Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-105

388 A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920. évi szept. hó 18-án, szombaton. középen : Ez a baj !) Igen, t. képviselőtársam, ez baj, amelyen okvetlenül segíteni kell. Mármost azt kérdezem, t. Nemzetgyűlés, vájjon ez a törvényjavaslat fog-e a bajon segiteni. Azok, akik a tudomány hajlékainál kopogtatnak, legnagyobbrészt azért kopogtatnak ott, hogy a jövőben legyen kenyerük. Mert hiszen miért tiszteljük a tudományt? Teljesen osztom a nagy német szavait : »Dem Einen ist die Wissenschaft eine ehre Göttin, dem Andern eine Kuh, die ihn mit Milch versorgt.« Igen, valaki lelkesedéssel lehet a tudományok iránt és minden földi melléktekintetek nélkül csak az igazság erősítéséért akar tudományos képzettségben részesülni, a másik — és ezt senkinek sem lehet rossz néven venni — azért, hogy munkájával felebarátjainak és magának is megélhetést biztosítson. T. Nemzetgyűlés ! Kérdezem, vájjon ez a törvényjavaslat alkalmas-e arra, hogy kenyeret adjon azoknak, akik 'tudományos pályán akarják kenyerüket keresni. (Egy hang a középen : Tisztességes megélhetést!) Nem tudom, hogy ez egymagában elegendő-e? Azért akartam ezt bizonyos parallelába állítani, hogy mi egy orvosságot veszünk be, amely többé-kevésbé méreg, mint minden orvosság, s a beteg csak akkor fogja bevenni a mérget, ha biztos arról, hogy ez az orvosság gyógyulást fog hozni. Ez az orvosság bizonyos tekintetben talán uj izgalmakat fog hozni, de nem fogja meggyógyítani azt a bajt, amely ellen mi alkalmazni akarjuk. Beszédem további folyamán rá fogok mutatni azokra a radikálisabb kúrákra, amelyeket követnünk kell. Egy dolgot konstatáltak itt általánosságban többen, — nem is szükséges itt statisztikai adatokkal előhozakodni — ez is szociális baj és konstatálható. Ebből a szociális bajból is következik a fiatalság izgatottsága. Tudom, hogy evvel mint objektiv igazsággal nem bánthatok meg senkit sem, nem is félek különben soha az objektiv igazság beállításától, egy dolog tény : hogy minálunk — s ebben a tekintetben összefüggésben van ez a zsidókérdéssel — az intellektuális pályákon, nemcsak a kereskedelmi pályán, hanem a többi intellektuá. lis pályán is a zsidóság percentualiter sokkal nagyobb arányszámmal van képviselve, mint az ország lakosságának többi része. Ezt senki sem tagadhatja. Én azonban tovább akarok menni, és miután itt épen szociális bajokról van szó : ha ezeket szanálni akarjuk, akkor ezeknek a bajoknak gyökerére kell menni, és azért meg vagyok győződve arról, hogy a numerus clausussal ezt a bajt nem fogjuk gyógyítani. Honnan van az, hogy a zsidóság ily feltűnően erős percentuációval van képviselve? A múltkor az egyik beszéd alkalmával — gondolom — Ereky t. képviselőtársam azt a megjegyzést tette, hogy a zsidók között nincsenek kubikosok, vagy hogy a kubikosok Jközött nincsenek zsidók. Hát ez igaz, de a zsidók között van elég nagy számmal handlé. (Derültség.) Ez sem baj. Én a régiségeimet, melyeknek passzionátus gyűjtője vagyok, az én házizsidóm utján szerzem be legjobban és azért nem haragszom rä. De méltóztassanak most a többire vigyázni. Ugyebár, tény az, hogy akárhány handlózsidónak a gyermekei járnak iskolába, közép- és felsőiskolába. Ez nem baj, de a baj ott van : mutassanak nekem Magyarországon egy kubikost, akinek a fia középiskolába vagy felsőiskolába jár. Haller István vaílás- és közoktatásügyi minister : Ez gazdasági kérdés ! Giesswein Sándor : Épen azért mondom, hogy ebben van a hiba és nekünk a hiba gyökerénél kell a gyógyítást megtalálnunk. Mondok önöknek egy példát, t. képviselőtársaim, egy messze keleti országból, amely csak a legutolsó évtizedekben lépett be a müveit világ versenyébe : Japánból. Japánban van egy törvény, amely a vidéki falusi tanítónak különös jutalomdíjat ad, ha ő a középiskolába egy tehetséges fiút küld be. Igen, Japán elfogadta azt a feladatot, hogy az igazi nemzeti fejlődést csak ugy tudja fentartani a néppel, ha a középosztály folyton-folyvást magából a népből rekrutálódik. (Felkiáltások : Ezt akarjuk !) A szellemi munka bizonyos tekintetben megőrli az embereket. A szellemi munkának résztvevői, akik városokba kerülnek, nem élnek olyan higiénikus feltételek mellett, egyáltalában azt lehetne mondani, a szaporaság közöttük nem olyan, mint pl. a szabad levegőn foglalkozóknál. De másrészt az sem volna jó dolog, — és mi e tekintetben vétkeztünk itt — ha az intellektuális, különösen a tudományos képzettségből mi egy kasztrendszert csinálnánk. A mi praxisunk körülbelül az volt, hogy a középosztály gyermekei, birák, ügyvédek, gyermekei többnyire megint ugyanarra a pályára jutottak, a szülők nem kérdezték azt, vájjon a fiu tanulásra való-e, hanem abból indultak ki, hogy a tanulás uri foglalkozás, a te apád ur volt, neked is urnák kell lenned, — pedig bizony manapság nem valami nagy uraság a birói vagy más hasonló foglalkozás — az ipart, a kereskedelmet minderwertig, alsóbbrendű dolognak tekintették és azért történt az, hogy nálunk az intellektuális pályákon akárhányan voltak olyanok, akik kevésbé oda valók, mig ellenkezőleg, népünknek tehetséges gyermekei nem tudtak eljutni oda, hogy tovább képezhették volna magukat. Ezt tartom ón nagy nemzeti feladatnak : ha a fajvédelemről beszélnek t. képviselőtársaim, itt kell elkezdeni a fajvédelmet. Tagadhatatlan dolog, hogy a városok lakossága mindig a falvakból rekrutálódik, a városi lakosság többékevésbé bizonyos sterilitásba esik és ha a városok saját gyarapodásukra volnának utalva, összezsugorodnának. Ezért a középosztály kialakulásának tényleg szerves összefüggésben kell lennie az alsóbb osztályokkal. Igaz, erre azt mondják, ne vegyük el az alsóbb osztályoktól az. ő te-