Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-105

r

A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920. évi szept. hó 18-án, szombaton. 391 Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Pikler nem az autonómia sérelmével került oda ! Giesswein Sándor: Voltak olyan dolgok, amelyek oda belekerültek annak idején, de el is távolittattak. Ez okoknál fogva én épen a szabadság nevében^ nem fogadhatom ei ezt a törvényjavaslatot. Én más módokat, hatalmasabb módokat jeleztem arra, hogy a magyar faj jövőjét biztosítsuk, hogy a magyar népnek, és pedig bármely anyanyelvű magyar nemzetiségnek a középosztályba való felvételét elősegítsük. Ez lesz az igazi védőbástya és ez lesz egyszersmind annak a megteremtője, hogy kellő arányban legyünk* képviselve a középosztályban, akár keresztények, akár zsidók és hogy ott egyik a másik fölé ne emelkedhessek, hanem a mi természetes számbeli fölényünk érvényesülhessen. Ezen azonban ilyen kivételes törvényekkel először nem lehet segíteni, másodszor az bizonyos elismerése volna mintegy annak, hogy nekünk rendkívüli segítségre van szükségünk (Felkiáltások a baloldalon : Sajnos !) amit én nem akarok elismerni. Hogy szakiskoláink nem tudnak több hallgatónak helyet adni, nem tudják befogadni mindazokat, akik most több évfolyamból összetorlódva vannak a főiskola portáján, ez nagyon termé* szetes dolog, és igy nem szükséges külön törvény arra, hogy hány veendő fel. Annyi veendő fel Annyi veendő fel, ahány befér és azt is természetesnek tartom, hogy nem a jelentkezés sorrendje szerint. Még azt is koncedálom, hogy nem kizárólag csak az érettségi bizonyítvány legyen e tekintetben útmutató, mert igen jól tudom, hogy az érettségi bizonyítványok valutája nem egészen egyforma az intézetek szerint. A felvétel tehát mindenféle méltányossági szempontok szerint bírálandó - el, elsősorban természetesen a harctéren, a haza védelmében való részvétel alapján. Teljesen megnyugtat engem az, hogy ilyen mérlegelés után a magyar kereszténység nem fog hátrányos helyzetbe kerülni. Nem lehet kifogásolni azt, hogy az egyetemen nem lesz elég hely a hallgatók befogadására. Hiszen nekünk három egyetemünk van most és ebben a három egyetemben csak jut hely azoknak, akik előbb egy egyetemre akartak beiratkozni . Még csak egyet akarok megemlíteni. Már beszédem elején emiitettem, hogy azok az ifjak mindenekelőtt kenyeret akarnak. Itt egy nagy kérdés előtt állunk. Vájjon akkor, amikor a pénzügyminister ur olyannyira hangoztatja a mindenki által megszívlelendő takarékosság szükségességét, fcud-e majd ez a Magyarország kenyeret adni ezeknek az ifjaknak szakképzettségüknek megfelelőleg? De ez nem csak ezen most végző if jakra vonatkozik, hanem vonatkozik [arra a hivatalnokseregre is, mely bizonyos tekintetben túltengő volt ná, lünk és amelyet, még ha meg is lesz âz intégra Hungária, kérdés, hogy el tudunk-e tartani. Ezért szükségesnek találom, hogy mindenki, aki a főiskolára megy, tanuljon meg mellette még valami mesterséget is ; sőt szükségesnek találom azt a vedren dszert, hogy már az elemi iskolában megkezdődjék és a középiskolában tovább folytatódjék az ifjúságnak a munkára, a kézi ügyességre való oktatása, ... Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Erre szolgálnak a munkadélutánok S Giesswein Sándor : . . . ugy hogy ne legyen senkisem, aki intellektuális pályára lép, arra utalva, hogy jaj, mi lesz velem, ha én a fejem, a kezem, a tollam után nem tudok' megélni. Így igenis mindig lesz valami, amiből meg tud élni,' annál is inkább, mert a mai korban a kézimunkát csaknem jobban beesülik és kétségen kivül jobban megfizetik, mint a fejmunkát. Ha egy Szent Pál tudta apostoli utjai közepette tovább folytatni az ő mesteiségét, — sátorszövő volt — akkor helyénvaló, hogy minden* intellektuális pályára lépő fiút is képesítsünk arra, hogy szükség esetén keze munkájával, ügyességével tudja megkeresni a kenyerét. Ezeket tartom szükségeseknek a szociális bajok orvoslására és miután én erre nézve a törvényjavaslatban csak pallativ módot látok, de nem olyan gyógyszert, mely a bajt gyökeresen gyógyítja, a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző: Milotay István! Milotay István : T. Nemzetgyűlés í Abban a vitában, melyet itt már napok óta, sőt, ha jól emlékszem, hetek óta folytatunk a kultuszminister ur törvényjavaslata körül, azt mondhatnám, vörösfonálként húzódik végig egy közös kérdés, melyhez azok is, akik a javaslatot elfogadják, azok is, akik ellene vannak, különböző megjegyzéseket fűztek, s amelynek jelentőségét itt a Ház szine előtt és az ország nyilvánossága előtt különböző mértékben igyekeztek kidomborítani. Ez a közös nagy kérdés, mely a vita szónokait jobbról és balról egyaránt érdekelte, a liberalizmus kérdése, és én a vita egyik legértékesebb eredményének épen azt találom és azt tartom, hogy bizonyos mértékig sikerült tisztáznia ennek a fogalomnak, ennek az irányzatnak, hogy ne mondjam, ennek a bálványnak szerepét, mivoltát és jelentőségét. Hogy behatóan fordult a figyelem a liberalizmus kérdés*e felé, annak magyarázatát eg}

rrészt abban találom, hogy a kultuszminister ur törvényjavaslata tulaj donképen az állami beavatkozás tényét jelenti olyan területeken, melyek eddig a szabadfejlődésnek voltak átengedve. Ez az egyik szempont. A másik pedig az, hogy a mi egész állami fejlődésünk, egész politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedésünk az elmúlt száz esztendő folyamán tulaj donképen a liberalizmus jegyében állott és igy érthető, hogy amikor egy törvényjavaslattal — hogy ugy fejezzem ki magam, ahogy mostanában nagyon divatos — intézményes formában akarunk kvázi szakítani ezzel az iránnyal, hogy mielőtt ezt megtennők, visszanézünk rá és igyekszünk szerepét, hivatását, eredményeit, hasznát