Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-75

164 A Nemzetgyűlés 75. ülése 1920. évi augusztus hó 2-án, hétfőn. a sor, azt egyszerűen félreteszik vagy legfeljebb többszöri sürgetésre intézik csak el, elkésetten és felületesen. így pl. a földmivelésügyi kormány évrőlévre megteszi azt a helyes intézkedést, amely az aranka irtására es különböző állati és növényi paraziták pus'ztitására vonatkozik s mi a foganatja ez intézkedésnek ? A közigazgatás, — kezdve az alispáni irodától végig a főszolgabíróig és jegyzői hivatalokig — részint a túlterheltség, részint a mezőgazdasági ügyek iránt való teljes érzéketlenség következtében, rá sem hederit a rendeletre vagy a. legjobb esetben csak aktaszerüen intézi el, az arankának vagy a parazitáknak tényleges irtásával, illetve az irtás ellenőrzésével azonban nem törődik. Egy fiatal segédjegyző mondta nekem, hogy a földmivelésügyi ministernek az arankairtásra vonatkozó rendelete évenkint csak arra jó, hogy minden évben* eszébejuttatja neki Arankát, diákkorának egyik ideálját. (Elénk derültség.) íme, a mezőgazdaság gyakorlati érdekeit szolgáló ministeri rendelet sokszor csak a romantikának tesz szolgálatot. Vagy tekintsük a földmivelésügyi kormánynak folyó évi március hó 24-én kiadott rendeletét, amelynek becsületes végrehajtása szociális szempontból is rendkivül fontos lett volna E rendeletben a kormány a. következőkről intézkedett, — szórói-szóra felolvasom, rövid lesz. (Haljluk! Halljuk! (OlVassa): »A közigazgatási bizottság albizottsága arra kötelezhet bármely nagybirtokost, hogy az általa kezelt s mezőgazdaságilag művelhető földekből akkora területet, melyeknek elvonása a birtok többi részén az okszerű gazdálkodást nem gátolja egy gazdasági évben, — kisebb részletekben, méltányos feltételek mellett, haszonbérbe vagy részesedésbe adjon azon földmunkásoknak, akik az 1918. vagy 1919. években haszonbérletet vagy részes művelést vállaltak s az akkor művelt földek még bevetve nincsenek, — továbbá oly hadi rokkantnak vagy hadi szolgálatban állt más földmiveseknek, akiktől akár a föld okszerű megmunkálása várható, és akik a megélhetésükre szükséges földhöz önhibájukból nem jutnak.« Már most kérdem: mi haszna volt ez üdvös és időszerű rendeletnek? A hadirokkantaknak vagy a falusi szegényeknek? Semmi vagy édeskevés. A mezőgazdasági bizottságok gazdasági albizottsága, amelyben tudvalevőleg a nagybirtokosok exponensei dominálnak, kötelezhette volna a nagybirtokost vagy bérlőt, de ez tudtommal egyetlenegy esetben sem történt meg, pedig utána néztem. A legtöbb nagybérlő vagy nagybirtokos, akiknek a vörös rémuralom sem volt elég lecke, akik nem tanultak, nem javultak s nem okultak s akiktől mi sem áll távolabb, mint annak az igazságnak az elfogadása, hogy a föld a Teremtő által az emberek összességének adatott azon célból, hogy azok jólétét szolgálja, — a nagybirtokosok vagy nagybérlők tudomást sem vettek a rendeletről, vagy ha tudomást vettek is róla, cinikusan elutasították az igényjogosultakat, arra való utalással, hogy a legkisebb terület elvonása is zavarná a gazdálkodást a földbirtok többi részén. (Zaj.) Es a közigazgatási hatóságok ahelyett, hogy dobszó utján figyelmeztették volna a népet á megjelent rendeletre és a népnek a hóna alá nyúltak volna, hallgattak — ahogy mondani szokás — »mint a dinnye a fűben«, mert féltették a gracionálét, amelyet a nagybirtokosoktól kaptak, amit a mostani körülmények között nem is vehetik zokon. Szóval a földmivelésügyi ministeriumi rendelet megjelent és a földmivelésügyi minister ur azzal a nyugalommal hajtotta álomra fejét, hogy százezrek áldani fogják, és mi az eredmény ? Az, hogy a nép nem jutott földhöz és a földmivelésügyi minister akarata nem érvényesült. (Ugy van! Ugy van!) Ugyebár, t. Nemzetgyűlés, feltételezhető, hogy egészen más lett volna e gyakorlati vonatkozású rendeletnek a sorsa, ha lett volna egy szerv, amely azt a gyakorlati életben végrehajtotta volna? T. Nemzetgyűlés! Kézen fekvő igazság és elvitathatatlan tény, hogy a mezőgazdasági közérdek mostoha gyermeke közigazgatásunknak. Ennek nemcsak oka, hogy közigazgatási tisztviselőink tűlon-túl el vannak halmozva mindenféle adminisztratív munkával, hanem az is, hogy a közigazgatási tisztviselő, bármennyire ismerje és bármily kifogástalanul alkalmazza is a nyomtatott százféle törvénynek ezerféle paragrafusát, — sokszor épen az aktaszerü alakisághoz kötött elintézéssel öli meg az ügyet, ha nem bir érzékkel a gazdasági életnek meg nem irott törvényei iránt. (Altalános helyeslés.) Ugyancsak figyelemreméltó az a körülmény is, hogy a gyakorlati vonatkozású mezőgazdasági ügyek többnyire oly természetűek, hogy az aktaszerü elintézéssel még befejezve nincsenek, hanem további jóakaratú szemmeltartást és támogatást igényelnek, s végül, hogy gyakran rendkivül fontos mezőgazdasági és szociális érdekek fűződnek nemcsak a rendeleteknek a végrehajtásához, hanem a kellő időben való kezdeményezéshez is, amire, hogy egyebet ne említsek, bő teret és rengeteg alkalmat nyújt az állattenyésztés fejlesztése, a közlegelők és a tagosítás ügyeinek rendezése, áruforgalmi és foldbérlő-szövetkezetek alakítása, a mezőgazdasági munkásközvetités decentralizálása, községi munkásházak építése, a községek gazdasági és szociális rendeltetési alapjainak gazdasági és szociális célokra való hasznosabb felhasználása, szóval a magyar agrárprogramm szoci.dis irányban való fejlesztése. (Helyeslés jobbfelöl.) íme, mindezek oly bajok, amelyeknek orvoslására a legjobb indulatú közigazgatás sem képes, ós oly feladatok, amelyeket a közigazgatás egymagában becsületesen nem oldhat meg.