Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-72

* 80 A Nemzetgyűlés 72. ülése 1920. és papok is alkalmasak ezeknek a dolgoknak az oktatására. Olyan reform ez, amelyhez nem milliókra van szükség, csak szerető és lelkes szervezésre. Ne szuggeráljuk magunknak és másoknak is azt a gondolatot, hogy minden baj csakis és kizárólag a zsidóktól ered. Tanítsunk és dolgozzunk eréllyel, szorgalommal, kitartással, keljünk erős versenyre, mert ez a legerősebb, legegészségesebb, és méltóztassanak elhinni, egyúttal a legeredményesebb antiszemitizmus is és sehol sem kelt mégsem ellenszenvet. Mielőtt befejezném felszólalásomat, mint régi vármegyei tisztviselő nem mulaszthatom, el, hogy a belügyminister ur figyelmét, aki büszkesége a vármegyei tisztviselőknek, aki a vármegyei főjegyzői székből emelkedett ebbe a magas közjogi méltóságba az egyik legjelesebben igazgatott vármegye éléről, ahol a gyakorlati közigazgatással foglalkozott, és az egyetemi tanszékről, ahol az elmélettel ismerkedett meg, fel ne hívjam arra, hogy ő a vármegyei és községi tisztviselők minden reménye. A közigazgatás az elzüllés utján van. A tisztviselők anyagi helyzetén ott feltétlenül segíteni kell. A községi közigazgatáson, azt hiszem, a legeredményesebben a jegyzői kar államosításával lehet segíteni. (Ugy van! jobbfelöl.) A törvényhatóságok autonómiáját én a végletekig védeném, sőt ki is terjeszteném. Nem kötném meg a törvényhatóságokat a merev centralizációval annyira, hogy a legkisebb kérdésben se dönthessenek önállóan, hogy a legkisebb apróságokkal is a kormányhoz legyenek kénytelenek fordulni. Emellett égetően sürgős kérdésnek tartom a vármegyei tisztviselők státusrendezését * is, mert semmiféle tisztikarral sem történt annyi igazságtalanság, mint épen a vármegyei tisztviselőkkel. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Annak idején a Tisza-féle törvény kimondotta, hogy a vármegyei tisztviselők egyenlő elbánásban rószesitendők az állami tisztviselőkkel és hogy valahányszor az állami tisztviselők fizetését javítják, javítani kell egyúttal a vármegyei tisztviselők fizetését is.. De mi történt? Azóta általános javítás többé nem volt. Megjavították a postások fizetését és azt mondták, ez nem számit, mert a posta állami üzem, megjavították a vasutasok fizetését, ugyanezzel a, magyarázattal. Javítottak más bransoknál, a katonaságnál, a csendőrségnél is, de ezek mindig csak státusrendezések voltak és a vármegyei tisztikart, amely szervezkedni nem tudott, amely vármegyénként egy-egy külön testület, egyszerűen elfelejtették. Amennyire én informálva vagyok, az az egyetlen egyesület is, amely valamikor az ő érdekeiket védte, t. i. a Vármegyei Tisztviselők Egyesülete, ma már hosszú idő óta nyugszik, nyugszik amióta érdemes igazgatója meghalt, Ilyen viszonyok között feltétlenül szükséges és égetően sürgős, hogy ezeknek a tisztéi;?' július hó 29-én, csütörtökön. viselőknek megélhetését biztosítsuk, hogy státusukat rendezzük s hogy különösen,megengedjük a vármegyéknek, hogy ők maguk is segíthessenek. Mert legnagyobb igazságtalanság, hogy mi g egyfelől az állam nem ad, másfelől a vármegyéknek sem engedi meg, hogy adjanak. Ezen az állapoton feltétlenül gyorsan segíteni kell, ezt várjuk a belügyminister úrtól, aki jobban ismeri ezeket a viszonyokat, mint bárki más. S ha a belügyminister ur ezt megtette, akkor számithat ennek a tisztikarnak, amely annyi • megpróbáltatáson ment keresztül és igy megállta helyét, mint semmiféle más testület, legteljesebb támogatására és közreműködésére abban, hogy egy jobb és boldogabb Magyarországot megalapozzunk. A mai korba nem való felesleges erélyeskedés és basáskodás helyett szociális gondolkodás, a néppel való szeretetteljes foglalkozás fogja áthatni minden lépésünket, minden tettünket. Ezeket voltam bátor a kormány szives figyelmébe ajánlani. (Élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Haller József jegyző: Szádeczky Lajos! Szádeczky Lajos: Igen t. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, hogy a vita előrehaladott volta ellenére egypár megjegyzést én is tehessek a ministerelnök ur expozéjára. (Halljuk ! Halljuk !) Előrebocsátom, hogy a ministerelnök ur személye és programmja iránt bizalommal viseltetem, még pedig személyi és tárgyi okokból. Az érzelmi okok között szerepel az, hogy én őt zsenge ifjúkora óta ismerem, vele tudományos együttműködésem volt, ismerem továbbá a Teleki névnek varázslatos erejét Erdélyben, az én szűkebb hazámban, ahol életem javát töltöttem, s tudom, hogy a szivek ott feldobogtak a reménységtől, amikor hallották egy Telekinek ministerelnökségét, és pedig azét, aki már az első nemzeti kormánynak tagja volt és aki Erdély sorsa iránt akkor is érdeklődött. A tárgyi okokhoz tartozik az is, hogy Erdély története harmadfél század óta össze van forrva a Teleki névvel és Nagy-Magyarország történetében is számosan voltak Telekiek, akik a haza iránt igen nagy érdemeket szereztek. A család első nagy történeti alakja, a tizenhetedik évszázadi, mondhatnám vaskancellár, közel 30 esztendeig állott Erdély kormányzásának élén, nehéz időkben, amikor az egész ország, főképen a kis Erdély két malomkő között őrlődött, a német és a török hatalom között; amikor a kuruc- és labanc-küzdelmek legélesebben folytak. És Teleki Mihály ugy tudta kormányozni az ország hajóját, hogy zátonyra nem került. Első Apaffy Mihály, aki az utolsó tényleges erdélyi fejedelem volt, — ez a jó Dobzse László-féle fejedelem — azt szokta volt mondani: »Ám lássa Teleki Mihály uram, legyen ugy, ahogy őkegyelme akarja«. Mondhatnám, ő volt a fejedelem helyett igazi fejedelem. Nem-