Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-80
278 A Nemzetgyűlés 80. ülése 1920. é n augusztus hó 7-én, szombaton. denféle fegyverekkei küzdenie nem szabad. (Igás ! JJgy van!) Hornyánszky Zoltán: Az machiavellizmus! Mahunka Imre: Félmillió kisiparos van Magyarországon, de annak több mint a fele segéd nélkül dolgozik. Ennek a félmillió kisiparosnak nagyobb fele ma is a fővárosban van, ezek egy része sutba dobta a szerszámot, és Budapesten mint batyuzó, vidéken pedig mint földmives keresi kenyerét. Inkább lesznek ezek kontár földmivelők, mint előrehaladásra törekvő, produktív munkát végző iparosok. Szijj Bálint: Dehogyis, 3000 koronáért csinálnak csizmát! Mahunka Imre: T. képviselőtársam, az a suszter vagy csizmadia azelőtt 10:—12 pár csizmát készített naponta az ő embereivel, ma pedig egész héten nem kap csak egy pár csizmára való bőrt és hozzávalót, tehát nagyon természetes, hogy egy pár csizmának a hasznából kell megélnie s műhelyét és családját fenntartania. Méltóztassék elhinni, igen t. túloldal, hogy már hat év óta egyetlen egy olyan iparost sem lehet találni, aki ezalatt az idő alatt előbbre vitte volna a vállalatát, hanem ellenkezőleg igen nagy részben hátraestek. Hogy ne mondjak mást, nálam, ahol ezelőtt 200 ember szokott dolgozni, jelenleg 25 ember dolgozik. Ezt nem privát passzióból csinálja a gyár, (Egy hang a jobboldalon : Ez még meghozza a hasznát!) — ez nagyon természetes — és v nem azért, mert óriási haszonra \ tudunk dolgozni, hanem azért, mert minden, anyag hiányzik, amivel dolgozhatnánk, de hiányzik maga a munkakedv is, és azért, inert munkásaink részben beálltak batyuzni. Minél tovább tűrjük ezt, annál inkább kihal az iparosok lelkéből szakmájuk szeretete, annál inkább kihal belőlük a jobb, a szebb iránti törekvés és végeredményben megfogyatkozik az ipar épen akkor, amikor valutánk megjavítása szempontjából is annak felvirágoztatása volna a legfontosabb kötelesség. (Ugy van!) A háború előtti években 15—20 milliót küldtünk ki külföldre, csupán asztalosipari cikkekben, 30—35 milliót ruházati cikkekben. Pénzünk csekély értékénél fogva ma legalább 1 milliárdot kellene kiküldeni csak e két szakma cikkeiért. Hova jutunk akkor, ha az összes szakmákból beszerzendő cikkeinket külföldről leszünk kénytelenek behozni? Természetes, hogy ez az ország elszegényedését jelenti. Ha tehát az ország népét a teljes elszegényedéstől meg akarjuk menteni, akkor minden erőnkkel oda kell törekednünk, hogy az ipart minél előbb helyreállítsuk. Szerintem hivatalos akcióra van itt szükség, mely pártatlanul intézkedik s melynek meg lenne a pou voir-ja és módja arra, hogy az iparosokat a szükséges gépekkel, szerszámokkal ellása. Mert nagyon szomorúan áll az ipar és — amint az előbb kijelentettem — nem alamizsnát kérünk, hanem olyan segítséget, amelyet idegen termékeket, — nem pedig a magukét — elárusítani. A t. túloldal azt mondja, hogy igen sokat szenvedett a rekvirálástól. (Ugy van! jobbfelöl.) Mi is szenvedtünk, tőlünk is elvitték mindenünket. Gaal Gaszton : De csak a vörös éra alatt ! Mahunka Imre: Mindenünket elvittek a vörös éra alatt ... Gaal Gaszton : De minket hat év óta nyaggatnak ! Mahunka Imre : ... és minden megkérdezés, minden ármegállapítás nélkül olyan áron adták el butorinkat, ahogy nekik jól esett. Gaal Gaszton : Tőlünk meg egész birtokainkat elvették! Mahunka Imre: Talán a földet is? Előfordult az az eset is, t. Nemzetgyűlés, hogy az egyik vevőnek eladtak egy uriszoba berendezést, mondjuk 30.000 koronáért, annak a párját pedig egy másik vevőnek, aki a vörös uralomnak talán nagy szolgálatot tett, 6000 koronáért adták el. (Mozgás balfelöl.) Es annak ellenére, hogy mi mindnyájan felajánlottuk a lefizetett összege ket, amiket bankban deponáltunk, hogy majd visszaadják, a kereskedelemügyi kormány még mindig nem tudott dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy vájjon az a butor azoké-e, akik termelték, vagy pedig azoké, akik a termelőktől elrabolták és megkérdezésük nélkül eladták. (Egy hang jobbfelől: A mi teheneinket is eladták!) Még ma is fennáll, t. képviselőtársaim, a butorelosztó-hivatal, amelynek élén Zermann ministeri titkár áll, aki még máig sem tudja, hogy azokat a bútorokat nekünk, iparosoknak kell-e visszaszolgáltatni, vagy pedig meg fogják maguknak tartani azok, akik a vörös uralom alatt ilyen tevékenységet fejtettek ki. (Félhiáltásoh : Nagyon szomorú !) Gaal Gaszton : Hát a mi birtokaikat, teheneinket ki adja vissza? Mahunka Imre: Igen szomorú az, amikor egy év leforgása alatt, jóllehet az iparosság igen sokat szenvedett, még mindig nem tudják, vájjon az iparosság jogos tulajdonát vissza kell-e szolgáltatni, amikor a kapott ellenértéket, — nem az igazi ellenértékét, csak a kapott ellenértéket — vissza akarjuk szolgáltatni. A kereskedelemügyi kormány tehát még mindig nem tudja, hogy ez nekünk, iparosoknak jár-e vissza vagy pedig megmarad-e azoknál, akik a vörös uralom alatt ilyen szolgálatot tettek. Kerekes Mihály: Sokat nem tud a kereskedelemügyi kormány! Szijj Bálint: Á lovakat is igy szedték el térítés nélkül. Mahunka Imre: T. Nemzetgyűlés! Tiltakozom tehát az ellen, hogy sztrájkot mással, mint társadalmi fegyverrel lehessen és szabad legyen megvívni, (Helyeslés.) és semmi körülmények között sem szabad azt mindenféle fegyverrel folytatni, mert nagyon természetes, hogy egyik társadalmi osztálynak a másik ellen min-
