Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-72
À Nemzetgyűlés 72. ülése 1920. van és lesz érdekközösségünk a lengyelekkel; annál inkább, mert amint hallottam, a bolsevizmussal szemben valami katonai konvenciót kötöttek, de nem nagyon látjuk, hogy a lengyeleknek segitségére sietnének. A múlt idők történetét nem akarom hoszszabban fejtegetni, de a jelen idők történetéhez tartozik az, amit a lapokban olvasunk és látunk, hogy a vörös rém ugyancsak igyekszik előretörni. Hiába vannak a béketárgyalások, ott Baranovici vidékén, a legutóbbi napokban azt olvastuk, hogy a vörös áradat jön előre és pedig azokon a hadiutakon, amelyet jól ismerünk, részint a történetből, részint a legutóbbi hadjáratból. Az egyik a Yilna—grodnói ut. Ez a város, Grodno az, ahol Báthory István lengyel király meghalt. A város most két kézben van. Az egyik rész a vörösök, a másik rész még a lengyelek kezében. Ez a Varsó felé irányuló ut. A másik ut Lublin felé irányul, Szmolenszk— Breszt-Litovszk irányában és ennek a derekában, középpontjában, Baranoviciben folynak állítólag azok a béketárgyalások, hogyha ugyan lehet bennük bizni. A harmadik hadiút Lemberg felé irányul. Ott elfoglalták állítólag Brodyt, ha igazak az erről szóló hirek. A negyedik Yolhynia felől, kelet felől irányul nyugat felé és az Osztrákmagyar monarchia régi határát már átlépték a Zbrucz folyón. Az ötödik hadiút Czernovicz, a Dnyeszter felé irányul. Mindezek arra sarkalnak bennünket, arra sarkalhatják a kormányt, a ministerelnököt, hogyha Európa bennünket ennek a keletről jövő áradatnak feltartóztatásában fel akarna használni és ezért természetesen bennünket megjutalmazni, ezt nem tehetjük sem Hidasnémeti mellett, ahol a mi határunk most áll, sem Beregszász mellett, ahol a másik határunk áll, (Igaz ! Ugy van 1) hanem csakis a Körösmezei, Uzsoki, Yereczkei és Duklai szorosoknál, ahol ezeresztendős határaink vannak. Ha tehát van politikai hatalma e tekintetben a francia bizottságnak/és főképen a Yarsóban tanácskozó francia generalisszimusznak, itt az ideje, határozzon, akarja-e a magyar nemzetet talpraállitani, azt a történelmi hivatást, amit ezer esztendőn át betöltöttünk, nekünk megint megadni és egyúttal országunk integritását helyreállítani. Itt az idő, hogy ezek a világtörténelmi nagy kérdések szőnyegre kerüljenek. Periculum in mora! Nem lehet sokáig várnunk, a nagy kérdéseket meg kell oldani s természetesen a magyar nemzetnek javára, élethivatásának, existenciájának az ápolására. (Ugy van! Vyy van!) Ezek azok, amiket a külpolitikai, franciaországi, lengyelországi kapcsolatokban megjegyezni akartam. Yaleat quantum valere potest. Az én történeti tanulmányaim közben Lengyelországgal sokat foglalkozván, azt hiszem, összevág e dolog s a mi magyarországi jövendőbeli évi július hó 29-én, csütörtökön. 83 elhelyezkedésünk kérdésében is igen fontos, nevezetes momentum. (Elénk helyeslés.) A belpolitikai teendők közül engedtessék meg, hogy egy fontos kérdésre, ami engem is lelkileg érint, a vagonlakók kérdésére terjeszkedjem ki. (Halljuk! Halljuk!) Bár e kérdés elintézettnek látszik elméletben, Apponyi Albert t. képviselő úr felszólalásával, aki nagyon jól eltalálta a hangot és szót, amikor a magyar nemzet szégyenfoltjának nevezte e kérdést Európa előtt. Azóta részt vettem a vagonlakóknak egy nagygyűlésén; mert e szerencsétlenek testületben egyesültek, ők maguk próbálták e kényes, reájuk nézve életbevágó kérdést megoldani. Összejárták másfél hónapon át Budapest utcáit, házait, összeírtak 7—800 lakást, amely elfoglalható lenne s maguk akarnak a saját dolgaikon segíteni. Sok keserű jajgatást, siralmat, panaszt hallottam ott, még fenyegetőzést is. Amikor Apponyi Albert képviselő ur beszédét tartotta, ugyanaznap történt az ő gyűlésük is ; én mondtam meg nekik, hogy Apponyi beszélt, és mondhatom, hogy nagy megindultsággal és lelki megkönnyebbüléssel hallották, hogy valaki szót emelt az érdekükben. Ott tettek jelentést testületük vezetői, hogy a kormányzó ur, érdeklődvén dolguk iránt, -*— miután addig Ponciustól Pilátusig hiába szaladgáltak, — utasításba adta a kormánynak, hogy ügyüket vegye fel programmjába. Azóta komolyan foglalkoznak a kérdéssel és az iga,zságügyminister ur állítólag megígérte, hogy e hét elejétől fogva, tehát a múlt hétfőtől kezdve a lakásbizottság harminc napon belül addig, amíg az ő ügyüket, kérésüket el nem intézi, nem fog más dologgal foglalkozni, mint az övékkel. Ebben reménykednek, ebben biznak most . és az az óhajtásuk, hogy ez meg is történjék. A vidékre irányítottak számára azt kívánják, hogy ők katonai elszállásolás módjára jussanak lakáshoz; mert a vidéken is ugyanazok az állapotok vannak, mint itt. Hogy lássuk a vidék hangulatát, szabad legyen az én választókerületem újságjából, a »Friss Hirek«-ből felolvasnom a vagonlakókra vonatkozólag kéthárom pontot. (Halljuk! Halljuk!) Amikor még nem tárgyaltunk róluk, nem foglalkoztunk velük, július 22-én ezt írják (olVassa) : »Amikor a magyar faj élete forog kockán, nem szabad tovább folytatni a pártok kanapépőrét. Tízezrével vergődnek a vagonlakók ebben a pokoli hőségben marhakocsikban. Százával pusztulnak el ártatlan gyermekek a vasúti sinek között. Láncosok terpeszkednek tíz-tizenkét szobás lakásokban (Ugy van ! Ugy van !) és az ország szégyenpiacain, a vasúti állomásokon rongyokban fetrengenek a szerencsétlen menekültek a keresztény kurzus idejében ! Képviselő urak ! Ne méltóztassanak ezt az ügyet kézlegyintéssel elintézni !« Egy hang tehát a vidékről. 11*
