Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-72

72 A Nemzetgyűlés 72. ülése 1920, évi július M 29-én, csütörtökön. . nyegető bolsevizmusnak belpolitikai rendszabályokkal való elhárítására, a szociális kérdés megoldására és a munkásosztállyal, nevezetesen annak gazdasági szervezeteivel szemben tanusitandó eljárásra vonatkozik. Tény, hogy társadalmunk egész organizmusa beteg, s e betegségnek kiütköző, szemlélhető tünete a szociáldemokrácia. E tény megállapítása után természetes, hogy államférfiaink és politikusaink a betegség gyógyítására legjobb tudásukat, minden erejüket, minden energiájukat kívánják forditani. Acél, amely szemük előtt lebeg, egy és ugyanaz, de az eszközök, amelyekkel céljukat elérni, vagy legalább megközelíteni kívánják, különbözők. Egyesek kivételes eszközökkel, azt mondhatnám, az állam fegyveres erejével óhajtják a szociáldemokrata mozgalom terjedését megakadályozni, ezt a szellemi és gazdasági mozgalmat elfojtani, mások pedig csak oly rendszabályokkal kívánják a métely terjedésének útját állani, melyek a jogegyenlőség elvével összeegyeztethetők. Az előbbiek véleményüket arra a tételre bazirozzák, hogy % szociáldemokrácia és a kommunizmus, illetve a szociáldemokraták és a kommunisták" közt nincs különbség, az egyik tizenkilenc, a másik egy hiján húsz. S ebben igazuk is van. A magyarországi proletárdiktatúrának szálláscsinálója a magyarországi szociáldemokrata párt volt. (Igaz ! Ugy van ! Mozgás.) Ez forradalmositotta a lelkeket, ez szította évtizedek óta a tüzet osztályharcával, pártszervezeteivel, szakszervezeteivel, pártsajtójával, szóbeli agitációjával, ez érlelte a kommunizmus vetését. Már a proletárdiktatúra megszületése előtt hirdette a Népszava, hogy a munkásság mindig tudta, hogy a kitűzött célok, melyekért a harc folyt, nem végső célok, hogy a végső cél : a kapitalista társadalmi rend megbuktatása és a kommunista társadalmi rend megteremtése. A szociáldemokraták már 'a proletárdiktatúra megszületése előtt annyira magukénak vallották a kommunizmust, hogy emiatt éles vitába is kerültek.Kun Bélának már akkor is a kommunista név alatt szervezkedő kalózcsapatával, váltig bizonyítgatva, hogy vannak ők, már mint a szociáldemokraták, olyan jó kommunisták, mint Kun Béláék, »akik jogtalanul akarják demonstrálni, hogy csak ők állnak a kommunizmus alapján, a szociáldemokrata párt pedig nem«. Végül a nyilvános és hivatalos fúzió után az »egység okmányai« cimü hivatalos kiadmányban G-arbai Sándor, Weltner Jakab, Kun Béla és Lukács György elvtársak, szociáldemokraták, és kommunisták vegyest, nyíltan hirdették, hogy a Kun-féle kommunisták és a szociáldemokrata kommunisták közt sohasem volt elvi s a végcélra vonatkozó ellentét, hanem csak a tempó kérdésében. Igaz, hogy amikor a románok jövetelének szelétől a proletárdiktatúrának vérrel és terrorral összetartott kártyavára összeomlott, a szociáldemokraták rögvest azt hirdették, hogy mindazt a bajt, gazságot és katasztrófát, melyen átestünk, a kommunisták zúdították'a fejünkre. Ugyancsak ilyen húrokat pengettek a vádlottak padján a volt népbiztosok is : ártatlanok ők, mint a ma született gyermekek, csak azok a gonosz kommunisták voltak azok. akik muszkareceptre átformálták Magyarország képét, lerombolták alkotmányát, megtámadták kultúráját, megfertőzték közolrtatását, túszokat szedtek, börtönöket telitettek meg ártatlanokkal, akasztottak, gyilkoltak. Bizonyos, hogy ez a taktika józan eszű embert nem téveszt meg és hogy helyes az a vélemény, mely szerint a szociáldemokrácia és a kommunizmus között elvi szempontból nincs különbség. Hiszen láttuk, milyen könnyű szerrel hagyják ott a II. internacionálét és helyezkednek a III. internacionálé alapjára. Most azonban, t. Nemzetgyűlés, az a kérdés, hogy helyes-e és célszerü-e a szociáldemokratákból kommunistákká és kommunistákból ismét szociáldemokratákká vedlett egyénekkel és ezeknek szervezeteivel szemben kivételes törvényeket hozni, velük kivételes rendszabályok alapján elbánni, őket a szabadságjogoktól, a gyülekezési, egyesülési és szervezkedési jogokból kizárni ? Arra a kérdésre, jogában áll-e az államnak a szociáldemokráciát erőszakkal letörni, azt felelem : igen. Jogában áll azért, mert kétség sem fér ahhoz, hogy a szociáldemokrácia ugy elméletileg, mint gyakorlatilag az állami rend megbontására, a keresztény vallás és nemzeti öntudat kiirtására és a magántulajdon megdöntésére törekszik. Arra a kérdésre azonban, célszerü-e a szociáldemokrácia ellen erőszakos eszközökkel fellépni, terjedését erőszakos beavatkozással, kivételes törvényekkel megakadályozni, azt felelem, hogy rendkívüli körülmények között ideiglenesen és átmenetileg : igen, rendes körülmények, konszolidált viszonyok között és állandóan: nem. Ilyen rendkívüli viszonyok között élünk most, amikor voltaképen még forradalmi időket élünk, amikor kráteren járunk és a látóhatár peremén a világ minden részéről vörös lángok csapnak föl. Ha az állam a jelen viszonyok között a szabadságjogok összességében részesítené azokat, akik halált kiáltanak a meglévő állami és társadalmi rendre és annak megdöntésére, erőszakos megdöntésére is készek, — ez öngyilkosságot jelentene. Ám ennek a rendszernek rendes körülmények, konszolidált viszonyok között való fentartása és állandósítása nem lenne célszerű. Elvi álláspontom igazojására legyen szabad a nagy német államférfiura, a katholikus centrumpárt néhai vezérére, Windhorstra hivatkoznom, aki a szocialista törvény tárgyalása alkalmával kijelentette, hogy bár meg van Győződve arról, hogy a szociáldemokráciának irányelvei államveszélyesek és ellenük minden erővel küzdeni kell, mégis ragaszkodik a szocialista törvény eltörléséhez a következő indokok alapján : a katholikusok ellen hozott kivételes törvényeknek sérelmes voltát a saját bőrén tapasztalta, az ilyen kivételes