Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-106

4-22 A Nemzetgyűlés 106. ülése 1920. sák, ezzel ideiglenesen lecsapolnék a szellemi proletariátust, mert igénye még nem lévén arra, hogy az államtól kenyeret kérjen, mert neki még tanulnia kell, egyelőre legalább megnyugodnék, egyelőre legalább a szája be lenne tömve, egyelőre időt nyernénk és nem szaporodnék a szellemi proletariátus. Nem érjük el ezzel a törvénnyel azt sem, ami egy másik célja, másik tendenciája lenne, a faj megmentését, t. i. hogy alaposan kiképzett embereink legyenek, mert ez összefügg egyrészt azzal, hogy a szelekció miképen fogja végezni munkáját, de egyenesen megakadályozhat tehetségeket ennek az elvnek a kimondása abban, hogy ők csakugyan a nemzet büszkeségévé, értékévé, nagy tényezőjévé váljanak. Az alapos kiképzés céljából t. i. a törvény behozza a látogatási kényszert. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Nem hozza be! « Rupert Rezső: Behozza, mert hiszen azt mondja, hogy csak annyit lehet felvenni, ahányat a termekben elhelyezni lehet. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Még nem lehet. Majd erre is rákerül a sor. Rupert Rezső : Mi szükség is lenne a numerus claususra akkor, ha van elég hely az egyetemen? A törvényjavaslat alapelve, kiindulási pontja, hogy nincs elég hely, tehát kevesebbet kell felvenni. Ebben veszedelmet látok. Evvel a javaslat, mint már bátor voltam mondani, a szegény sorsú keresztény ifjúságnak árt. Mert ha beleképzelem magamat a mai helyzetbe, akkor meg kell vallanom, hogy ennek a törvénynek az alapján, amely a numerus clausust behozza, amely látogatási kényszert statuál, nem tanulhattam volna. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Nem áll! Ne tessék arra hivatkozni, ami nem igaz ! Rupert Rezső: A papírforma mást mutat. Lehet, ha a minister ur — Isten adja, sokáig kultuszminister lesz — ebből nem lesz baj. Azonban, minthogy a törvényben le van fektetve ós miután az igen t. minister ur egyéni hajlandóságát és jóindulatát a későbbi ministerek nem kötelesek respektálni, hanem egyszerűen a lex imperat álláspontjára helyezkednek, azok egyszerűen keresztülviszik a látogatási kényszert, és mégis be fog következni az a baj, hogy a szegénysorsu keresztény ifjak nagy része kiszorul az egyetemről. Haller István vallás- és közoktatásügyi mimister: Akkor nem ezáltal következik be. Rupert Rezső: Ezáltal, mert ez ad módot arra. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Majd megmagyarázom, mennyire nem áll ez. Rupert Rezső: Akkor a törvény betűjével szemben méltóztatik itt egy interpretációt, egy évi szeptember hó 20-áfi, hétfőn. glosszát adni, amely után nekem azt kell kérdeznem, hogy hát akkor mi értelme van az egész törvénynek? Nagyon kellemetlen helyzetbe hoz a minister ur, mert nem tudom, mi az értelme ennek? Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Majd megpróbálom megmagyarázni. Rupert Rezső : En a társadalmi önsegélyben nem bizom. Pillanatnyi lelkesedés talán hozhat áldozatokat a haza oltárán e tekintetben is, de tartósan nem bizom benne, hogy ez a keresztény ifjúság gyámolító kezekre, fentartó erszényekre fog majd találni. Nekem tehát elvi szempontból kell a kérdést tárgyalnom. Ismétlem, hogy látogatási kényszer mellett, ami egyedül lehet alapja a numerus claususnak, a szegény keresztény ifjúság kiszorul, lehetetlen lesz számára a tanulás, mert ennek a szegény keresztény ifjúságnak kenyeret kell keresni. En is kenyeret kerestem és Istennek legyen hála, mégis elsajátítottam mindazt a tudományt, amit el kellett sajátítani, hogy az életben is megálljain a helyemet, a tudományban is megálljain a helyemet. Naivság kell ahhoz, hogy valaki azt higyje, hogy az egyetem nagy képzettséget, alapos képzettséget ad. Hiszen az egyetemen a professzorok. az egész anyagnak csak elenyésző kis részét adják elő. Könyveink sem voltak, az előadás sem volt teljes. Sokszor az eredeti auktorokhoz fordultunk, a könyvtárakban tanultuk a codex Justinianus, külföldi műveket vettünk elő, mert csak igy tudtuk összeszedni azt az anyagot, amelyet valóban tudnia kell egy magyar jogásznak, aki azt mondja magáról, hogy képzett jogász. Nagy hazugság volt egész egyetemi életünk, mert hiszen ugy tapasztaltam, különösen a jogi pályán, hogy ép azokból lettek igazán kiváló jogászok, akik nem az egyetemen, a tanár szájából tanultak. Az csak megkönnyítette a helyzetet, csak arra volt jó, hogy az illető szerencsések, a beati possidentes könnyen vizsgázhassanak, ismerjék a tanár forszait, ellenben azok, akik kiszorultak, akiknek kenyeret kellett keresniök az alatt az idő alatt, azok kénytelenek voltak az egész anyagot megtanulni. Azok nem voltak soha tisztában a tanár kérdezési módjával, kedvenc témáival és nem hallgatták azokat az aláhúzásokat az előadásában, amelyre figyelniök kell. A humaniórák terén, ahol óriási könyvtárak állanak rendelkezésünkre, amelyek tuiajdonképen többet érnek, mint minden egyetem, ahol tehát nem közvetlen experimentációról, gyakorlati tanulásról, szaktanulásról van szó, ott abszolúte nem tartom szükségesnek, hogy a hallgatási kényszer megvalósittassék. Ott a régi állapotot fenn lehet tartani. A mi ifjúságunkat a legtisztább, legszentebb idealizmus hatja át, csak kissé depolirozálódott az idealizmusa, csak kissé beteges irányzatba terelődött és nem látja a nagy összefüggéseket, mért ha látná, maga ijedne