Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-102

A Nemzetgyűlés 102. ülése 1920. Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassék folyton közbeszólni, mert külön­ben kénytelen leszek a közbeszólókat egyenként megnevezni. Ne méltóztassanak folyton zavarni a szónokot! Fangler Béla : Hogy hogyan felelt meg Hel­tai a hivatásának, azt tudjuk. Tudjuk, hogy Pozsonyban és Nagyszombatban rabolt, zsarolt, védtelen polgárokat fegyveresen támadtak meg és a pénzüket elszedték, bankokat zsaroltak meg, kipécéztek gazdag birtokosokat, háztulajdonoso­kat, tőkéseket és azokat zsarolták meg. Szabó József: Ki volt a főnök? Fangler Béla : S mikor a nyitramegyei Sze­nice községhez ért Heltai, ott történt meg az, hogy egy hat tagból álló cseh patrul felkoncol­tatott. Ezt ugyan másnap a budapesti destruktiv újságok ugy tüntették fel, mint egy óriási hős­tettet, hogy Heltai visszaverte a cseheket. Pedig mi történt? Az történt, hogy hattagú nyomorult cseh patrul 160 tengerész által bekerittetett és felkoncoltatott. Amidőn azonban nem hat ember, hanem egy szakasz cseh katona jött, akkor Heltai a tengerészeivel együtt megfutamodott, védtelenül otthagyta az egész Felvidéket, ugy hogy lassankint az egész Felvidék a cseh mar­talócok kezébe került. (Zaj.) Százával hurcoltak el derék, becsületes felvidéki polgárainkat a Spiel­berg-be, ahol már igen sok magyar ember ke­serves jaj szót hallatott. (Zaj. Einöle csenget. Egy hang a jobboldalon : Ki volt a vezérkari főnök !) Megállapítom, hogy Heltainak katonai tény­kedése folytán az országnak ez a része, a Fel­vidék, amely az ő védelmére volt bízva, olyan rettenetes helyzetbe került, mint amilyenben az ezeréves Magyarországnak még kevés vidéke volt. (Egy hang jobbfelöl : Hőst csináltak belőle ! Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Fangler Béla: Hogy csak néhány adatot mondjak abból, amit a múltkor csak általános­ságban jeleztem, megemlítem, hogy Heltai Gredu­linger századostól elvitt három vasládát, amely­nek tartalma 100.000 korona volt ; Benner Mór bécsi lakostól elvitt 200.000 koronát. Novem­ber 3-án három vaskazettát vitt el Heltai a katonáktól, amelyeknek tartalma 117.262 korona 65 fillér és 65.335 lira volt. A Sophie hajón levő pénzből elvitt 50.000 koronát, még pedig olyformán, hogy a bőröndnek az oldalát ki­vágták és ugy lopták ki a pénzt. Hassen beytől elvitt 15.000 koronát, a nagyszombati adóhiva­taltól 45.000 koronát, (Zaj. Elnök csenget.) a pozsonyi adóhivataltól 200.000 koronát. Hi­vatalos pénzt emeltek ki az adóhivatalból. Azon­kívül elvitt Adler Saroltától 20.000 koronát, a Glück Miksának eladott szénre felvett 15000 koronát. Azonkívül — amint a múltkor emlí­tettem — elvitte a Turcsányi által a város­parancsnoksághoz beszállított vasládát, amelynek évi szeptember'hó 15-én,szerdán. 325 tartalma akkor állítólag 10 millió korona volt. Azért bátorkodom mindezeket felhozni, mert a múltkori interpellációmra adott hon­védelmi ministeri válasz Heltai személyét egé­szen másképen állította be, mint ma, pedig akkor a Heltai Viktor személyére vonatkozó ezek az adatok épugy tudva voltak a hon­védelmi minister által, mint ma. (Ellenmondá­sok jobbfelől) Hogy tovább menjünk, (Zaj. Halljuk ! Hall­juk!) bár a forradalom etikája nagyon labili­sán állott s dacára annak, hogy olyan emberek is szabadon voltak, akiket nem lett volna sza­bad szabadlábon hagyni, ezt az embert, ezt a gazembert, Heltait, már 1918 decemberében börtönbe vetették. (Egy hang jobbfelől: Fel kellett volna akasztani!) Akkor jött az az idő, amikor az ország lecsúszott arra a lejtőre, amelynél lejebb nem lehet csúsznia, amikor el­érkezett az a nap, amely Magyarország ezer­éves történelmében eddig a leggyalázatosabb, a leggyászosabb nap: 1918 március 21-ike... B. Szterényi József : 1918 október 31-ike ! Fangler Béla : ... amidőn megnyíltak a bör­tönök ajtajai, amidőn a börtönökből kieresztet­ték a kisbünösöket, kieresztették a fogházra, a börtönre, a fegyházra ítélteket, kieresztették a sikkasztőkat, útonállókat, rablókat, gyilkoso­kat : Heltait még akkor sem eresztették ki, még saját proletárdiktatúrája, saját uralma sem eresztette ki. Dinich Vidor : A saját zsidai sem ! Fangler Béla : Annyira rongy embernek tudta maga az a proletárdiktatúra, maga a szovjet­uralom Heltait, hogy még akkor is börtönben tartotta... Huszár Károly: Félt a vallomásától! Fangler Béla : ... a proletárdiktatúra egész­ideje alatt. Ereky Károly : Mindegy, hogy miért. Akkor börtönben tartották, ma . kieresztették. Ez a lényeg. Elnök : Kérem, ne méltóztassék zavarni a szónokot. Fangler Béla : Áttérek beszédem másik ré­szére a botránypör kezdetére. Hogyan történt, hogyan nem, azt mi most ne keressük ; a tény az, hogy Heltai szabadlábra került. Amikor a belügy minister ezt megtudta, le akarta Heltait tartóztatni. Heltai azonban felmutatta azt a salvus conductust, amelyet itt az egész ügyben egyik legnagyobb hibának és punctum saliens­nek tartok, s amelyre vonatkozólag a honvédelmi minister ur nem volt szíves nyilatkozni, hogy ez eredeti-e vagy nem? Ereky Károly: Nyilatkozott! Fangler Béla : Igaz ez honvédelmi minis­ter ur? Sréter István honvédelmi minister : Igaz. Huszár Károly: Elitélte! (Zaj.) Fangler Béla : A honvédelmi minister ur tehát elismeri, hogy tényleg ez a salvus conduc-

Next

/
Oldalképek
Tartalom