Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-92

A Nemzetgyűlés 92. üléseldW.év i augusztus hó 26-án, csütörtökön. 37 Közben jött azután egy rendszer, amely dicsőségére válik a magyar törvényhozásnak, (Igaz! Ugy van!) amely azt mondotta, bogy az ilyen gyermeknél meg kell próbálni, nem lehet-e pótolni nála a hiányos nevelést. Es ebből a fiúból egy nagyon derék iparos lett, aki ma is — 10 esztendő multán — minden héten eljön hozzám elmondani, hogy mit csinál és akinek élete folyását azóta magam kisérem figyelemmel. Rupert Rezső : A bot nem javit ! Bernolák Nándor: És most jön egy harmadik rendszer, amely azt mondja, hogy a fogház nem kell, de nem kell a javitás, a nevelés sem, hanem kell a bot. (Zaj balfelöl.) Hát méltóztatnak gondolni, hogy ezt a szegény gyermeket, akármennyire botoztattuk volna is, meg tudtuk volna javitani? (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztatik gondolni, hogy karakterének fogyatkozásait a bottal kiegészíthettük volna ? El lehet képzelni, hogy egy ilyen emberből, aki erkölcsileg teljesen romlott volt, bottal erkölcsös embert nevelhetünk? Hornyánszky Zoltán : Ez rabulisztika ! Bernolák Nándor : Bocsánatot kérek, én sohasem élek rabulisztikával, (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Nagyon igaza van!) érveket kérek az érvek ellen, nem pedig müveit emberhez nem illő közbeszólásokat. Hornyánszky Zoltán: Kérem, majd leszek bátor érvekre is hivatkozni. Orbók Attila: Ez nem politika, ez tudomány ! Bernolák Nándor: Mennél romlottabb az ilyen ember, mennél jobban elhanyagolták nevelését, annál rosszabbá lesz és annál többet követ el bűncselekményt. A javaslat szerint épen az ilyenre kell majd alkalmazni a botot. Mert ha kevésbé romlott, ha cselekményében nincs annyi durvaság, akkor maga a javaslat sem kontemplál botbüntetést. E példával csak egy tényezőjét akartam megvilágitani a bűncselekmények elkövetésének. Méltóztassék most már elgondolni, hogy mennyit pusztitott és pusztít itt Magyarországon az alkoholizmus, amely ellen nem védekezünk, pedig nyilvánvalóan tudjuk, hogy a bűncselekményeknek több mint 50°/o-a közvetve vagy közvetlenül az alkoholizmusra vezethető vissza. Itt van a munkanélküliség, itt van — ami a legfontosabb — a szülők erkölcsi gyöngesége, a szülőké, akik elmulasztják legelemibb kötelességeiket a gyermekkel szemben. Bernde ezeknek a tényezőknek elnyomására kell törekedni és nem oly eszközt keresni, amellyel nem tudom, hogy valójában milyen hatást érünk el. Mert mi a botbüntetésnek eredménye ? Azt mondják, megfélemlít. A büntetés alig félemiit meg. A bűntettes abban a Íriszemben szokta elkövetni a bűncselekményt, hogy nem fog kiderülni. A gyilkos, ha tudná, hogy felakasztják, nem követné el a gyilkosságot. A tolvaj, ha tudná, hogy lecsukják, nem követné el a lopást. Hogy mennyire nem rettent el a büntetés épen durva embereket, arra nézve egy példát leszek bátor felhozni, amely iskolapélda ugyan, de talán a Nemzetgyűlésnek nem minden tagja ismeri. Az egyik német tartományban történt, hogy egy tolvajt annak idején többszörös tolvajlás miatt halálra Ítéltek és a halálos büntetést rajta végrehajtani meg is kísérelték. Mikor az akasztás után az orvosok megvizsgálták, hogy meghalt-e, konstatálták, hogy él. Megsajnálták, nem akarták újra felakasztatni, hanem bevitték a kórházba, meggyógyították és ott szolgálatra alkalmazták. És a felgyógyulása után, ugyanaz az ember, aki már lógott az akasztófán, aki egy hajszálnyira állott a haláltól, újból ugyanazt a bűncselekményt követte el. Más eseteket is felhozhatnék, amelyek mutatják, hogy maga a büntetés tudata nem tart eléggé vissza, az csak egy motívum a cselekvés sok motívuma közül. És ha az ellenmotívumok erősebbek, nem képes kellő hatást gyakorolni. Ellenben a botbüntetésnek olyan természete van, hogy az embert megalázza, túlságos mértékben megszégyeníti. Ahelyett, hogy felemelő hatást gyakorolna, lenyomja. Van ebben a t. Házban, gondolom, igen sok t.képviselőtársam, aki az elmúlt időkben egészen igazságtalanul végigszenvedett hónapokig is tartó szabadságvesztéseket. Azt hiszem, hogy valamennyien ugy vannak ezzel a dologgal, mint ahogy én, hogy t. i. nem érzek emiatt most semmi különösebb keserűséget és annakidején sem éreztem semmi megalázást. De ha van itt valaki, akit igazságtalanul megbotoztak, megpofoztak, az az ember érezni fogja ezt addig, amig él. (Ugy van! Ugy van!) Orbók Attila: Bosszút akar állni! Bernolák Nándor: Érezni fogja, hogy itt meg akarják alázni benne az embert. (Ugy van! Ugy van!) Elhoztam magammal, miután e tekintetben a Ház egyes tagjainak kétségük volt, Försternek egy könyvét, amelyben a legélesebben foglal állást a botbüntetés ellen. Megállapitja, hogy már a régebbi időben sokkal kevésbé tulajdonítottak megszégyenítő hatást a kerékbetörésnek és a legkegyetlenebb testi büntetéseknek, mint épen a botozásnak. És abban teljesen egyetértek Bródy t. képviselőtársammal, hogy a magyar jogrendszer nemesemberrel, honoráciorral szemben a botbüntetést alkalmazni soha nem engedte, csak a jobbágyokkal szemben. Akkor, amikor a jogegyenlőség korát éljük, nem lehetséges, hogy a nemesembert lenyomjuk a jobbágyság sorába, hanem az a magyar jogfejlődés természetes iránya, hogy a jobbágyságot fel kell emelni a nemesemberek sorai közé és felruházni annak nem kiváltságaival, de jogaival. A botbüntetés, a mi tapasztalataink szerint, és itt évszázadok tapasztalataira hivatkozhatom, dacot fejleszt ki az emberekben és olyan eredménnyel járt, hogy épen meggyökerezteti az emberekben a bűnözés hajlamát. Orbók Attila : Kossuth Lajos is ezt mondta !