Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-74

r A Nemzetgyűlés 74. ülése 1920, ellátást biztosítsa, amennyit csak akar egy egyén fogyasztani kenyérben, ugy hogy a fogyasztó bizonyos mértékig rá lesz utalva a magánforga­lomból való pótlásra is. Már most, mikor ez a gabonamennyiség nem olyan sok, hogy az feltétlenül, nagyobb adagolással és bőséges ellátással elég legyen az ellátatlanoknak, akkor a központi kormányzat­nak kezében kell tartania a dolgot, hogy ugy ebben a hónapban, mint a jövő hónapban is több el ne fogyasztassék, mint amennyi arra az időre esik. Mert az a veszedelem állhat elő, amit a képviselő ur talán nem vesz figyelembe, hogy ha a községnek otthagyjuk azt a szigorúan kiszabott, egész évre szóló gabona mennyiséget, amelyből fejenkint havonta hat vagy nyolc kilót szabad elfogyasztania, mert ha többet elfogyaszt, akkor nem marad, ezt a községek nem tudják betartani, ezt csak egy központi hatalom tudja betartani, amely nem enged ebből, de sem a községi elöljáróságnak, sem a községi hatóságnak erre ereje nincs. Ha ott van a gabona a raktárban és tudja az ellátatlan lakosság, hogy van és neki olyan keveset adnak ki, követel többet; s ha a községi elöljáróság kiadja, hat hónap múlva oda­érünk, hogy a 12 hónapra kiszabott gabona­mennyiség elfogyott, akárhogy vállalja is a felelősséget a község érte, képtelen adni s akkor jön az államhoz, a közélelmezési minis­teriumhoz azzal, hogy nincs mit enni, adjunk neki lisztet. Már most, sajnos, a helyzet az, — és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie — hogy ápri­lisban és május elején a legbővebb gabonater­mésre volt kilátás s a mi előmunkálataink is ezen az alapon indultak; most azonban, amikor cséplésre kerül a sor, ott is, ahol szalmában jó­nak ígérkezett a termés, a csépléskor kiderül, hogy a termés rosszul fizet, kevés a szem és jó­val alatta marad a terméseredmény annak, amire számítottunk, ennélfogva az állam részére beszol­gáltatandó mennyiség is csökkent, úgyhogy nem birunk annyit összeszedni a kivetett kvóta alap­ján, mint amennyire feltótlenül szükségünk volna, s előáll az a helyzet, hogy az ellátatlanok egy része — akinek csak módjában van — bizo­nyos mórtékig rá, lesz utalva arra, hogy a ha­tóságilag neki kiadott liszt mellett esetleg a szabadforgalomból szerezzen be magának annyit, amennyire családjának szüksége van. Ezt céloz­tuk azzal az intézkedéssel is, hogy az elmúlt télen, ebben a keserves időszakban is, amikor igazán keveset adhattunk, mert nem volt több, és amikor nem volt szabadforgalom, mert tiltva volt, tiz kilóig engedtem meg liszt hozatalát, hogy legalább azok el legyenek látva, akik azt saját szükségleteikre hozzák. Akkor lehetetlen volt a szabadforgalom, de mégis csempészet utján ellátták magukat az emberek, ugy ahogy megéltünk, senki sem halt meg éhen Magyar­országon, legalább tudtommal nem. évi július hó 31-én, szombaton. 147 Ha most szabadforgalomra engedjük a gabona egy részét, és pedig jelentékeny részét, ezzel mindenesetre meg lesz könnyítve az el­látatlan lakosságnak az, hogy ami nekik hiányzik a fejkvótán felül, azt a szabadforgalomból be­szerezzék. Etekintetben a rendelet fel is hatalmazza a törvényhatósági joggal felruházott városokat, hogy az elláttatlanok részére vásároljanak. Most azonban, miután a községek és kisebb városok is napról-napra jönnek hozzám azzal a kérelem­mel, hogy nekik is engedjük meg a vásárlást, a következőkre határoztam el magamat: Miután a rendelet nem tiltja, hogy az ellátatlan lakos­ság megbízzon valakit a részére való bevásár­lással, — mert nem köthetem ki, hogy a városi lakosság minden egyes tagja maga vásároljon magának és köteles legyen minden család külön­külön elmenni valamelyik vármegyébe bevásá­rolni — ennélfogva meg kell engedni, hogy megbízott utján beszerezhessék a szükségletüket. Már most bármilyen községnek vagy városnak az ellátatlanjai, ha meg akarják bizni a községi elöljáróságot vagy városi tanácsot azzal, hogy részükre szerezze be a szabadforgalomból az ellátásukhoz szükséges gabonát, ezt megtehetik ós megadhatják ezt a megbízást. így minden községnek és városnak meg van a módja arra, hogy magánúton való beszerzéssel pótolja az ellátatlanok szükségletét. Ezt az intézkedést is most a legújabb időben tettem. Amikor felmerülnek a legélesebben ezek a kívánságok, hogy természetben, búzában adjuk ki a megállapított gabonamennyiséget és min­den községnek és városnak hagyjuk ott : én bele­megyek ennek a megfontolásába és elfogadok bárkitől jövő javaslatot vagy valamilyen terve­zetet, amely ezt elősegiti, — de két dologra különösen figyelmeztetem a t. nemzetgyűlési tagokat. Az egyik az, hogy a községeknek fele­lőssége nem teljesen elfogadható atekintetben, hogy ők azt a mennyiséget az egész évben meg fogják tartani, amiből nagy veszedelem származ­hatik. A másik az, hogy ha a pénzügyminister ur nincs abban a helyzetben — mert pénzügyeink igazán, nem akarom ezt itt túlságosan hangoz­tatni, a lehető legrosszabbul állanak •— mon­dom, ha a pénzügyminister nincs abban a hely­zetben, hogy a gabonaösszegyüjtéssel járó költ­ségeket külön fedezze, akkor kénytelen a köz­élelmezési niinisterium ugy beállítani a lisztára­kat, hogy az állam a velejáró költségeket is megkapja, mert máskülönben lehetetlenség le­bonyolítani ezeket. Ha erre a kettőre, az össze­gyűjtési és az egyéb költségek fedezésére meg­felelő módozatot kapunk, ha etekintetben olyan biztosítékot nyerünk, amin meg lehet állni, s ha a községek garantálni tudják nekünk, hogy az ellátatlanokról tényleg gondoskodnak, akkor ebbe én a magam részéről szívesen belemegyek, nálam nem fog akadályra találni ez az eszme, 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom