magyar nemzetnek azt a békét, amely megszerezhető. Karafiáth Jenő : A második szatmári békét ! Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Tudjuk most utólag, hogy ez a tisztelt . . . nem tisztelt, visszavonom ezt az epitetont . . . Taszler Béla: Ez az undok lény! Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : ... ez a hazaáruló, (Ugy van ! Ugy van !) akinél nagyobb bűnöst és nagyobb árulót a föld még nem hordott a hátán, hazudott, pedig semmije sem volt, biztatása sem volt, egyszerűen a hatalmi vágy fűtötte és ráncigáltak és taszigálták hátulról azok, akik már akkor tudták, hova akarják ezt a nemzetet vezetni. (Ugy van ! Ugy van!) Amikor a felfordulás megtörtént, amiről én semmit sem tudtam, akkor jöttek a hirek arról, hogy vidéken kastélyokat fosztogatnak, hogy vidéken lázadások, gyilkolások és bujtogatások vannak és hogy szükség van arra, hogy azok, akiknek valamelyes befolyásuk van a magyar nemzet széles tömegeire, lépjenek közbe és csititsák a hangulatot és igyekezzenek legalább átmenetileg rendet teremteni. (Ugy van! Ugy van!)
