Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-107
A-Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. évi szeptember hó 21-én, kedden. 451 ván való dolog tehát, hogy ha az az iskola a levegőeget nem akarja harcolni, oly anyagot kell kiválasztania, csak olyan anyaggal kell dolgoznia, amely anyag megtűri azt, hogy nemesbittessék, növeltessék, amely anyag nem mészkő 3 amelyből aranyat soha kiolvasztani nem fog semmiféle művész, hanem olyan nemes, kemény érckő, amelyből már a kiolvasztás előtt is előcsillannak az arany szemek, előcsillannak a magyar nemzeti sovén érzésnek arany szemei. Amint tudjuk, az isteni gondviselés a vallásosság mellett a hazaszeretetet adta a nemzetnek, az Isten képére teremtett embernek egyik legfőbb erényéül és legértékesebb tulajdonságául. És itt megtörtént az, hogy előtérbe lépett, illetve hangsúlyoztatott az, mintha ezzel a törvényjavaslattal a zsidóság érdekei lennének sértve. Ha sértve vannak, ugy ez bizonyára annak a jele, hogy túllépték azt a határt, amely őket akár statisztikai létszám és arányszám szerint, akár szellemi talentumok tekintetében is megillette, de mindenesetre túllépték azt a határt, amely egy nemzeti állam önállóságának és a világon egyedül álló fajnak a léte veszélyeztetése nélkül betartható. Ha egy törvényt alkotunk, lehetetlen, hogy az olyan legyen, hogy mindenkinek tessék. Az egyetlenegy areopágnak volt fentartva, hogy olyan Ítéletet hozott Athénben valamikor, amellyel mind a két fél meg volt elégedve. Ez legendának lehetett nagyon szép, utópiának nagyon kellemes rajta elmerengeni, de én nem hiszem, hogy valaha ilyesmi lehetett volna. Engem a legkevésbé sem zavar, ha ez nem mindenkinek tetszik. Nagyon természetes, hogy ha valaki a társadalmi egyensúlyt bárminő tekintetben túltengessél veszélyeztette, ha elkövetkezik a megrendszabályozás, az bizony neki nem tetszik. Csakhogy a dolog ugy áll, hogy a tetszés, vagy nem tetszés, az esetleges fájdalom érzése engem csak akkor hat meg, ha morális és ártatlan az az érzés. De egyáltalában nem zavar a fájdalma annak a tolvajnak, akinek a kezét megfogják azért, mert talán őt meg nem illető dolgot akart ellopni. Egyáltalán nem fáj nekem a szabadságvesztése annak, aki rablás, vagy más életének veszélyeztetése miatt ül börtönben. Szomorú dolog és bizonyára egyetlen jóérzésű és humánus érzésű ember sem passzióból konstatálja, hanem miként én is bizonyos szorongó és kellemetlen érzések között, hogy a kereszténység határain, a kereszténység keretén kivül álló elemek, amelyek nemcsak vallásban, de fajilag is tökéletesen különállók mitőlünk; — aminek nem mi vagyunk az okai, hanem ők, mert soha nem asszimilálódtak fajilag sem, hiszen ők a világ legexkluzivabb népe, — az iskolák látogatottsága szempontjából is nagy tultengésben voltak. Én nem akarom az időt azzal rabolni és becses figyelmüket azzal fárasztani, hogy ujabb statisztikát adjak elő, de amint kijövök a lakásomból, elgondolom, mint ma reggel is, hogy a legközelebbi iskolában milyen viszonyok vannak. Es ha utána nézek pl. a budapesti középiskoláknak, látom, hogy a legrégibb, az első állami középiskolában, a Barcsay-utcai gimnáziumban is az izraelita tanulóknak percentuális arányszáma 71 15%. Ha nézem a hozzám legközelebb lévő másik intézetet, a Munkácsy-utcai gimnáziumot, ott 68.3°/o a hallgatóság között a zsidó. Még a reális irányú intézetekben is, az abban az utcában lévő főreáliskolában is61'01°/o a zsidó tanulók arányszáma. Amikor pedig a hozzám legközelebb lévő felekezeti iskola viszonyaira nézve kérdezem meg a fiamat, hogy ott milyen arányszámban vannak izraeliták, ő azt mondja : most már kevesebben vannak az osztályunkban, mint tavaly. Hát tavaly hányan voltatok ? Azt mondja : 50-en voltunk a YI. osztályban és azok között 28 volt a zsidógyerek. És most? Most nyolccal kevesebb. Ugy látszik, mondom, másfelé mentek, gyakorlati pályára. Azt mondja a gyermek, nem, hanem az a nyolc keresztény lett a nagy vakációban. (Derültség.) íme tehát, ez az a fogyás. Szomorú dolog ez, de igy van. Sokáig, órák hosszáig lehetne, t. Nemzetgyűlés, beszélni ezekről a kérdésekről, de én azt hiszem, egyetlenegy elfogulatlan ember sem juthat más konklúzióra, mint arra, amire Prohászka Ottokár mélyen t. képviselőtársam jutott a nemzeti géniuszt ideális magaslatra emelő fenomenális beszédében, amelyben konstatálta, hogy mi felé emelt fővel és keresztény indulattal is törvénnytehetjük ezt a javaslatot, mert hiszen ez az egész vita tulajdonképen önvédelmi harc, a mi nemzeti létünk és géniuszunk megmentése és a sir széléről való visszahozása érdekében. Nem támadó harc ez, hanem védő harc és az önvédelmi harc mindig jogosult, azt minden törvény, igazság és morál a világon mindig elismerte. Ha önvédelemből védekezem, még az atyám véletlen meggyilkolása alól is felment a törvény. Mennyivel inkább felment tehát, ha egyszerűen arról van szó, hogy egy jogosulatlan túltengésnek vetek véget, mennyivel inkább, ha csak arról van szó, hogy egy kötelet, amelyet az én nemzetemnek a nyakára már 75, sőt, ha a leányiskolákat veszem, Isten tudja, még nanagyobb percenttel is már rászorítottak, még egy utolsó mozdulattal megkísértsem az Istentől adott életösztönömnél fogva legalább megtágítani, ha már a nyakamról, fájdalom, ugy látszik, végkép le nem vehetem. Azok a megjegyzések, amelyek itt elhangzottak bizonyos részről, a demokraták padjairól és amelyeket én megértek, ha igazat nem is adhatok nekik, a zsidóságot igyekeznek ugy feltüntetni, mint tudja Isten micsoda felsőbbrendű fajt, mely igy és ugy nélkülözhetetlen. Én nem beszélek gyűlöletből, nem is illenék az a foglalkozásomhoz, a hivatásomhoz sem, de bocsánatot kérek, feltétlen igazság / az, amit Ereky képviselőtársunk helyesen mondott, hogy 57*
