Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-105
A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920. évi szept. hó 18-án, szombaton, 387 mezetlen volt, hogy ezeket a hölgyeket dorgálásra kellett ítélni, amely dorgálásnak én a tartalmát is ismerem. Ha az urak méltóztatnak súlyt fektetni rá, nagyon szívesen hozom a t. Nemzetgyűlés elé. Akkor beszélhetünk róla, hogy nincs-e vonatkozásban a kommunizmussal. Konstatálom, hogy Szterényi József t. képviselőtársam most elhangzott nyilatkozata szerint ezek közül a hölgyek közül többeket igenis el kellett volna bocsátani adminisztratív utón, mert nem felelnek meg azoknak a kötelességeknek, amelyeket ott teljesiteniök kell. Ezek után méltóztassék Ítélni afölött, jogom volt-e ennek az egyesületnek a működését, illetve az egyesület ezen alkalmazottainak működését ugy megbírálni, ahogy azt én tettem és amire vonatkozólag a legnagyobb készséggel ajánlom fel a legteljesebb bizonyítást Szterényi József t. képviselőtársamnak. B. Szterényi József: Köszönettel veszem! Bernolák Nándor: Ami a valutaspekuláció kérdését illeti, talán méltóztatnak megengedni, hogy ne legyek kénytelen itt a Nemzetgyűlés szine előtt az illető hölgy nevét bejelenteni, azonban azt Szterényi t. képviselőtársunkkal haladéktalanul közölni fogom. B. Szterényi József : Köszönettel fogom venni és intézkedni fogok. Kuna P. András: Mindig ilyen személyes kérdésekkel foglalkoznak! (Mozgás.) Bernolák Nándor : Ismétlem, hogy nem gondoltam arra, hogy itt az egyesület működését azzal gyanúsítsam meg, mintha jogosulatlan segélyben vagy valami illetéktelen jótéteménynek részesülne az állam részéről, csak konstatálni akartam, hogy az állammal szemben olyan viszonyban van, amely viszony teljes mértékben feljogosítja a Nemzetgyűlést, hogy az egyesület működését a maga bírálatának körébe bevonja. Miután e tekintetben nincs semmi nézeteltérés t. képviselőtársaim között és köztem, azt hiszem, hogy a dolog egészen világosan áll a t. Nemzetgyűlés ítélőszéke előtt. Elnök : Most áttérünk a napirendre, a tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatására. Soron van? Héjj Imre jegyző: Giesswein Sándor! Giesswein Sándor: T.Nemzetgyűlés! Minden törvény elbírálásánál szükséges, hogy figyelembe jöjjön nemcsak az a kérdés, vájjon az a törvény megfelél-e az igazságosság követelményeinek, hanem az is, vájjon célszerű és időszerü-e. Ezeket az utóbbi szempontokat akarom én a jelen törvény bírálatánál különösen figyelembe venni. Bismarck azt mondotta egykor, hogy a törvény olyan, mint egy orvosság, amely ideiglenes, múló betegséget hoz létre, hogy ezáltal a nagyobb és tartós betegséget eloszlassa. Bizonyos ilyen mérges dolog van minden törvényben, odium libertatis, vagyis az individuális, a személyes szabadságnak a korlátozása, azért, hogy a köznek jólétét, biztonságát mozdítsa elő. Ezért vala- mely törvény mindig hoz uj dolgokat, megszüntethet pl. régi jogokat is. Az egyénnek, vagy egyes testületeknek, csoportoknak a törvény értelmében áldozatot kell hozniok a közjóra való tekintettel, de akkor igazságos a törvény, ha ezek az áldozatok azoknak is javára válnak, akik az áldozatot meghozzák. Szükséges azután minden törvénynél az is, hogy időszerű legyen, mert ne gondoljuk azt, hogy a törvényeket mi csináljuk. Az igazi jó törvény az, amely a nép lelkéből fakad ki . . . Usetty Ferenc előadó : Ez a nép lelkéből fakad ! Giesswein Sándor : ... amely közóhajnak, közszükségletnek tesz eleget, amely mintegy szuggerálja azt a törvényjavaslatot. Tény az, hogy a mi főiskoláinkon izgalmas jelenetek folytak le a múlt esztendőben s azok folytatódtak is. Ez feltétlenül szociális baj, amelyet szanálni kell és mármost itt csak kérdés, vájjon az a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, ennek a bajnak a szanálására fog-e vezetni ? Bizonyos szociális baj van az ifjúság közepette s ha mi azt akarjuk tudni, hogy a bajt hogyan gyógyítsuk, az orvosnak nem szabad a gyógyszert derüre-borura előírni, hanem a bajnak természetét kell vizsgálnia és vizsgálnia kell egyszersmind a betegnek természetét is. Hát melyek azok a pszichológiai okok ? Én nagyon is jól meg tudom érteni, és azt hiszem, mindannyian meg tudják érteni, mik azok a pszichológiai okok, amelyek a mi főiskoláinkon ezeket az izgalmakat létrehozták. Képzeljük csak el: visszatérnek akárhányan a harctérről, ahol éveken át küzdöttek a hazáért. Némelyek sebekkel, mások félig megrokkanva térnek vissza, összetorlódik két-három évfolyam is azoknál, akik elmaradtak tanulmányaikban s akiknek most az a főcéljuk, hogy tanulmányaikat tovább folytathassák s igy elérhessék azt az életpályát, amelyet célul tűztek ki maguknak, hogy majdan a tudomány fegyverével, mint a nemzetnek szorgos munkásai, tovább dolgozhassanak. Jönnek az egyetemre, a főiskolákra, s egyrészt látják azt, hogy : hiszen mi többen vagyunk, mint amennyien eddig voltunk az egyetemen, másrészt a jövő is szomorú képet tár eléjük, hogy ez a Magyarország a jövőben kevesebb intellektuális embernek tud kenyeret adni. Ezekből mindenki elképzelheti annak a fiatalembernek a pszichéjét, lelkiállapotát. Természetesen elkeseredés vesz rajta erőt és azt mondja : hát azért voltam én távol a hazámtól éveken át, azért mentem keresztül mindenféle bajon, veszedelmen, azért voltam fogságban és sanyarogtam, hogy most egy bizonytalan « jövő képe táruljon fel előttem! (Egy hang a 49*
