Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-107

452 A Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. nem nekünk van szükségünk a zsidóságra, hanem a zsidóságnak lesz az idők végéig szüksége erre a magyarságra és minden népre, amely elég balek, hogy engedi a nyakára nőni. A magyarság megmutatta, hogy ezer esztendő óta államalkotó képességgel bir olyan viszonyok között, amelyek -között őnála sokkal népesebb és százszorta nagyobb népei a népvándorlásnak és más egyéb mozgalmaknak az évszázadokon keresztül a semmiség örvényébe sülyedtek alá, mig a magyarság a világtörténelemben szinte példátlan módon megállta a maga helyét; a kicsiségnek és az elhagyatottságnak minden nyomorúsága nyomta, ami átok lehet egy nemzeten és a legkétségbeesettebb földrajzi helyzetben volt Kelet és Nyugat sokszor pogány és keresztény népei között, mégis megállta a maga helyét, mert vele volt az Isten és vele voltak azok a nem közönséges kvalitások, amelyekről a magam évekig tartó külföldi tartózkodásom idején azt tapasztaltam, hogy mindenkor feltétlen elismerésit és becsülést vívtak ki maguknak. (így van!) Elhiszem, hogy némelyek itt kuriozumképen fel tudnak hozni zsidó kapacitásokat egyik vagy másik téren. Hiszen az volna az abszurdum, ha egy tizenkét vagy tizennégy milliós nép és faj nem volna képes kimutatni néhány derék embert. Nincs a világnak olyan faja, amelynek végre is ne lennének kitűnőségei. Én tisztelem és becsülöm őket, de senki se oktrojálja rám, hogy őnélkülök többé nem élhetek. Ha nem lesznek többé Mendelssohnok, majd megleszek Beethovennel. (Derültség.) Kétségtelenül volt olyan, zsidó orvos-professzor, aki az emberiség jótevői közé számított, de én megelégszem Wundt Vilmossal is. Nem kell nekem az örökösen vibráló, örökösen nyugtalankodó, soha semmiféle pozitívumot nem találó, nemzetet és népeket fentartani nem tudó zsidó filozófia sem. (Helyeslés a baloldalon.) Ha bemegyek az Első Hazaihoz vagy a Kereskedelmi Bankhoz, vagy akármelyik régi nagy bankhoz, a díszteremben ott látom a legkifogástalanabb jó magyar arcokat. Mind jó magyarok voltak az alapítók, akiknek ott vannak az olajfestményei. Fáy András és társai alapították ezeket az intézeteket, úgyhogy még ma is ildomosságból muszáj kikeresztelkednie annak az izraelitának, aki a vezetőségbe kerül, mert tudja, hogy erkölcsi lehetetlenség nem keresztény embernek ülni azokban az intézetekben, amelyeket ezek a tehetségek alapítottak és fejlesztettek naggyá. Amig én tudom, hogy Magyarországon az első pénzkapacitások mégis csak a A^ekerlék, a Popovicsok, a Hegedüsök voltak, acldig ne féltsen engem a zsidóság attól, hogy nem; fogom tudni elszámolni azt a kevés vagyonomat, amim van és nem fogom tudni annak a hasznát magam is lefölözni. Akár a fővárosban nézek körül, akár a vidékre megyek, soha egy kalapácsot, soha a nehéz fizikai munkának egyetlen szerszámát évi szeptember hó 21-én, kedden. nem látom zsidókézben, ellenben látom, hogy nyög alatta a magyar. Amerikában és szóles e világon tudja mindenki, akár barátja a magyarnak, akár ellensége, hogy a magyar gyárimunkáshoz és a magyar földmívesmunkáshoz fogható nincs a föld kerekségén. A legelemibb produktivmunka, ahol az élet első és legfőbb feltétele gyökeredzik, magyar marokban van. Nem féltem tehát a magam fajtáját attól, ha majd esetleg Ábrahám utódai levennék róla a maguk manikűrözött kezét. (Derültség.) Meg fogok nyugodni abban, ha kevesebb szellemi munkása lesz ennek a nemzetnek a numerus clausus behozatala következtében, pedig ugy van, mint ahogy Szádeczky képviselőtársam bölcsen idézte Széchenyiből, hogy egy nemzetnek a fajsúlya aszerint nő, amilyen mértékben intelligens fők vannak benne. De azt mondta Széchenyi, hogy »benne«, a fiaiban és a fiai fejében és szivében, de nem mellette, nem rajta kivül és mindenekfölött nem ellene. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Mert ennek a nemzetnek szüksége van, igenis, minden fizikai és szellemi munkaerőre és tehetségre, de az ellenségesen gondolkodó tehetségek munkájára szüksége nincs. Ellenkezőleg, a hazafiatlan és megbízhatatlan elemek munkája a nemzet* életére és fenmaradására olyan mértékben veszélyes, amilyen mértékben állanak azok magasabb intellektuális fokon. Különben sem kell félteni a magyart attól, hogy majd kiesik a háromezer jogász közül, akik ma egy tanárt hallgatnak, az, aki nemzeti szempontból nem állta meg a helyét a közelmúlt forradalma alatt. Bocsánatot kérek, egy nemzetnek sem volt soha annyi jogásza, mint nekünk. Volt itt annyi jogász, hogy a történelemelőtti időktől fölvehető pereket mind elintézhették / volna, ha meglett volna hozzá a jóindulat. Epen elég volt azokból, akik jogot hirdetnek, de nem szolgáltatnak, akik arról tették ezt a nemzetet híressé, hogy itt születnek a legrafináltabb fiskálisok, amiben azután, elismerem, az oroszlánrész a társadalom »izraelitjét« illeti. (Élénk derültség.) Hírhedtek voltunk arról, hogy itt vannak a világ legravaszabb ügyvédei. Amikor Barnum indián törzsfőnököt keresett a cirkuszába, Schwarcz jelentkezett. Megkérdezte tőle, micsoda ő civilben. Azt felelte, hogy ügyvéd és vallására izraelita. »Nahát akkor alkalmazom, mert ugy skalpolni senki nem tud a világon, mint az ügyvéd, pláne ha hozzá izraelita.« (Derültség.) Nekem és az én nemzetemnek elég volt ebből a fajtából. Ami a doktorokat illeti, beigazolást nyert, hogy van elég or vos, csakhogy a vidéken nincs annyi tér mellékfoglalkozásra, olyan mellékfoglalkozásra, ami kivül esik az orvos hivatásán és becsületes társadalomban az orvos ellenőrzését provokálná.