Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-75

A Nemzetgyűlés 75. illése 1920. évi augusztus hó 2-án, hétfőn. 163 sával a vörös internacionálé térdre kényszeríteni, gazdasági éhínséggel sújtani és kitűzött szent célunktól, a keresztény Magyarország felépítésétől eltéríteni kivánt. Fagyos nyugalommal fogadtuk e hirt, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fő élelmicikkek dolgában megállhatunk a magunk lábán, mert a mindennapi kenyeret a kereszténység örök, szent imájával egyedül a jó Istentől kérjük ós egyedül tőle kapjuk, s ezért a külfölddel való valamennyi összeköttetésünk teljes megszűnése esetén sem érhet minket gazdasági katasztrófa. Fölényt és méltóságot kölcsönzött nekünk az a tudat, hogy rövidesen megkezdődik az aratás, s a magyar földön termett istenáldás csúffá teszi ellenségeink minden igyekezetét. Hiába ijesztget bennünket a nemzetközi maffia az éhség rémével. Pedig ugyancsak nem aknázzuk ki a magyar anyaföld minden kincsét, minden erejét, aminek bizonyítékául elég arra hivatkoznunk, hogy mig Dániában egy hektárnyi földön átlag 27, Belgiumban 24, Németországban 20, Norvégiában 17, Ausztriában 13, addig nálunk ugyanakkora területen csak 12 métermázsa búza terem, pedig földünk termékenység dolgában az orosz sikvidékkel vetekszik. Mekkora fölényre tehetnénk szert, ha gabonatermelésünk legalább Norvégia gabonatermelésének színvonalára emelkedne s mily nagy urak lennénk, ha ez a mezőgazdaságunk vetekedhetnék a németével. Annyi bizonyos, hogy amig a magyar földmives nem hagyja cserben az ekeszarvát, amig a magyar földmives le nem teszi szerszámát és a magyar földön kalásztenger reng és hullámzik, addig hazai kenyeret szeghetnek a magyar anyák gyermekeiknek és nem szorulnak idegenek asztaláról lehulló morzsákra. És bizonyos az is, hogy addig nem igázhat le bennünket semmiféle bojkott és nincs ok gyáva mentegetőzésre és vénasszonyokhoz illő siránkozásra, (Ugy van! Ugy van!) Búzánk fejében, melyre rászólnak a mostoha természeti, éghajlati és geográfiai viszonyok közt sínylődő népek, mindig kapunk majd szenet, vásznat, ruhát, cérnát és megszerezhetjük a világpiac legválogatottabb luxusélelmicikkeit és ínyenc falatait: arábiai kávét, asztrakáni kaviárt, ceyloni teát, natáii ananászt, norvég medvesonkát, sziámi rizst, szíriai datolyát, az iparcikkek közül : svájci órát, szollingeni kést, kinai selymet, panamakalapot és mindent, amit szemünk, szánk kivan. A történelem igazolja, hogy a mezőgazdaságilag erős országok a legsúlyosabb válságokat is kiheverték, mig azok az államok, melyek az ipar és kereskedelem túltengő favorizálása mellett a mezőgazdasági kultúrát elhanyagolták — elég az ókori Karthágó és a középkori Portugália példájára hivatkoznom — kemény megpróbáltatások után elpusztulnak, vagy csak nagy nehezen tudnak talpraállni. Ez a szempont is késztet arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mely a mezőgazdaság intenzív ápolására módot és alkalmat nyújt, elfogadjam. Itt van azután a földbirtokreform, az eljövendő uj Magyarország egyik sziklapillére, melynek felépítése az ország, és főleg a falu életének veszélyeztetése nélkül többé el nem odázható, bármennyire is fázzanak tőle egyes neofeudalista hitbizományosok, nagybirtokosok, latifundisták. Még nincs eldöntve, — én legalább még nem tudom, — hogy milyen szerv fogja a földbirtok helyes megoszlását szabályozó törvényt végrehajtani, az azonban bizonyos, hogy bármely szervre is háruljon ez a feladat, a mezőgazdasági társadalom közreműködéséről le nem mondhat, már pedig, hogy ennek közreműködését igénybe vehesse, annak elengedhetetlen előfeltétele, hogy már előzőleg meglegyen annak törvényes és munkaképes szervezete. A jelenleg működő gazdasági egyesületek nem ölelik fel a földmivesosztály összes rétegeit, hanem csak egy töredékét és inkább csak a notabilitásokat, a nagy- és kismágnásokat egyesitik, de nem a mezőgazdasági termelésnek legfőbb faktorait, a mezőgazdasági munkásokat s ezért szinte kizárólagosan arisztokratikus jellegüknél és szervezetüknél fogva a földmivelő nép széles rétegeire kellő befolyást nem is gyakorolhatnak. Szó sem lehet tehát arról, hogy a gazdasági egyesületek, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a G-azdasági Egyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Gazdaszövetség és a többiek a mezőgazdasági érdekeltség összességének képviseletéül elismertessenek, mert hiszen a cél épen az, hogy a termelés összes faktorai közös szervezetbe lépjenek, melynek révén a mezőgazdaság érdekei, a mezőgazdasági lakosság és munkásság óhajai és panaszai az ország minden részében kifejezésre jussanak s megfelelő javaslatok alakjában a kormány, illetve a törvényhozás elé kerüljenek. T. Nemzetgyűlés ! Helyes és találó a földmivelésügyi minister urnák amaz okfejtése, hogy »amilyen jelentőséggel bírnak a helyes gazdasági politika, a jó törvények, célszerű kormányzati intézkedések, — annyira vagy talán még fontosabb a mezőgazdaságra, hogy azok alkalmazása minden vonalon helyesen történjék és igazodjék a gazdasági élet követelményeihez.« Ebből a szempontból tekintve a kérdést, megállapíthatjuk, hogy a megyei, járási és községi közigazgatásban a mezőgazdasági ügykör a legelhanyagoltabb; (Ugy van! jobb felöl.) hogy a mezőgazdasági szociálpolitikai törvények és a földmivelésügyi kormánynak ily irányú rendeletei és intézkedései a vidéken gyakorlatilag csak a legritkább esetben lesznek végrehajtva. A közigazgatási közegek adóbehajtással, végrehajtásokkal, bíráskodással és nem csekély mértékben kortespolitikával vannak elfoglalva, ( Ugy van! jobbfelöl.) ugy hogy ha valamely mezőgazdasági intézkedésre vagy valamely mezőgazdasági vonatkozású ügy darab elintézésére kerül 21*