Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-72

A Nemzetgyűlés 72. ülése 1920. évi július hó 29-én, csütörtökön. 81 csak dolgozni tudott, de meghalni is a hazáért, mert amikor a hullámok összecsapni készültek Erdély felett : akkor 70 esztendős kora ellenére kardot kötött, a harctérre sietett, azt mondván : »senki se mondhassa azt, hogy ország generálisa lévén, elbúttam, idejöttem az én hófehér szakállammal«, és ott esett el 1690-ben a zernesti csatatéren, ott gázolták el a törökök-tatárok és Thököly kuruc hadai; ott találták meg holttestét, Thököly Imre felöltöztette a kifosztott holttestet, deszkakoporsóba tétette és elküldötte feleségének Görgény várába, hogy tisztességesen temettesse el. Teleki Mihály tudott dolgozni és tudott meghalni a hazáért. Politikája különféle megbirálás alá került. Egykorúak és történetírók vitatkoztak és vitatkozhatnak felette, de hogy ő igen végzetes időkben az országnak igen nagy szolgálatokat tett, azt mindenki elismeri, arról kötetek szólnak, amelyeknek kiadásában nekem is volt némi csekély részem. Azért hozom ezeket elő, mert azóta, mióta ez a nagy család szerepel, alig van generáció, amelyben valaki közülök a hazának politikai vagy kulturális téren szolgálatot ne tett volna. Nem akarok ezekkel bővebben foglalkozni, hiszen köztudomású tények, amelyekről könnyen megGyőződhetik mindenki ; csak még arra akarok hivatkozni, hogy ismertem a ministerelnök ur édesatyját, akit bizonyára sokan ismertek e Ház tagjai közül is, mert az Országgyűlésnek, a régi Háznak háznagya volt, az országos kaszinó elnöke, a Történeti Társulat elnöke, és tudom, hogy az apai örökség, az, amelyet a ministerelnök ur örökölt, amelynek a ministerelnök urnák meg kell felelnie, ez őt jobban kötelezi, mint esetleg egy szürke név viselőjét, s tőle ősei révén is sokat kell hogy várjunk, és őseinek Magyarország történetében viselt szerepéhez méltóan elvárjuk a nfinisterelnök úrtól, hogy a Teleki család történeti tényekben gazdag történetéhez ujabb babért fűzzön és az ő gazdag programmjából, ha nem is mindent, de sokat megvalósítson és megvalósítsa főleg azt, amire mindannyiunk szive, lelke, szeme irányítva van, az ország területi épségének, integritásának helyreállítását. Én az ő programmját is ebből a szempontból Ítélem meg elsősorban, mert előttem nincs magasabb kérdés, eszme és gondolat, mint ez a kérdés. Minden eltörpül emellett. Bajaink főkutforrása, hogy ebben a szükreszabott hazában nem férünk el, nem élhetünk meg. (Igaz! Ugy van !) Mi toldozhatunk-foldozhatunk, gondoskodhatunk a mindennapi élet szükségleteiről, mint ahogy kell is gondoskodnunk, de az ország százezer baján eddig gyökeresen nem segítettünk és nem segíthetünk, amig Magyarorságot az ő ezeréves régi határai kö}zött helyre nem állítjuk. (Igazi Ugy van!) Ebből a szempontból ítélvén meg a minister ur programmját, örömmel hallottam, hogy ő Magyarország régi hivatását szeretné felébNEMZETGYÜL12SI NAPLÖ. 1920—1921. — IV. KÖTET. reszteni, felújítani; saját magunk oltalmazását összekötve az európai civilizáció oltalmazásának kérdésével. Kelet felől olyan vészes felhők tornyosulnak, aminőket mi már láttunk tatárjárás, törökdulás és egyéb formákban. Szeretné s mi is szeretnők, ha abban az esetben, ha ez esetleg elérkeznék a mi határainkhoz, mi ott legyünk megint régi határainkon, a Kárpátok bércein, ott védelmezzük határainkat is, Európa érdekeit is, és szeretnők, ha Európa ebben bennünket segítene és ha Európa azokat a régi érdemeinket, amelyeket szavakkal mindig méltányolt, de tettekkel nem, most tettekkel is méltányolná. Egy hires francia irónak, Michelet-nek a mondását idézem itt, aki amikor elősorolja, hogy Magyarország miféle érdemeket szerzett a világtörténelemben, azt kérdezi : »Mikor fogja Európa leróni háláját ez áldott «nép — Európa megmentője iránt?« Szépen rótta le az utolsó békekötésben ! De most más hangokat is hallunk már. Olvassuk, hogy a franciák vannak itt, akik tárgyalásokat folytatnak közgazdasági téren, reméljük, hogy politikai téren is. Örömmel üdvözöljük, hogy valahára más hangokat is hallunk. Nagy várakozással nézünk elébe, de egyúttal óvatosságot is ajánlok a ministerelnök urnák, hogy necsak adjunk, hanem kapjunk is valamit, még pedig elsősorban azt, amit conditio sine qua non-nak állítanék fel, ha nagy áldozatokat kell hoznunk, t. i. hogy visszakapjuk területünk épségét, integritását. Mert a történeti tanúságok azt mutatják, hogy mi sokszor voltunk már az évszázadok folyamán a franciák szövetségesei, sokszor tettünk nekik szolgálatokat, de kevés viszonértéket kaptunk cserében. Ha szabad erre a kérdésre egy kissé kiterjeszkednem, talán vissza kellene mennünk egészen az újkor hajnaláig, amikor mi elvesztettük középkori hatalmas birodalmi álásunkat és a mohácsi vésznél letörtünk, kisebb nemzetté és kisebb hazává váltunk. Akkor a középeurópai nagy érdekkörbe, a Habsburgok világbirodalmának érdekkörébe kapcsolódtunk bele. Ezzel szemben az utolsó nemzeti király Szapolyai János, aki a magyar függetlenségért harcolt, a francia királlyal, Ferenc királlyal kötött szövetséget, aki habár a »christianissimus rex«, a »legkeresztényebb király« nevet viselte, a török szultánnal is szövetséget tartott. Nem -sok hasznunk volt belőle. Á XVII. század folyamán, amikor mi a Habsburgok ellen, az elnyomás, a zsarnokság ellen függetlenségünk védelmére több izben fegyvert ragadtunk, a francia diplomácia mindig ott volt a hátunk mögött, támogatott, de egyúttal kihasznált bennünket, A kurucokat, Thököly Imrét. Teleki Mihályt, Apaffyt ugy ahogy támogatta, de nagyobb hasznunk ebből nem volt. Teleki Mihály kapott ugyan szép gyémántos keretbe foglalt arcképet XIV. Lajostól, a Napkirály tői, arany függő láncon, de bizony reális segítséget 11