Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-77

 Nemzetgyűlés 77. ülése 1920. évi augusztus hó 4-én, szerdán. 223 ságban vannak. Itt emlitem meg, hogy egy alkalommal, amikor interveniálni akartunk az akkori honvédelemügyi minister urnái, ez február végén vagy márciusban volt, bizony nem abban a támogatásban részesültünk, mint aminőt egy tiszttársával szemben a honvédelmi minister úrtól elvárni lehetett volna. Azután tovább ment a munkájuk, tovább folytatták a polgári elemek ellen az akciót. Ujabban letartóztatták azokat az egyéneket, akik az entente-missziót akarták felvilágosítani a tényleges állapotokról, továbbá a főispánt, egy gyárost, Fischer Béla főjegyzőt, Fischer Ferenc pécsi takarékpénztári ügyészt, a bátaszéki jegyzőt és az alsónyéki református papot, a katholikus papnak pedig menekülni kellett, mert halálra Ítélték. Ezek 250.000 aláírással ellátott memorandumot akartak az entente-misszió elé juttatni és ebben kérték, hogy a békeszerződés által nekünk itélt területeket a szerbek minél hamarább ürítsék ki és tegyék lehetetlenné azt, hogy itt továbbra is kommunista agitációk folyjanak. Nagyon kérem az igen t. külügyminister és honvédelemügyi minister urakat, szíveskedjenek olyan nyilatkozatot adni, amely alkalmas arra, hogy bennünket, akiknek hozzátartozóik odalenn tartózkodnak, megnyugtasson abban az irányban, hogy ott semmiféle puccskísérlet nem történik. Még egyszer hangoztatni kívánom, hogy én ezeket a dolgokat, amelyek Pécsett történnek, nem tartom a hivatalos szerb, a jugoszláv kormány akaratának, azt hiszem, ez csakis azoknak a renegátoknak a műVe, akik mindenáron védik azt a pozíciójukat, amelybe hirtelen belecsöppentek. Mert nem tételezhető fel, hogy az a kormány, amely mindig azt hangoztatja, hogy velünk barátságban akar élni, a helyes információk után még továbbra is ragaszkodjék ahhoz a területhez, amely bennünket a békeszerződés szerint megillet és azokkal a magyar emberekkel szemben, akik hazafias érzésüknek ott kifejezést mernek adni, ilyen módon lépjen fel, hogy ezeket börtönbe vessék és kínoztassák. Ez csak egyes felelőtlen, renegát embereknek tette lehet. Ezért kérem a külügyminister ur hathatós támogatását a jugoszláv kormánynál. Bátor vagyok a következő interpellációt a honvédelemügyi és külügyminister urakhoz in; tézni (olVassa): »1. Van-e tudomása az igen t. külügy- és honvédelemügyi minister uraknak arról, hogy Pécsett olyan események történnek, amelyek arra engednek következtetni, hogy a szerbek a politikai hatalmat nem a magyar kormány exponenseinek, hanem a szociáldemokrata, illetve a kommunista szervezeteknek akarják átadni. Ezek a szervezetek a szerbek támogatásával katonailag felszerelik magukat és a nemzeti hadsereg bevonulása esetére fegyveres ellenállást akarnak kifejteni, sőt már most is szolgálatot teljesítenek a demarkációs vonalon ? 2. Van-e tudomása továbbá az igen t. külügyminister urnák arról, hogy a szerbek letartóztatták azokat a vezető egyéneket, akik az entent -missziót a tényleges helyzetről fel akarták világosítani és 250,000 magyar ember aláírásával memorandumot akartak a missziónak átadni, amelyben kérik a város kiürítését és a nemzeti hadsereg bevonulását? 3. Hajlandók-e az igen t. minister urak mindent megtenni, hogy a szerbek és a szocialisták ezen gyalázatossága ne sikerüljön s hogy ugy a most, mint a régebben letartóztatott vezető egyének azonnal szabadlábra helyeztessenek ; mindaddig pedig, amig a város és megye fel nem szabadulnak, a demarkációs vonal őrzése intenzívvé tétessék, hogy a szerbbarát és a kommunista elemek ne sétálgathassanak át a meg nem szállott területekre? Ez ugyanis akkor történik, amikor az igazi magyar ember átjövetele meg van akadályozva.« Elnök : Az interpelláció kiadatik a külügyés honvédelmi minister uraknak. A ministerelnök ur kivan szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Gr. Teleki Pál ministerelnök: T. Nemzetgyűlés ! Azért igyekszem erre az interpellációra azonnal válaszolni, mert tudom, hogy ez a kérdés nagyon régen és nagyon súlyosan aggasztja a magyar közönségnek nem csekély részét, nemcsak azokat, akik baranyaiak, hanem azon messze túl, más megyék lakosságát is. Sajnos, csak részben tudok megnyugtató kijelentéseket tenni. Természetesen a magyar kormánynak arra, ami jelenleg Baranyában történik, közvetlen befolyása nincs. Én magam is meg vagyok Győződve arról, hogy azok, amik ott történnek, a szerb kormány kormányzati és kormány-intencióinak nem felelnek meg. Azonban tudom, hogy igenis, történnek üldöztetések. A szóban levő elfogatásokról is tudok, nevezetesen arról is, hogy azok a tisztek is elfogattak, akik annak idején avégből igyekeztek ott — és pedig a szerb parancsnoknak tudtával — szervezkedni, hogy ha a szerb csapatok kivonulnak, a magyar csapatok bevonulásáig a közrend fentartassék. Azonnal közbe is léptünk, interveniáltunk. Annyival is inkább interveniáltam e dologban, mert ezeknek a tiszteknek a sorsáért bizonyos mértékig én is felelősnek éreztem magam abból az időből, amidőn még mint a szegedi kormány külügyministere a szerb kormánnyal összeköttetésben állottam, mert ezen összeköttetés folyománya volt ezeknek a tiszteknek a szervezkedése. Ez intervencióm azonban, sajnos, eredményre nem vezettek. Itt sajnálattal kell megjegyeznem azt, hogy méltóztassanak megbocsátani, de nem készülvén erre a válaszra, nem tudván gyűjteni az adatokat, nem tudok pontos számot adni, hogy hány intervenció történt, de a százat meghaladja ; ha jól emlékszem, száznegyven esetben interveniáltunk, nemcsak ilyen esetekben, hanem más esetekben is;