Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-104

A Nemzetgyűlés 104, ülése 1920. évi szept. hó 17-én, péntelien. 359 a hallgatók száma, akkor azok kénytelenek az előadásokat hallgatni, a professzor megismeri az ő tanítványait és közvetlen lelki és érzelmi kapcsolatba jut a hallgatóival. Ez eddig nem történhetett meg, mert egyes professzoroknál a hallgatók száma oly nagy volt, hogy azoknak csak nagyon kevés százaléka járhatott az előadásokra. Méltányolom, de nem igazolom azoknak a képviselőtársaimnak elvi aggodalmait, akik azt mondják, hogy ez a numerus clausus a legszentebb egyéni jogot, a tanulás szabadságát korlátozza. Gaal Gaszton : Utat nyit a protekciónak I Szabó Balázs: Majd rátérek erre is. En ugy tapasztaltam az elmúlt időben, különösen a háború alatt, hogy nagyon sok olyan intézkedés történt az állami érdekre való hivatkozással, ami nagyon sok egyéni jogot sértett meg. Hogy csak egy példát hozzak elő, legutóbb is tárgyaltunk itt egy termésrendeletet, amelyben már nem is arról volt szó, hogy vájjon van-e joga egyáltalában az államnak a mezőgazdásággal foglalkozók munkájának produktumát lefoglalni, hanem az államérdekre való hivatkozással egyszerűen csak arról, hogy részben vagy egészben foglaljuk-e le a kenyérgabonát. ( Ugy van !) Államérdek kívánja, hogy csak annyi diplomás embert neveljünk, amennyinek egészséges elhelyezése itt biztositható. Nagyon könnyelmű és rideg dolog ugy beszélnünk, hogy az államnak semmi köze ezekhez az emberekhez, az államnak nem kell törődnie azzal, hogyan tudnak ezek megélni, hanem mindenki vessen számot magával, hogy vájjon meg tud-e élni azon a pályán, amelyre készült. A legutóbbi esztendők tapasztalatai azt mutatják, hogy igenis, ezek a diplomás emberek, akik elhelyezkedni nem tudtak, ha nem is az állam, de a társadalom ellen fordultak forradalmilag, ami pedig végeredményben mindegy, mert végül mégis csak az államnak kell biztosító intézkedéseket tenni a társadalom békéjének megóvására. Én ilyen biztosító intézkedésnek tartom a mostani törvényjavaslatot. En a numerus clausust ugy tekintem, amely kizárja az ifjúság egy részét, hanem olyan előzetes figyelmeztetésnek, valami olyan közvetett kényszerítő intézkedésnek tekintem, amellyel az ifjúságnak figyelmeztetést ad a törvény arra, hogy már előre ossza meg a számát az eddig nem igen gyakorolt gyakorlati és talán sokkal jövedelmezőbb pályákon. A háború előtt elszomorodva láttam, hogy a különböző hivatalokban, az államvasutaknál, továbbá a ministeriumokban, de mindenütt, minden elképzelhető foglalkozási helyen, egy csomó jogi és filozófiai doktor meg mérnök ült nyomorult i korona 60 filléres napszám mellett. A létfentartás, a családfentartás nagy nyomorúságai között ezeknek az embereknek szivében csak növekedett a keserűség azon társadalom iránt, amely két évtizedes tanulásuk után hitvány, sovány főzelékkel, rongyos ruhával, rongyos cipővel tudta csak őket megfizetni. Minden esztendőben a főiskolák hatalmas méhkaptáraiból előzugott megint csak egy nagy méhraj, amely elhelyezkedést keresett magának, de az egész mezőn nem talált, mert hiszen minden egyes foglalkozási helyen ott ült már egy-egy, aki előbb jött. Csak gyűlölködés származott e képtelenül beteges rendszerből és az csak az egyének lezüllésére, a társadalom békéjének leromlására vezethetett, (Ugy van! Ugy van! jóbbfélöl.) úgyhogy mondhatom, nem most, hanem már két évtizeddel azelőtt kellett volna idejönni e Házba ezzel a törvényjavaslattal; mert ha ez megtörtént volna, Isten tudja, talán sok minden másképen történt volna. (Ugy van ! Ugy van! Egy hang jobbfelöl: Jobb későn, mint soha!) T. Nemzetgyűlés ! Van azonban egy olyan tény, amely mellett nem mehetünk el anélkül, hogy azt meg ne lássuk és amelyet nem szabad észrevétel nélkül hagynunk. Itt egy olyan seb van, amelyet feltétlenül gyógyítani kell. A numerus clausus által kizárt keresztény magyar ifjú testvéreinkre gondolok. Azt a kiválogatást mégis csak emberek fogják csinálni, azután köti őket a megállapított szám, amely ha betelt, akkor bezárul a sorompó az ifjak előtt. Nagyon sok, a nemzet életére hasznos, igen derék ifjú ember zárattatik ki igy, akiknek tehetségét talán értékesíteni lehetne nemzetünk, országunk érdekében. Régebben, a konszolidált viszonyok között ebből talán nem lett volna oly nagy veszedelem, mert akkor az élet még jobban fel tudta volna szivni és értékesíteni tudta volna e pár esztendő kimaradt erőit; most azonban, egy háború és két forradalom után, amikor minden hely be van töltve, amikor munka nélkül, munkaalkalom nélkül vagyunk, sokkal súlyosabban esik számításba ezeknek az ifjaknak az egyetemekről való kimaradása. Ezek a szerencsétlen keresztény magyar ifjú emberek ' csak a nekünk még boldog diákéletnek az emlékezetével, vagy ez emlékezet kedves romantikájával sem léphettek az életbe. A legnehezebb esztendőkben, a háborús élet nehéz nyomorúságai közt küzködték fel magukat idáig s mikor Isten csodájára ide eljutottak, egyszerre bezárul előttük a sorompó. Ismétlem, t. Nemzetgyűlés, hogy a keresztény magyar ifjúságra gondolok és pedig azért, — és ezt ne méltóztassék durvaságnak venni, — mert a zsidó fiatalembert nem kell félteni : a gazdagabb kimegy külföldre és ott végzi el a tanulmányait, a szegényebb pedig, talán épen azért, mert ilyen nagyon kevés van, a maga üzleti összeköttetéseinél és üzleti gyakorlottságánál fogva tud még itt magának elhelyezkedést találni. Annak a szegény magyar ifjúnak sem üzleti gyakorlottsága, sem üzleti össze-