Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-105
A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920, gésnél fogva, amelyben mi Ausztriával éltünk fél- • száz, illetve négyszáz éven keresztül, szükségképen gyarmati jelleget öltött, ( Ugy van! középen.) Egyrészt tehát gyorsabb és aránytalanabb, hirtelenebb volt a fejlődése, mint más euróvai országokban ; másrészt a lekötöttségünknél fogva, amely nem engedte meg, hogy bizonyos társadalmi és gazdasági erők Magyarországon szabadon kibontakozhassanak és a gazdasági élet differenciált formái között elhelyezkedhessenek és társadalmilag is megerősödhessenek, ennek következtében sokkal aránytalanabbá vált épen a gyors érvényesülés következtében, mint másutt, de ezentúl, az arány talansága mellett a mi sajátságos viszonyainknál fogva nálunk a plutokrata kapitalista uralmi rend szükségképen a zsidó jelleget kapta meg. Ez szükségképeni eredménye és következménye volt annak a ténynek, amelyet mindnyáj au ismerünk, hogy az ingó tőke nálunk Magyarországon nemcsak a 67-es kiegyezés korában, hanem jóval előbb majdnem kizárólag z, c idó kézen volt. (Ugy van! a hal- és a szélsőbaloldalon és a középen. Égy hang a középen : II. Endre óta !) Hiszen aki gróf Széchenyi István munkáit olvassa és az ő reformjavaslatait, amelyeket a hitelkérdés megoldására fölvetett, közelebbről tanulmányozza, vagy Kossuth Lajosnak azon cikkeit olvassa, amelyeket a Pesti Hirlapban a hitelkérdésről és az adóról irt, az meglepetéssel láthatja, hogy mekkora szerepet játszott a zsidó ingótőke és hitel nálunk már abban sz időben. Nálunk, mondom, ez a kapitalista liberalizmus szükségképen a zsidóság felemelkedésével és uralomrajutasával forrt össze. Annak, mélyen t. uraim, hogy ez a fejlődés nálunk más gazdasági erők, vagy más társadalmi erők összefogása által nem kapta meg azt az egyensúlyt, amelyet másutt, a nyugati államokban többé-kevésbé megkapott, ahol ezzel a plutokrata, kapitalista renddel szemben kifejlődött egyrészt egy hatalmas, szervezett és öntudatos munkásság, másrészt kifejlődött a földmiveslakosság hatalmas osztályérdeke, végül kifejlődött a polgári osztály maga külön osztályöntudata. Hogy nálunk ez nem történt meg és hogy ilyen túlzásokba csaphatott ez a fejlődés, annak oka az volt, hogy a magyarság, különösen a magyarság vezető, politikai osztályai egy sajátságos felfogást tanúsítottak azokban a kérdésekben, amelyek a nemzeti, a politikai hegemóniára vonatkoznak. A.. magyarságnak, sajnos, az volt a felfogása, hogy mi, a magyar értelmiség megőrizhetjük itt politikai, gazdasági, kulturilis és társadalmi téren egyaránt a vezetőszerepünket, a hegemóniánkat akkor is, ha kezünkben tudjuk tartani egyedül és kizárólag csak az állami hatalmat, mondjuk, a törvényhozást és a kormányzatot. Mi azt hittük, hogy ezek az eszközök önmagukban, tehát a törvényhozás önmagában és a kormányzat önmagában elégségesek ahhoz, hogy a magyarságnak, különösen a magyar vezetőosztályoknak a vezetőszerepét mindig biztosítani tudják. (Mozgás.) NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ, 1920—1921. — V. KÖTET. évi szept. hó 18-án, szombaton. 393 Ez a felfogás a magyar középosztály részéről egy bizonyos mértékig helyes volt addig, amig a vagyoni és gazdasági erők, amelyek a politikai uralomnak szükségképen előfeltételei, a földvagyon alakjában a magyar értelmiségi osztály, a magyar vezetőosztály kezén voltak. Abban a mértékben azonban, ahogy ez a földvagyon, mint a politikai uralom alapja, kicsúszott a magyar vezetőosztályok kezéből, olyan mértékben ment át a politikai uralom is és ezzel együtt a társadalmi uralom is és a kulturális vezetés a feltörekvő zsidóság kezébe. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés ! A magyarság —• mondom — tekintetét a törvényhozási és kormányzati hatalom birtokára szegezte, és óriási hibával, megfeledkezve azokról a kötelességekről, amelyeket a szabadverseny rótt minden nemzeti társadalomra, valósággal eldobta magától azokat az eszközöket is, a gazdasági és társadalmi önsegélynek, \— hogy ugy fejezzem ki magamat — az autonóm segítségnek azokat a formáit, amelyeket * az állami hatalomtól elvonatkoztatva egy érett és öntudatos nemzeti társadalom mindig tud a maga javára biztositani. Ertem ezalatt azt, hogy a magyar vezetőtársadalom tétlenül, — azt kell mondanom — vagy hogy még súlyosabban fejezzem ki magamat, öntudatlanul nézte, hogy a szabadversenynek ezek a eszközei ugy a gazdasági, mint a társadalmi és kulturális téren, hogyan csúszik át a zsidóság kezére. Ô maga ezeket az eszközöket nem használta, mert az állami mindenhatóságba vetett hiténél fogva azt gondolta, hogy ezekre nem az érvényesülésért, a pozicióért való harcban neki is lesz szüksége. így történt meg az, hogy nálunk ilyen ellensúly hiányában, amely a v r ezetőosztályok részé'ől alakult volna ki, a liberalizmus olyan torzformákat öltött már jóval a háború előtt is, hogy azt kell mondanom, hogy a szabadság mindhárom vonatkozásában, ugy a gazdasági vonatkozásokban, mint a szellemiekben és társadalmiakban, tulajdonképen önmagát cáfolta meg. Mert ez a liberalizmus végső eredményben, miközben, ugy-e, a gazdasági szabadság és a szabadverseny elvét hirdette, és proklamálta, gazdasági téren megteremtette nálunk, azt mondhatnám, a nagytőkének, a koncentrált nagytőkének, a kevés kézben egyesitett nagytőkének majdnem kizáról a ff os politikai és gazdasági hatalmát. Kulturális téren, a szellemi szabadság terén, a sajtószabadság terén, amely ennek az irányzatnak, ennek a liberalizmusnak kezdettől fogva egyik alapvető principiama volt, ez a liberalizmus végső eredményében létrehozta a kapitalista tényezők kezén monopóliummá alakult sajtót, (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) amely elfojtott és lehetetlenné tett itt már a háború előtt és különösen a háború alatt mindenféle ellentétes véleménynyilvánítást és lehetetlenné tette, hogy azok a nagy erkölcsi, szellemi és politikai erők, amelyek már akkor nyugtai a50
